
Lázás Tesók x 10 éves Akvárium Klub terasz
Májustól visszatért a 10. születésnapját ünneplő Akvárium Klub egyik legjobban várt programsorozata, ahol minden szerdán és csütörtökön különleges zenekarok és DJ-k színesítik majd a hétköznap estéket a belváros közepén, az Akvárium Teraszon.Július 31-én a Lázár Tesók varázsolnak el minket egy ingyenes terasz koncerttel! Az Esti Kornél és a Pegazusok Nem Léteznek zenekarokból ismert testvérpár 1992-ben alakult, amikor is Domokos után három évvel Ágoston is világra jött. Akkor még nem sejtették, hogy később Lázár tesók néven, duó formációban fognak együtt színpadra állni. Koncertjeiket, dalaikat akusztikus, minimál hangszerelés jellemzi, hangulatában hozzák a két említett anyazenekar melankolikus vonalát. Első koncertjük 2017-ben a MaCsek online újság szülinapi buliján volt, akkor még csak alkalmi formációként. 2018-ban döntötték el, hogy komolyan foglalkoznak ezzel a projekttel, ebben az évben már több mértékadó fesztiválon és budapesti klubban is felléptek. 2020 őszén jelent meg első nagylemezük Hullámtörés címmel, melynek bemutatója 2021 januárjában volt a Müpában, 2021-2023-ban a lemez dalaival bejárták az országot. Második nagylemezük 2023 novemberében jelent meg Eső előtt címmel, melyet dupla- teltházas lemezbemutatóval mutattak be a MÜPÁ-ban, 2024-ben a két album dalaival járják az országot.A zenei és kulturális programokon kívül az Akvárium legfőbb vonzereje a több száz fő befogadására alkalmas terasz, ami hangulatos találkozási pontként szolgálhat bárki számára, aki megfordul Budapest belvárosban. Étterem Ruhatár Könnyen megközelíthető Dohányzás az arra kijelölt szabadtéri helyeken Koktélbár Parkoló Közterületi kerékpár tároló Ingyen Wifi
Közelgő események:

Márkó és Barna Síkideg - Puzsér Róberttel
MÁRKÓ ÉS BARNA SÍKIDEG AZ AKVÁRIUMBAN VENDÉG: PUZSÉR RÓBERT Márkó és Barna, az ország legeredetibb és legszórakoztatóbb podcasterei újra az Akvárium színpadán. A közel száz adással büszkélkedő Márkó és Barna Síkideg podcast eddig kizárólag teltház előtt lépett fel, tavaly télen például kétszer töltötték meg az Akvárium NagyHall-t két héten belül. Az élő események sokkal többet nyújtanak, mint egy megszokott podcast epizód: több blokk csak a... További részletek

B. Nagy Réka
B. Nagy Réka legutóbbi, Nosztalgia című EP-je a 2000-es évek poppunkját és poprockját idézi, szövegeivel pedig olyan témákhoz nyúl, mint a szakítást követő sóvárgás, a felnőtté válás nehézségeinek feldolgozása, vagy a mindennapjainkba bekúszó szorongás. További részletek

Karate (US), Kinsella & Pulse, LLC (US)
A legendás Karate együttes 1993-ban alakult Bostonban. A formáció a punk gyökerektől indulva jócskán kiterjesztette zenei horizontját folyamatosan kísérletezve a jazz-rockkal és a posztrockkal. További részletek

Dool (NL), The Family Men (SE), Taraban (PL)
A Dool egy kiváló, ütős és lenyűgöző holland pszichedelikus rockzenekar, amely elképesztően nyers energiát sugároz: ötvözi a klasszikus hard rockot, a gótikus popot és a pszichedelikus metált, hogy saját dinamikus hangzását hozza létre. További részletek

Zuboly / Orbitális Kobuci nyitóbuli / Konferál: Dr MZ/X Vincze Miklós
Zubolygó - Orbitális Kobuci nyitóbuli, utazgatás a Zuboly univerzumban. Konferál: Dr MZ/X Vincze Miklós - (Tilos rádiós Űrkutató) További részletek

Friday Grand Opening
Eljött az év egyik legjobban várt eseménye, megkezdjük a Friday szezont. Az idei évben lesz néhány újdonság, de ezekről később, egyelőre jön a hagyományos Friday nyitó a rezidensekkel és a szokásos pénteki hangulattal régi kedvencekkel és vadonatúj zenékkel. További részletek

PITBULI The Best 2010's Hits Party
PITBULI The Best 2010's Hits Party az Akvárium Klubban! 04.25. PITBULI, ahol az ikonikus Pitbull zenék felrobbantják a táncparkettet! Ahol mindenki úgy bulizhat, mint Mr.Worldwide! Ahol a nemzetközi és magyar 2010-es slágerek garantálják, hogy egy számot sem fogsz megunni! Tehát! Csodás hírünk van Nektek! A Város legjobb Klubjában megszervezzük a legőrültebb legsokszínűbb 2010-es bulinkat 16 éves kortól! Tudjuk, hogy a 2010es zenéket a tizenévesek imádják a... További részletek

Galaxisok x Felső Tízezer
A Galaxisok és a Felső Tízezer zenekarok idén közös turnéra indulnak, éljen a barátság, az édes-keserű gitrárszólók és a dúdolható popslágerek! Találkozunk Budapesten április 25-én az Akvárium NagyHalljában. 🥚Az egykor Szabó Benedek szólóprojektje köré szerveződő, ám hamar hagyományos zenekarrá váló Galaxisok éppen tíz évvel ezelőtt nyerte el jelenlegi formáját, és az azóta eltelt évtized során változatlan felállásban, különböző stílusok... További részletek