Nagyhall Eljött ennek is az ideje, első születésnapját ünnepli a Szabó Márton, Csoki önálló estje, a Legyen Minden Jó!Szabó Márton, akit a JÓLVANEZÍGY csatornáról, vagy a 8E buszról ismerhettetek, mára a közéleti standup műfaj megkerülhetető figurája, ünnepi évadzáró estjére hív: ez lesz a Legyen Minden Jó első szezonjának utolsó, különleges előadása!A hírek mögötti dilemmák, a hétköznapokban megbújó politikai abszurdumok és a józan paraszti ész humoros és őszinte keveréke ebben a formában utoljára, most egyetlen estére testközelbe kerül - Csokival. Középpontban a szórakozás lesz a terítéken, de a műsorba helyenként elgondolkodtató elemek is becsúsztak.Gyere el augusztus 20-án, és búcsúzzunk együtt az első évadtól! Hozd a barátaidat is, vagy ugorj be egyedül - hiszen csak jófej emberek fognak úgyis eljönni. Mert lehet, hogy nem lett minden jó, de egy este erejéig mégis lehet minden jobb.Az Akvárium legnagyobb koncertterme, a közel 1300 fős NagyHall, Budapest egyik legkorszerűbb rendezvényhelyszíneként biztonsággal kiszolgálja a legnépszerűbb hazai és külföldi zenekarokat és elektronikus zenei produkciókat is. Szinte minden számottevő magyar zenekar fellépett az egyedi hangosítással és kiváló fényrendszerrel felszerelt koncerthallban. A magyar kiválóságokon kívül az Akvárium helyt adott már számos nemzetközi sztárnak is: itt járt a Klaxons, Fritz Kalkbrenner, Marina And The Diamonds, a GusGus, Passenger, Hernan Cattaneo, Sasha, az Eagles Of Death Metal, a Kollektiv Turmstrasse, Troyboi, Wilkinson, Rebecca Ferguson, John Mayall és sokan mások. Étterem Ruhatár Könnyen megközelíthető Dohányzás az arra kijelölt szabadtéri helyeken Koktélbár Parkoló Közterületi kerékpár tároló Ingyen Wifi
Közelgő események:
30Y 1. nap
A 30Y a Kobuci Kertben nyitja 2026-os klubkoncertjeinek sorát. További részletek
Kobuci Alter Bugi // péntek
Már nem koncert, de még mindig BUGI! További részletek
Wannabe - Best of 90's + 00's - Madonna Edition
Madonna Celebration Edition — ahol a Pop Királynője kerül a reflektorfénybe, és együtt ünnepeljük Madonna vadonatúj albumának megjelenését! További részletek
OfficialKEvents: Budapest KPOP & KHIPHOP
Most visszatérünk, hogy egy újabb felejthetetlen estét hozzunk el nektek, CSAK K-Pop és KHipHop játékkal egész este! További részletek
Backstage Budapest: az A38 - hajóséta kulisszatitkokkal
Végigsétáljuk az ismert és a közönség előtt rejtve maradó zegzugos hajótereket, megnézzük az eredeti hajórészleteket, a különleges akusztikai megoldásokkal kialakított koncerttermet, a régi motortérből lett backstage-et, a tatot és a stúdiókat is. További részletek
Violetta Party • Tiniland • DayTime Party
Nyári Violetta party! Daytime Szabadtéri Violetta Party! Légy újra Tini velünk egy estére! Közös éneklés, ikonikus táncmozdulatok! További részletek
Lick The Click! Classic Terrace
Nyári sorozatunk ritka alkalmak egyike, mikor Crimson Dávid nyaral. Ezen a hétvégén e miatt a triumvirátus két másik oszlopa, Chrom és Isu tartja majd a naplemente rájuk nehezedő súlyát. Eddig sosem volt panasz az aláfestésre. További részletek
30Y 2. nap
A 30Y a Kobuci Kertben nyitja 2026-os klubkoncertjeinek sorát. További részletek