kisbetűs ünnepnapok x arcosok klubja Akvárium Klub
Fotó: akvariumklub.hu
2024. december 06., péntek 19:00

kisbetűs ünnepnapok x arcosok klubja

Minden jegy elkelt
Jegyár: 
Várható időjárás:3 ℃, borús égbolt
Helyszín:Akvárium Klub - Kishall

Hatalmas csinnadratta és pezsgőbontás közepette tárjuk elétek az igényes kisbetűs ünnepnapok zenekar NNSKUMT turnéjának zárókoncertjét az Akvárium Klub KisHalljának színpadán, ahol vendégként az első lemezüket bemutató Arcosok Klubja tart velük. -kisbetűs ünnepnapok- Kiskamaszként állt össze évekkel ezelőtt három újpesti osztálytárs, hogy zenekarosdit játszanak, azóta pedig négyfősre bővülve egyre több játékmezőt ismertek meg. A főleg a hazai alternatív hagyományokra építő zenéjükre egyaránt hatással van a 60-70-es évek beatkorszakának szabadsága, a jazz és a latin finomsága és komplikáltsága, felfedezni valami összezavaró 2000-es évek utánérzést is bennük, de a 2020-as évek összevisszaságát vegytiszta módon ültetik át hangszerekre. Tavaly júliusban megjelent Édenpark című albumuk óta többször előzenekaroskodtak a Budapest Parkban, de játszottak már többek között a Fishing on Orfűn, a Művészetek Völgyén és a Sziget Fesztiválon is. Jelenleg második nagylemezükön dolgoznak, az Akvárium Klub KisHalljában utolsó koncertüket adják a megjelenés előtt. -Arcosok Klubja- Az Arcosok Klubja egy hat tagból álló „lakossági alter" zenekar. Ezzel szemben a tagok stílust illetően kifejezetten különböző helyekről jönnek, legyen az a keleti kultúra világa, a brit punk, a metál, az underground hip hop vagy éppen a magyar alter. Fellépéseiken rengeteg energia szabadul fel, saját hangjukat hallattják a zajban, ezzel helyet vésve maguknak és gondolataiknak az egyre zsúfoltabb világunkban.A közel 700 főt befogadó KisHall, amely külsőleg is a nagyobb helyszín mása, szintén egyedi világítástechnikával és hangosítással rendelkezik. Kiváló lehetőséget nyújt rétegprodukciók fellépéseinek, Dj-k vagy zenekarok sőt család rendezvények, gyerekkoncertek számára is ideális. Ebben a teremben sincsen hangkorlát, a vizuális élményeket egy plazma TV-fal erősíti és a hangzás itt is tökéletes. Étterem Ruhatár Könnyen megközelíthető Dohányzás az arra kijelölt szabadtéri helyeken Koktélbár Parkoló Közterületi kerékpár tároló Ingyen Wifi

Közelgő események:

Fülesbagoly Beat Kobuci Kert
2025. július 13., vasárnap 17:30

Fülesbagoly Beat

A Fülesbagoly Beat hip-hop tehetségkutató, amire Magyarországról és határon túli magyar lakta településekről jelentkezhetnek induló előadók / produkciók. További részletek

Truesounds Tuesday Madness A38 Hajó
2025. július 15., kedd 17:00

Truesounds Tuesday Madness

A Truesounds Music és a Zenebona Records legjobb hétköznapi bulija. Az Organic, Deep, Progressive, Melodic House & Techno szerelmeseinek! További részletek

Reggelizz Anyámmal Kobuci Kert
2025. július 15., kedd 20:00

Reggelizz Anyámmal

egy5egy x Grabovski x KO96 x Sorbonne Sexual További részletek

Jegyár: 3000 Ft - 5000 Ft
Reggelizz Anyámmal: egy5egy x Grabovski x KO96 x Sorbonne Sexual Kobuci Kert
2025. július 15., kedd 20:00

Reggelizz Anyámmal: egy5egy x Grabovski x KO96 x Sorbonne Sexual

egy5egy x Grabovski x KO96 x Sorbonne Sexual További részletek

Jegyár: 3000 Ft - 5000 Ft
HØT SPØT A38 Hajó
2025. július 16., szerda 17:00

HØT SPØT

Idén újra összejövünk a barátainkkal az A38 Hajó legendás ørrteraszán, høgy kellemes és minőségi basszus zenéket hallgassunk a naplementében a Duna fölött køktéllal a kezünkben. További részletek

Izo Fitzroy Kobuci Kert
2025. július 16., szerda 19:00

Izo Fitzroy

Izo Fitzroy visszatér Budapestre! További részletek

Lucy Kruger & The Lost Boys (ZA/D), Cold Venus Revisited (CZ) A38 Hajó
2025. július 16., szerda 19:30

Lucy Kruger & The Lost Boys (ZA/D), Cold Venus Revisited (CZ)

A berlini székhelyű art-pop és a tender noise együttes hangulatos és intenzív előadásaival Európaszerte elbűvöli közönségét. Lucy Kruger hangja szerepel a Swans és az Underground Youth közelmúltban megjelent kiadványain is. További részletek

Jegyár: 4900 Ft - 6900 Ft
Fine Selection #191 w/Pretty Flat - Mikesz, D2, The Judge Brothers, Electric Boutique A38 Hajó
2025. július 17., csütörtök 17:00

Fine Selection #191 w/Pretty Flat - Mikesz, D2, The Judge Brothers, Electric Boutique

Fine Selection projektünk egy nappali bulisorozat, amely mára már az egyik meghatározó eleme Budapest színes elektronikus zenei szcénájának. Barátságos légkör és pazar dunai panoráma vár ránk minden csütörtökön az A38 Hajó Orrteraszán. További részletek

Jegyár: 1500 Ft - 2000 Ft