
NeWave Ep. 4.
A NeWave Hungary csapata 3 hónap kihagyás után elhozza rendezvénysorozatának évadzáró, negyedik epizódját Október 28-án az Akvárium LOKÁL-ba!A már megszokott NeWave keménymag két különleges vendéggel egészül ki az Évadzáró lineupján, ők pedig nem mások mint a HTS crew, és Buzás Bence!Az estét a HTS (Háztartási Sósav) nyitja majd, akik egy független zenekészítő közösség Gödöllőről. Főként a hip-hop/rap műfajban dolgoznak, és jelenleg négy tag alkotja kis csapatukat. Dry alapokat készít és szövegeket ír, ahogyan Sali is, aki szintén a dalszerzési/szövegírási szerepkörben tevékenykedik. Végül, de nem utolsósorban, a formációban egy testvérpáros is helyet kapott: Oscar West a produceri munkálatok és a DJ-szerep mögött található, míg VinzentVazul főként szövegírásban jeleskedik.A NeWave-et reprezentálva zazi és Yung Fili, a két újhullám "veterán" itt fognak először játszani dalokat vadiúj megjelenéseik közül. Szintén a NeWave csapatát erősíti a fellépőgárdán Zsarnowszky Csaba, aki nemrég megjelent "Hullámvölgyek" albumát hozza el a LOKÁL közönségének, illetve Yung Alvin is, aki goofy szerelmes pop dalaival fogja szórakoztatni a nagyérdeműt.Az este headlinere pedig nem lesz más, mint Buzás Bence! Bencét a 2018-as X-Faktor tette ismertté, amikor a Stolen Beat duóval (melyet barátjával, Latyák Bencével alapítottak) egészen a második helyig jutottak. 2020-ban Bence szóló karrierbe kezdett, és azóta is főként egyedül készít dalokat. Legújabb dalait ti hallhatjátok majd először élőben, az Évadzárón!Menetrend: 18:30 Kapunyitás warmup DJ szett 19:00 HTS 19:30 zazi 19:45 Yung Fili 20:00 Zsarnowszky Csaba 20:30 Yung Alvin 21:00 Buzás Bence A koncert a Felhangolva! program keretében, a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával valósulhatott meg. 2017 februárjában megújult külsővel és új névvel nyitott meg a 300 fő befogadására képes Lokál. Az Akvárium Klub két koncertterme mellett tökéletes alternatívaként szolgál gyönyörű és különleges koktéljaival és lenyűgöző belső dizájnjával. Étterem Ruhatár Könnyen megközelíthető Dohányzás az arra kijelölt szabadtéri helyeken Koktélbár Parkoló Közterületi kerékpár tároló Ingyen Wifi
Közelgő események:

Blood // Water DJ set by del.grady
A nagytermes grandson buli után del.grady pörgeti a Lokálban színes zenei palettáját! Grandson jeggyel ingyenes a belépés, vásárolni pedig a helyszínen tudsz. #bewareofroom2172017 februárjában megújult külsővel és új névvel nyitott meg a 300 fő befogadására képes Lokál. Az Akvárium Klub két koncertterme mellett tökéletes alternatívaként szolgál gyönyörű és különleges koktéljaival és lenyűgöző belső dizájnjával. Étterem Ruhatár Könnyen... További részletek

S*GGRÁZÓS BULI - OTL Hunrage After Party
𝕆𝕋𝕃 𝕡𝕣𝕠𝕦𝕕𝕝𝕪 𝕡𝕣𝕖𝕤𝕖𝕟𝕥𝕤:S*GGRÁZÓS BULI - OTL Hunrage After PartyA közel 700 főt befogadó KisHall, amely külsőleg is a nagyobb helyszín mása, szintén egyedi világítástechnikával és hangosítással rendelkezik. Kiváló lehetőséget nyújt rétegprodukciók fellépéseinek, Dj-k vagy zenekarok sőt család rendezvények, gyerekkoncertek számára is ideális. Ebben a teremben sincsen hangkorlát, a vizuális élményeket egy... További részletek

Hybrid Night
A legfrissebb multivitaminként pezsgő brit zenék estjén ezúttal a legvadabb és legéletrevalóbb lemezlovasok jóvoltából dőlnek majd ránk a jobbnál jobb, frissebbnél frissebb, őrjítőbbnél őrjítőbb zenék. További részletek

Legyél a Cimboránk!
A Cimbora Együttes az interaktív vers- és mesekoncertek egyik jeles képviselője Magyarországon. 15 éve mai magyar költők verseiből muzsikálják ki a dallamot saját hangszerelésben határon innen és túl. Koncertjeiken a gyerekek a főszereplők, ők is felmehetnek a színpadra, zenélhetnek, verset mondhatnak felfedezve magukban a versmondás és az éneklés örömét. Az együttes célja, hogy a költészet, zene és tánc(mozgás) hármas-egységével megszerettesse a... További részletek

CPg, Kretens, Tizedes meg a többiek, BTK
CPg koncert!!! 2023.09.30.szombat Budapest - Dürer Kert kapunyitás: 17:00 - Idén (volt) 40 éves a II. Magyar Punk Fesztivál! az elhíresült, Meggyfa utcai Mozaik klubos koncert... - 18:00 BTK 19:00 Tizedes meg a többiek 20:00 Kretens 21:00 CPg Jegyek A KÉSZLET EREJÉIG: Papírjegy (kezelési költség nélkül): 7.500 Ft További részletek

Lick The Click! Sunburst
Heti rendszerességgel jelentkező teljes értékű nappali bulisorozat májustól szeptemberig minden szombaton 16:00 és 22:00 között az A38 teraszán, 2 helyszínen. További részletek

Galaxisok & Barkóczi Noémi
Az előző évtized elején febukkanó hazai dalszerző-énekesek közül Barkóczi Noémi és Szabó Benedek is különleges életművet tudhat a magáénak. Az első nagylemezét hat évvel ezelőtt megjelentető Barkóczi Noémi az utóbbi években látványosan a háttérbe vonult, 2021 második felében azonban Dolgom volt címmel új nagylemezt rögzített, immár teljes zenekarral a háta mögött. A régóta megérdemelt sikert végre meghozó album fülbemászó dalai egyszerre... További részletek

Ha te is jössz, én is megyek!
*Ha te is jössz, én is megyek!* 2023.09.30.szombat Budapest - Dürer Kert További részletek