Dirty Loops Akvárium Klub
Fotó: akvariumklub.hu
2024. november 25., hétfõ 19:00

Dirty Loops

Helyszín:Akvárium Klub - Kishall

A zenekart 2008-ban három barát Aron Mellergård, Jonah Nilsson és Henrik Linder alapította, mint egy kísérleti projektet. Az áttörő sikert Lady Gaga „Just Dance" című dalának feldolgozása hozta meg számukra, amin felbuzdúlva még több dalt dolgoztak fel együtt. A kísérleti projektet kinőve és a YouTubera feltöltött anyagok sikere végül egy lemezszerződéshez vezetett, amelyben Andreas Carlssonnal és David Fosterrel dolgoztak együtt.Az első albumuk „Loopified" címmel 2014-ben jelent meg, mely főleg eredeti dalokat tartalmazott. A megjelenést követően a Dirty Loops világkörüli turnéra indult, headlinerként és a Maroon 5 előzenekaraként.A Wikipedia szerint a zenekar 2018-ban Dream Theater tribute zenekart alakított, tagok közül senki sem emlékszik erre, de abban egyetértenek, hogy jó móka lett volna. 2021-ben megjelent a „Phoenix" című albumuk, 2022-ben pedig a Dirty Loops együttműködött Cory Wonggal, aminek eredménye a „Turbo" című közös album lett.2023-tól a Dirty Loops turnéra indul, és jelenleg a következő albumukon dolgoznak!A közel 700 főt befogadó KisHall, amely külsőleg is a nagyobb helyszín mása, szintén egyedi világítástechnikával és hangosítással rendelkezik. Kiváló lehetőséget nyújt rétegprodukciók fellépéseinek, Dj-k vagy zenekarok sőt család rendezvények, gyerekkoncertek számára is ideális. Ebben a teremben sincsen hangkorlát, a vizuális élményeket egy plazma TV-fal erősíti és a hangzás itt is tökéletes. Étterem Ruhatár Könnyen megközelíthető Dohányzás az arra kijelölt szabadtéri helyeken Koktélbár Parkoló Közterületi kerékpár tároló Ingyen Wifi

Közelgő események:

HØT SPØT A38 Hajó
2024. július 24., szerda 17:00

HØT SPØT

Szédületes és fergeteges buli, amelyben trap, melodic riddim, future bass, bass house, dnb, riddim, dubstep és társaik adják majd alánk! További részletek

Járai Márk x 10 éves Akvárium Klub terasz Akvárium Klub
2024. július 24., szerda 20:00

Járai Márk x 10 éves Akvárium Klub terasz

Járai Márk koncert július 24-én 20 órától az Akvárium Klub teraszán!Ezen a nyáron visszatér a 10. születésnapját ünneplő Akvárium Klub egyik legjobban várt programsorozata, ahol minden szerdán és csütörtökön különleges zenekarok és DJ-k színesítik majd a hétköznap estéket a belváros közepén, az Akvárium Teraszon.A belépés ingyenes.A zenei és kulturális programokon kívül az Akvárium legfőbb vonzereje a több száz fő befogadására alkalmas terasz,... További részletek

Ingyenes
Fine Selection #170 w/Nupar - Nclr, Raqpar, Monoclick, Electric Boutique A38 Hajó
2024. július 25., csütörtök 17:00

Fine Selection #170 w/Nupar - Nclr, Raqpar, Monoclick, Electric Boutique

Fine Selection projektünk egy nappali bulisorozat, amely mára már az egyik meghatározó eleme Budapest színes elektronikus zenei szcénájának. Zeneileg az underground house & minimal vonalra fókuszálunk. További részletek

Jegyár: 1500 Ft - 2000 Ft
Poli x 10 éves Akvárium Klub terasz Akvárium Klub
2024. július 25., csütörtök 17:00

Poli x 10 éves Akvárium Klub terasz

Május 8-tól visszatér a 10. születésnapját ünneplő Akvárium Klub egyik legjobban várt programsorozata, ahol minden szerdán és csütörtökön különleges zenekarok és DJ-k színesítik majd a hétköznap estéket a belváros közepén, az Akvárium Teraszon. Július 25-én 17 órától Poli pakolja majd a jobbnál jobb lemezeket a naplementében!A belépés ingyenes!A zenei és kulturális programokon kívül az Akvárium legfőbb vonzereje a több száz fő befogadására... További részletek

Ingyenes
Diabolus in Musica, Nova Prospect Akusztik, Jakó (Fatal Error) A38 Hajó
2024. július 25., csütörtök 19:00

Diabolus in Musica, Nova Prospect Akusztik, Jakó (Fatal Error)

Sodró dalok, szívhez szóló szövegek, remek hangulat magasan a víz felett! További részletek

Bladerunnaz presents: Friday A38 Hajó
2024. július 26., péntek 17:00

Bladerunnaz presents: Friday

A Friday bulisorozat egész nyáron minden pénteken 17 órától 22 óráig vár mindenkit, aki szereti a dallamos drum & bass-t, régit és újat egyaránt. Tartsatok velünk, hajó az idő! További részletek

Donna Blue (NL) A38 Hajó
2024. július 26., péntek 20:00

Donna Blue (NL)

A holland Donna Blue duó kamara-popzenéje a hatvanas évek hangzásában gyökerezik, valahol ott, ahol Nancy & Lee Moody Western duettje és Serge Gainsbourg vidám francia slágerei találkoznak. További részletek

Jegyár: 4900 Ft - 5900 Ft
ELMARAD! AkvaHouse presents: SHOUSE Akvárium Klub
2024. július 26., péntek 22:00

ELMARAD! AkvaHouse presents: SHOUSE

Sajnos az SHOUSE július 26-ra tervezett Akvárium Bisztrós bulija technikai okok miatt elmarad! Az Akvárium rendszerén keresztül vásárolt jegyeket a mai naptól számított 30 napon belül visszaváltjuk. A Szép kártyával vásárolt jegyek árát is automatikusan visszatérítjük. Az Akvárium Klub webshopjában online megváltott jegyek árát automatikusan a vásárláskor használt bankkártyához tartozó bankszámlaszámra visszatérítjük. Bulizz a város legnagyobb medencéje... További részletek