
KVATERKA x TEMESI BLANKA
Temesi Blanka Temesi Blanka a 2024-es Kikeltető nyertesei között szerepelt és nemrég jelent meg első albumba, az „ebből BAJ lesz!". Sírós-nevetős dalait mostmár zenekarával adja elő.KvaterkaPosztmodern chansonok, urbánus balladák, kávéházi eksztázis. A Kvaterkát szövevényes úton-módon szervezte össze Zsebők Zsombor dalszerző-frontember: Brúnóval 11 esztendősen együtt vágtak bele a rakkendrollba, Goldsmannal 2022-ben kiadták a már Kvaterka dalokat tartalmazó PszichéTangó EP-t, Gálúrral pedig a Margit körúti RózsaPresszóban világra hozták a zenekar ötletét. Első koncertjüket a Gödörben adták 2023 június 2-án. Azóta számos budapesti helyszínen koncerteztek (A38, Három Holló, Manyi, stb.) és több kislemezt is megjelentettek. Jelenleg első nagylemezükön dolgoznak.Zsebők Zsombor - ének, akusztikus gitár Gálffy Márton - zongora, tangóharmonika, ének Goldsmann Balázs - szólógitár, vokál Nyáry Brúnó - dob, vokál Bíró Boti - basszus2017 februárjában megújult külsővel és új névvel nyitott meg a 300 fő befogadására képes Lokál. Az Akvárium Klub két koncertterme mellett tökéletes alternatívaként szolgál gyönyörű és különleges koktéljaival és lenyűgöző belső dizájnjával. Étterem Ruhatár Könnyen megközelíthető Dohányzás az arra kijelölt szabadtéri helyeken Koktélbár Parkoló Közterületi kerékpár tároló Ingyen Wifi
Közelgő események:

Fülesbagoly Beat
A Fülesbagoly Beat hip-hop tehetségkutató, amire Magyarországról és határon túli magyar lakta településekről jelentkezhetnek induló előadók / produkciók. További részletek

Truesounds Tuesday Madness
A Truesounds Music és a Zenebona Records legjobb hétköznapi bulija. Az Organic, Deep, Progressive, Melodic House & Techno szerelmeseinek! További részletek

Reggelizz Anyámmal
egy5egy x Grabovski x KO96 x Sorbonne Sexual További részletek

Reggelizz Anyámmal: egy5egy x Grabovski x KO96 x Sorbonne Sexual
egy5egy x Grabovski x KO96 x Sorbonne Sexual További részletek

HØT SPØT
Idén újra összejövünk a barátainkkal az A38 Hajó legendás ørrteraszán, høgy kellemes és minőségi basszus zenéket hallgassunk a naplementében a Duna fölött køktéllal a kezünkben. További részletek

Lucy Kruger & The Lost Boys (ZA/D), Cold Venus Revisited (CZ)
A berlini székhelyű art-pop és a tender noise együttes hangulatos és intenzív előadásaival Európaszerte elbűvöli közönségét. Lucy Kruger hangja szerepel a Swans és az Underground Youth közelmúltban megjelent kiadványain is. További részletek

Fine Selection #191 w/Pretty Flat - Mikesz, D2, The Judge Brothers, Electric Boutique
Fine Selection projektünk egy nappali bulisorozat, amely mára már az egyik meghatározó eleme Budapest színes elektronikus zenei szcénájának. Barátságos légkör és pazar dunai panoráma vár ránk minden csütörtökön az A38 Hajó Orrteraszán. További részletek