SOLD OUT! Mehringer - '111' lemezbemutató Akvárium Klub
Fotó: akvariumklub.hu
2023. december 30., szombat 19:30

SOLD OUT! Mehringer - '111' lemezbemutató

Várható időjárás:8 ℃, erős felhőzet
Helyszín:Akvárium Klub - Kishall

Drága barátaink, testvéreink!Pár héttel ezelőtt még azt gondoltam, hogy ezt az egészet nem tudom majd leírni nektek. A lehetetlenből másztunk ki együtt veletek, ott voltatok nekünk, amikor bajban voltunk. Felálltunk, veletek együtt összeraktuk magunkat. Úgyhogy itt az ideje, hogy visszatérjünk a színpadra erősebben, mint valaha. Tudom, hogy elcsépelt lenne azt írni, hogy soha nem vártam még ennyire koncertet, de ez az igazság. Ilyet még sosem csináltunk, más innen újrakezdeni. Minden más most. Mindenünk benne van ebben a lemezben és mindenünk benne lesz ebben a koncertben is. Olyat fogunk csinálni, amit eddig még soha. A legnagyobb szerelemmel várunk titeket az akvába azon a szombaton. Minden más meglepetés.Ott tali, csók, Marci ———— Mehringer Marci gyerekkora óta ír dalokat, énekel és gitározik. A pécsi dalszerző fiú 2021-ben vált ismertté egy tévés tehetségkutatóban, majd a kereskedelmi médiának hátat fordítva alapította meg saját zenekarát. A Mehringer a kezdetektől élő zenekaros felállásban működik, dalait magának írja és a produceri munkában is részt vesz. A zenekarral bármelyik underground tehetségkutatón is indultak el, mindig a legjobb helyezéseket hozták el, köztük a legjobb szövegíró, a legtehetségesebb zenész és az év felfedezett zenekarának járó díjakat. A debütáló 'Ezt is loptuk' c. kislemezen szereplő Hóvirág a Petőfi Rádió slágerlistáján az első helyig jutott, az online platformokon pedig mára már több, mint 3 millióan hallgatták meg. A Halott Pénz előzenekarként a Budapest Parkban is fellépő Mehringer azóta több sikeres országos turnét is tudhat a háta mögött, azonban idén augusztusban egy baleset szakította félbe felfelé ívelő karrierjüket. A magyar művész szakma és a rajongók hihetetlen összefogásával a hangszerpark újjáépült, így a zenekar a lehető leghamarabb vissza is térhet oda, ahol a legjobban érzik magukat: a színpadra. Azonban Marciék gyógyulásuk ideje alatt sem tétlenkedtek. 2023 októberében érkezett a mindössze 1,5 éves zenekar első nagylemeze a 111, amelyen 12 saját szám debütált, és amellyel a fiúk célja, hogy generációkon és zenei stílusokon átívelve jussanak el az értő fülekhez. A néhol pofátlanul szókimondó és energikus dalokkal teli lemez a várakozásokat magasan felülmúlta, jelenleg is a zenekar leghallgatottabb anyaga. Ahogy a Hajógyár is írta: Az új magyar zene egyik legérdekesebb feltörekvő arca Mehringer Marci. Ha szeretnéd meghallgatni élőben a lemez dalait, szeretettel várunk az Akvárium Klubba december 30-án, ahol együtt ünnepeljük meg a Mehringer visszatérését és a 111 megjelenését.'111' elérhető itt https:wmmd.lnk.to/Mehringer_111 és itt https:www.youtube.com/playlist?list=PLP17Kx_q9Ib7IkABjnyDn4c_PNTBnSMGy A közel 700 főt befogadó KisHall, amely külsőleg is a nagyobb helyszín mása, szintén egyedi világítástechnikával és hangosítással rendelkezik. Kiváló lehetőséget nyújt rétegprodukciók fellépéseinek, Dj-k vagy zenekarok sőt család rendezvények, gyerekkoncertek számára is ideális. Ebben a teremben sincsen hangkorlát, a vizuális élményeket egy plazma TV-fal erősíti és a hangzás itt is tökéletes. Étterem Ruhatár Könnyen megközelíthető Dohányzás az arra kijelölt szabadtéri helyeken Koktélbár Parkoló Közterületi kerékpár tároló Ingyen Wifi

