
ESCAPE // Akusztik: Másképpen
"Másképpen látsz majd engem..."Az Escape My Shadows az eddig minden évben teltházas, évindító akusztikus koncertjét 2025-ben egy új szintre emeli. A zenekar egy különleges, teljes estés, áthangszerelt koncertet ad február 22-én Budapesten, az Akvárium Lokálban, ahol régi és új dalok is elhangzanak majd, eddig még sosem hallott formában! Az este külön érdekessége, hogy a formáció a megszokott felállástól eltérően vendégzenészek közreműködésével egy tíztagú zenekarrá bővül, ami lehetővé teszi, hogy egy olyan új és egyedi koncertélményt nyújtson a közönség számára, amely garantáltan kiemelkedik az Escape My Shadows eddigi koncertjei közül.Az Escape My Shadows egy 2020-ban alakult fiatal, modern metálzenekar. Debütáló nagylemezüket 2022 márciusában mutatták be az Akvárium színpadán, és azóta rendszeresen koncerteznek az ország különböző klubjaiban. Zenei stílusukat főként az "újhullámos" metalcore inspirálja, melyet modern hangzásvilág, valamint komoly témákat feldolgozó, személyes dalszövegek tesznek egyedivé. Az Akusztik: Másképpen koncertjük sok szempontból rendhagyó lesz, és újdonságot jelent majd a közönség azon részének is, akik esetleg már a korábbi évek akusztikus koncertjeinek is részesei voltak.2017 februárjában megújult külsővel és új névvel nyitott meg a 300 fő befogadására képes Lokál. Az Akvárium Klub két koncertterme mellett tökéletes alternatívaként szolgál gyönyörű és különleges koktéljaival és lenyűgöző belső dizájnjával. Étterem Ruhatár Könnyen megközelíthető Dohányzás az arra kijelölt szabadtéri helyeken Koktélbár Parkoló Közterületi kerékpár tároló Ingyen Wifi
Közelgő események:

Layra
LAYRA, avagy Tóth Eszter énekes-dalszerző újonnan bemutatkozó szólóprojektje folk és világzenei elemekből épít egy különleges, magával ragadó világot. További részletek

Bad Acrobats
Őszinte szövegek, és a nyolcvanas évek szinti sound-jaival vegyített indie rock hangzás jellemzi a budapesti Bad Acrobats zenekart. További részletek

Sergő Sára
Sergő Sára zeneileg/dalszövegben alternatív, folk-pop világban alkot, zenél, énekel. Jelenleg nagyobb zenekari projektben dolgozik, bár az elmúlt években egyszálgitáros formációban is jelen volt. További részletek

Mocskonyi Dörgő
Mocskonyi Dörgő a “Most is ott a parton” című saját szerzeményével a Dal 2023 tehetségkutató műsorában kiemelkedő sikert aratott. További részletek

Elmarad: Tília
A Tilia zenekar saját szerzeményei a jazz gazdag eszköztárára építenek, dinamikus hangzást és friss megközelítést alkalmazva. További részletek

ELTE GTK x IK x TÁTK x TÓK Tavaszköszöntő 2025 - Blossom Bash
ENGLISH DESCRIPTION BELOWELTE GTK x IK x TÁTK x TÓK Tavaszköszöntő 2025 - Blossom Bash Itt a tavasz, és mi más is lehetne jobb módja annak, hogy elindítsuk a friss évszakot, mint egy hatalmas buli? Az ELTE GTK, IK, TÁTK és TÓK közös összefogásával egy igazán emlékezetes éjszakát szervezünk, ahol a legjobb hangulat, élő zenekaros fellépések és a legnagyobb slágerek várnak! A Blossom Bash tökéletes alkalom arra, hogy együtt ünnepeljük a tavasz kezdetét,... További részletek

GardenExpo 2025
Csillapítsa kertvágyát a GardenExpón! A tavaszi napsugarak megjelenésével felébred szívünkben a szabadságvágy. Fél lábunk már a küszöbön kívül, legszívesebben éjjel-nappal a kertben vagy a teraszon lennénk. Persze az ideális zöld oázis mindenkinek másmilyen: van, aki a nyári sütögetések vidám helyszínét vagy pihenőövezetet képzel el a kertjében, más imád a virágágyásban bíbelődni. Bármi legyen is álmai netovábbja, a GardenExpón, Magyarország... További részletek

Mezerg
2025-ben Mezerg visszatér az Akvárium Klub NagyHalljába egy új és elképesztő élő show-val! A modern zene egyik legkreatívabb alakja, Mezerg, szinte bármiből képes elektronikus zenét varázsolni, ötvözve az akusztikus hangzást az elektronikus elemekkel. Theremin, billentyűk és pedálok segítségével improvizál, és zenéjében a funk, house és acid techno is helyet kap. Az est különlegessége, hogy Mezerghez dobos partnere, Brulin is csatlakozik, így egy még... További részletek