Henri Gonzo - Akvárium Petőfi200 Terasz Akvárium Klub
Fotó: akvariumklub.hu
2022. július 12., kedd 19:00

Henri Gonzo - Akvárium Petőfi200 Terasz

Ingyenes
Helyszín:Akvárium Klub - Terasz

A Fran Palermó t 2011 végén alapította Henri Gonzo énekes-gitáros-frontember Budapesten. A zenekar stílusa sok különféle műfajt érint az indie-től a rock and rollon át az afropopig, mindez az ütősökkel, fúvósokkal és billentyűssel megdobott mediterrán hangulattal fűszerezve. Egyedi, összetett hangzásviláguk talán annak is köszönhető, hogy négy nemzet - magyar, spanyol, kubai, görög - gyermekei hozták magukkal és gyúrták egybe zenei kultúrájukat. Mostanra az együttes meghatározó budapesti koncertzenekarrá nőtte ki magát, és hűséges rajongótábort tudhatnak maguk körül.Első stúdiófelvételükkel, az Arizonával 2011 végén jelentkeztek, melynek köszönhetően Takács Zoltán „Jappán" is felfigyelt a zenekarra. Soron következő Museum of Clouds (2012) és Natural Cash (2013) című kislemezeiken producerként segítette a csapat munkáját. 2013-ban a zenekar frontembere, Henri Gonzo Angliába költözött, így a csapat egy másfél éves alkotói szünetet tartott. Ezalatt az időszak alatt csak alkalmi fellépéseik voltak, majd 2014 őszétől az újbóli folyamatos koncertezés mellett megjelentették Sun in Splendour című harmadik kislemezüket is. A trópusi jungle-rock hangulatú EP a Fran Palermo 2015 májusában érkezett cím nélküli első nagylemezének előfutára volt, melyet teltház előtt mutattak be az A38-on. Azóta a zenekar megfordult az összes jelentősebb hazai fesztiválon, szerepeltek az Index dalversenyének döntőjében, illetve a Nagy-Szín-Pad tehetségmutatóban a csapat kapta a legmagasabb zsűri szavazatot. A Fran Palermot 2016-ban az év felfedezettjének választották a Petőfi Zenei Díjátadón, majd egy évvel később ugyanitt már a 'Legjobb Zenekar' kategóriájában jelölték őket.Alig egy évvel debütáló nagylemezük után, 2016 májusában jelent meg Razzle Dazzle című albumuk, az eddiginél is sokszínűbb, változatosabb, műfajokon átívelő dalokkal, és helyet kapott szinte az összes év végi albumlistán a magyar médiában. De 2017 is tartogatott újat a rajongók számára, hisz ősszel megjelent a banda új kiadványa, a Bonerider, melyen a négy angol dal mellett helyet kapott egy régi klasszikus is - a Holdvilágos, a zenekar rég várt első magyar dala. 2020-ban jelent meg harmadik nagylemezük Crocodile Juice Bar címmel, amit részben Henri házi stúdiójában, részben pedig a legendás londoni Toe Rag Studios ban rögzítették a Grammy-díjas Liam Watson produceri segédletével, akinél olyan előadók fordultak már meg, mint Jack White, a Tame Impala, a Metronomy, a Wolf Alice vagy a Temples. Ezzel az anyaggal Fonogram-díjat is nyertek az év indie/alternatív hangfelvétele kategóriában.A Fran Palermo évek óta a budapesti klubélet megkerülhetetlen zenekara - a dalszerző-frontemberéről, Henri Gonzoról az Index forgatott dokumentumfilmet , több neves magazin (ELLE, Instlye) készített róla több oldalas portrét, a Forbes beválogatta a "30 sikeres fiatal 30 alatt" összeállításába, nagy port kavart a Dalfutár harmadik évadában, illetve az ő nevéhez köthető a FOMO című film két betétdala ( Jeopardy, Coin in the Fountain ), amiért Highlights of Hungary díjra is jelölték, illetve a Jeopardy videója a Magyar Klipszemlén díjat is nyert.A legnagyobb fesztiválok, mint a Sziget Fesztivál vagy a Volt Fesztivál visszatérő vendégei, de felléptek a Telekom Electronic Beats Festivalon, a Budapest Showcase Hubon (BUSH), a holland Eurosonic Noorderslag showcase-n, a MENT Ljubljanan, Wavves Viennan and Zandari Festan Dél-Koreában, illetve olyan művészeti központokban, mint a MÜPA vagy a Trafó. A koncert ingyenes. Az esemény a Petőfi 200 Emlékév keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre. www.nka.hu A zenei és kulturális programokon kívül az Akvárium legfőbb vonzereje a több száz fő befogadására alkalmas terasz, ami hangulatos találkozási pontként szolgálhat bárki számára, aki megfordul Budapest belvárosban. Étterem Ruhatár Könnyen megközelíthető Dohányzás az arra kijelölt szabadtéri helyeken Koktélbár Parkoló Közterületi kerékpár tároló Ingyen Wifi