Közelgő események:

HØT SPØT A38 Hajó
2025. május 14., szerda 17:00

HØT SPØT

Idén újra összejövünk a barátainkkal az A38 Hajó legendás ørrteraszán, høgy kellemes és minőségi basszus zenéket hallgassunk a naplementében a Duna fölött køktéllal a kezünkben. További részletek

Ripoff Raskolnikov Band + Luke Winslow King & Roberto Luti Kobuci Kert
2025. május 14., szerda 19:00

Ripoff Raskolnikov Band + Luke Winslow King & Roberto Luti

A tavalyi nagy siker után, idén ismét: dupla koncert! További részletek

Jegyár: 4500 Ft - 6500 Ft
Majd, ha fagy! - Neoreneszánsz rally Akvárium Klub
2025. május 14., szerda 19:00

Majd, ha fagy! - Neoreneszánsz rally

Hely és idő nevén nevezett lehet: valahol, valamikor. A XV. századi Róma és a Deák tér, 2025-ben. A XIII. századi London és az Astoria, ma este. Négyévszaknyi tablókép három csavargó boldogulásáról. Igyekeznek fennmaradni a rosta likán. Megmaradni. Célpontok ők, mozdulatlanul. Nincs vágyuk, nincs gondolatuk, mely elmozdulásra ösztökélné őket. De miért? Választott száműzetés ez vagy kényszerű vezeklés? Vagy csak így alakult? Tud nyomasztó lenni a... További részletek

Trillion A38 Hajó
2025. május 14., szerda 19:15

Trillion

Áron Apey Andrásék kvartettje, a Trillion iszonyatosan friss, üde számokat és tömény, felszabadító energiát zúdít boldog hallgatóságára ezen a remek estén. További részletek

Fine Selection #182 - Ty Salone (US), Monoclick, Electric Boutique A38 Hajó
2025. május 15., csütörtök 17:00

Fine Selection #182 - Ty Salone (US), Monoclick, Electric Boutique

Fine Selection projektünk egy nappali bulisorozat, amely mára már az egyik meghatározó eleme Budapest színes elektronikus zenei szcénájának. Zeneileg az underground house & minimal vonalra fókuszálunk. További részletek

Jegyár: 1000 Ft - 2000 Ft
Coca Cola X Astro Music Akvárium Klub
2025. május 15., csütörtök 18:00

Coca Cola X Astro Music

Coca-Cola X Astro Music - Share a Coke, Share the Music PartyEgy este, amit nem hagyhatsz ki.Május 15-én az Akvárium Klub megtelik zenével, ritmussal és a Coca-Cola ellenállhatatlan vibe-jával. Egy este, ahol minden beat a flow-ról, a szabadságról és a legnagyobb buliról szól. A színpadon a legismertebb hazai előadók és DJ-k váltják egymást.Ha tudod, milyen érzés reggelig menni a flow-val, itt a helyed.Ha nem, akkor itt az ideje megtapasztalnod az igazi Coca-Cola... További részletek

Fehér Lili lemezbemutató Akvárium Klub
2025. május 15., csütörtök 19:00

Fehér Lili lemezbemutató

Fehér Lili klasszikus zongoraművészként végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, de a zenében számára sosem voltak határok. Virtuóz zongorajátéka és lenyűgöző énekhangja a klasszikustól a popon és a blueson át egészen a rockig repíti a közönséget. Lili egy díva eleganciáját, egy rocksztár energiáját és egy komolyzenész kifinomultságát ötvözi - mindezt páratlan kisugárzással és pozitív lendülettel.Lost Your Mind - Egy zenei utazás határok... További részletek

Kobuci szezonnyitó táncház Kobuci Kert
2025. május 15., csütörtök 19:00

Kobuci szezonnyitó táncház

Perdüljünk, forduljunk a szabadban! További részletek

Jegyár: 1500 Ft - 2500 Ft