
Next Level Forever: Riot Ten, Whipped Cream, Aweminus, Syzy, MAD DUBZ
Március 11-én Next Level Forever, egy igazi basszus ünnep Budapest közepén!Egyenesen Texasból érkezik Christopher Wilson, azaz Riot Ten, aki az elmúlt években végigjárta az Egyesült Államok fesztiváljainak nagyszínpadait, és most először zenél Budapesten. Nagy örömünkre elfogadta meghívásunkat a Monstercat kiadó kiemelt figyelmet kapó előadója, Caroline Cecil avagy Whipped Cream is, aki először jár Magyarországon. Velünk lesz a szintén amerikai riddim legenda Aweminus, valamint SYZY és egy szemtelenül fiatal brit tehetség Mad Dubz is.A hazai supportot a Dublic ikrek, B'Andre, Skrude, Nosphere, Myamo, Schomey és Tritxn biztosítják ezen a nem mindennapi estén az Akvárium Klub Nagyhalljában március 11-én szombaton!Várunk minden basszus zene kedvelőt ezen a kihagyhatatlan eseményen!Az Akvárium legnagyobb koncertterme, a közel 1300 fős NagyHall, Budapest egyik legkorszerűbb rendezvényhelyszíneként biztonsággal kiszolgálja a legnépszerűbb hazai és külföldi zenekarokat és elektronikus zenei produkciókat is. Szinte minden számottevő magyar zenekar fellépett az egyedi hangosítással és kiváló fényrendszerrel felszerelt koncerthallban. A magyar kiválóságokon kívül az Akvárium helyt adott már számos nemzetközi sztárnak is: itt járt a Klaxons, Fritz Kalkbrenner, Marina And The Diamonds, a GusGus, Passenger, Hernan Cattaneo, Sasha, az Eagles Of Death Metal, a Kollektiv Turmstrasse, Troyboi, Wilkinson, Rebecca Ferguson, John Mayall és sokan mások. Étterem Ruhatár Könnyen megközelíthető Dohányzás az arra kijelölt szabadtéri helyeken Koktélbár Parkoló Közterületi kerékpár tároló Ingyen Wifi
Közelgő események:

Legyél a Cimboránk!
A Cimbora Együttes az interaktív vers- és mesekoncertek egyik jeles képviselője Magyarországon. 15 éve mai magyar költők verseiből muzsikálják ki a dallamot saját hangszerelésben határon innen és túl. Koncertjeiken a gyerekek a főszereplők, ők is felmehetnek a színpadra, zenélhetnek, verset mondhatnak felfedezve magukban a versmondás és az éneklés örömét. Az együttes célja, hogy a költészet, zene és tánc(mozgás) hármas-egységével megszerettesse a... További részletek

CPg, Kretens, Tizedes meg a többiek, BTK
CPg koncert!!! 2023.09.30.szombat Budapest - Dürer Kert kapunyitás: 17:00 - Idén (volt) 40 éves a II. Magyar Punk Fesztivál! az elhíresült, Meggyfa utcai Mozaik klubos koncert... - 18:00 BTK 19:00 Tizedes meg a többiek 20:00 Kretens 21:00 CPg Jegyek A KÉSZLET EREJÉIG: Papírjegy (kezelési költség nélkül): 7.500 Ft További részletek

Lick The Click! Sunburst
Heti rendszerességgel jelentkező teljes értékű nappali bulisorozat májustól szeptemberig minden szombaton 16:00 és 22:00 között az A38 teraszán, 2 helyszínen. További részletek

Galaxisok & Barkóczi Noémi
Az előző évtized elején febukkanó hazai dalszerző-énekesek közül Barkóczi Noémi és Szabó Benedek is különleges életművet tudhat a magáénak. Az első nagylemezét hat évvel ezelőtt megjelentető Barkóczi Noémi az utóbbi években látványosan a háttérbe vonult, 2021 második felében azonban Dolgom volt címmel új nagylemezt rögzített, immár teljes zenekarral a háta mögött. A régóta megérdemelt sikert végre meghozó album fülbemászó dalai egyszerre... További részletek

Ha te is jössz, én is megyek!
*Ha te is jössz, én is megyek!* 2023.09.30.szombat Budapest - Dürer Kert További részletek

Tornóczky All Access
Több, mint 25 évnyi szakmai siker után Tornóczky Ferenc megalapította saját blues-rock zenekarát a Tornóczky All Access-t.A 2022 nyarán hivatalosan is bemutatkozott produkció szeretne fontos üzeneteket, értékeket átadni a fiatal nemzedék számára, illetve erőt adni annak a generációnak, akik minőségi blues-rock (Póka Egon, Tátrai Tibor, Deák Bill Gyula, László Attila, Hobo, Charlie) zenéin nőttek fel.A zenekar első nagylemeze szeptember 15-én jelenik meg... További részletek

Egy életem: Grecsó Krisztián...
Az Egy életem sorozatban híres művészek mesélnek az életükről, a számukra meghatározó pillanatokról és történetekről a Momkult színpadán. A forgatókönyvet itt valóban az élet írja. Grecsó Krisztián napjaink talán legnépszerűbb írója. Mint minden író, személyes élményeit elsősorban a könyveibe sűríti. De nemcsak azokat, hanem bármilyen más impulzust, amit a könyv megkövetel tőle.Ezen a jókedvű estén viszont csak magáról fog mesélni. Leginkább... További részletek

Ha te is jössz, én is megyek!
2023 Első tavaszi hardcore party-ja a Dürerben. Eger - Szombathely - Budapest legendás HC-bandáival! Kapu 20.00 Tisztán a cél felé 20.45 Social Free Face 21.30 AMD 22.30 Belépő 3500 Ft További részletek