Közelgő események:

Pepita: Taste of Swing Dürer Kert
2022. július 04., hétfõ 19:00

Pepita: Taste of Swing

Ingyenes swing taster órák teljesen kezdőknek egész nyáron! Szereted a jazz zenét? Szeretnél új barátokat találni, vagy szerelemet? Szeretnél Budapest egyik legjobb közösségéhez tartozni? A mi válaszunk ezekre a kérdésekre: Taste of Swing! A taster óra után csatlakozz Budapest legjobb Swing bulijához! Tánc, amit együtt kipróbálunk: Lindy Hop Partner: nem szükséges a részvételhez, de örülünk, ha van ha tudsz hozni. HELYSZÍN: DÜRER KERT Budapest,...

Tesco Disco A38 Hajó
2022. július 05., kedd 17:00

Tesco Disco

A város egyik legmenőbb bulisorozata a tetőteraszon, ahol a 80-as évek legslágeresebb zenéitől az indie-án át a modern elektróig bármi felcsendülhet, egy biztos: a tánc hajnalig!

Harcsa Veronika & Gyémánt Bálint // Veni Kobuci Kert
2022. július 05., kedd 19:30

Harcsa Veronika & Gyémánt Bálint // Veni

Harcsa Veronika énekes és Gyémánt Bálint gitáros a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén voltak osztálytársak. Egyikük Brüsszelben, másikuk Oslóban tanult tovább, mégis egymás legfontosabb zenésztársai lettek. Együttműködésükhöz eddig nyolc lemez, valamint számtalan fesztivál- és klubkoncert kötődik több kontinensen, a világ huszonöt országában. Az elmúlt években akusztikus duójuk vált a legfontosabb közös formációjukká, és bár...

Jegyár: 3000 Ft
Istvánffy Emma & Szarvas Valentin | Delka bag fashion show / Kacsó Hanga | Ricsárdgír A38 Hajó
2022. július 05., kedd 20:00

Istvánffy Emma & Szarvas Valentin | Delka bag fashion show / Kacsó Hanga | Ricsárdgír

Istvánffy Emma és Szarvas Valentin kifinomult ruhatervei, Kiss-Egedi Adél nyári kollekciója, a gyönyörű Kacsó Hanga éneke és a Ricsárdgír minikoncertje!

Jegyár: 1500 Ft - 2000 Ft
Sallai Laci - Akvárium Petőfi200 Terasz Akvárium Klub
2022. július 05., kedd 20:00

Sallai Laci - Akvárium Petőfi200 Terasz

Sallai Laci nemcsak rendkívül termékeny dalszerző, de mindemellett tagja a Felső Tízezernek, a Galaxisoknak és a Platon Karataevnek is. Egyszálgitáros műsorában elmúlt 10 évének dalaiból válogat, sokat mesél a dalszerzésről, egyes lemezek hátteréről és olyan sztorikat is megoszt, amit máshol nem lenne illdomos elmesélni. A koncert ingyenes. Az esemény a Petőfi 200 Emlékév keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre. www.nka.hu A zenei és...

Ingyenes
FIVE FINGER DEATH PUNCH Papp László Budapest Sportaréna
2022. július 05., kedd 20:00

FIVE FINGER DEATH PUNCH

A FIVE FINGER DEATH PUNCH bejelentette vadonatúj európai aréna turnéját, amelynek Budapest is része, a banda 2022. július 5-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában! Előzenekar: Ill Niño és Solence A FIVE FINGER DEATH PUNCH a mai napig több mint 8 milliárd streaminggel és 3 milliárd videómegtekintéssel büszkélkedhet, emellett pedig csak 2018 és 2020 között több mint 1 millió koncertjegyet adott el. Ezzel jelenleg a világon a 2. legnépszerűbb rockbanda...

SuperBlue: Kurt Elling feat. Charlie Hunter Müpa Budapest
2022. július 05., kedd 20:00

SuperBlue: Kurt Elling feat. Charlie Hunter

Soha nem készített még olyan lemezt Kurt Elling, mint a SuperBlue. A világ egyik vezető férfi jazzénekesétől nemigen vártunk groove-orientált, funk- és hiphop-alapú zenét, márpedig a Charlie Hunter gitárossal közösen jegyzett album ezt kínálja, na meg napjaink aktuális kérdéseit feszegető, gondolatébresztő dalszövegeket, mindezt az Ellingre jellemző igényességgel. Nem maradhatnak otthon sem az öltönyös Elling rajongói, sem a legfrissebb lüktetésekre vadászó...

Jegyár: 3300 Ft - 9900 Ft
HØT SPØT A38 Hajó
2022. július 06., szerda 17:00

HØT SPØT

Minden szerdán az Orrteraszon HØT SPØT lazulás hűsítő italokkal és beindító zenékkel a nextlevelbudapest szervezésében.

Jegyár: 990 Ft - 1490 Ft