Steve Vai Akvárium Klub
Fotó: akvariumklub.hu
2023. április 12., szerda 19:00

Steve Vai

Várható időjárás:13 ℃, erős felhőzet
Helyszín:Akvárium Klub - Nagyhall

Steve Vai virtuóz gitáros, zeneszerző és producer, akit sokan minden idők egyik legnagyobb gitárosának tartanak. Több mint 40 éves pályafutása alatt Vai több mint 15 millió eladott lemezzel büszkélkedhet, 17 szólóalbumot jelentetett meg, három Grammy-díjjal ismerték el munkáját és olyan zenei legendkkal készített felvételeket, mint például Frank Zappa, David Lee Roth vagy a Whitesnake. Karrierje 1980-ban kezdődött Frank Zappa oldalán, de hamar, már 1983-ban elindította szólókarrierjét is. Rengeteget turnézott, zenekarai meleltt a G3 turnék állandó tagjai is volt, ahol olyan zenészekkel játszott együtt, mint John Petrucci, Eric Johnson, Joe Satriani, Yngwie Malmsteen és Steve Lukather. Szólólemezeit maga írja, producerálja és keveri is, amelyeket saját kiadóján keresztül jelentet meg. Legutóbbi lemezét tavaly adta ki Inviolate címen, amelyet egy észak-amerikai és európai turné is követett, most pedig Vai folytatja az Inviolate világturnéját: „Az előző őszi észak-amerikai turnénk kiemelkedő volt. Én magam és a zenekar olajozottabban működünk, mint valaha és készen állunk a folytatásra. Izgatottan várom, hogy végre Európába is elhozhassuk a Hydra-gitárt, mivel a legutóbbi európai turnén ezt elmulasztottam. Az Inviolate-ra kapott reakciók rendkívül pozitívak és ez megmutatkozott a sajtóban, a nézőszámban és a közönség energiájában is. Nagyon várjuk már ezt a turnét" - nyilatkozta Vai. A Hdyra egy nagyon különleges gitár, amelynek egy teste van, két feje és három nyaka, egy igazi gitárszörnyeteg, amelyet Vai álmodott meg és természetesen a lemezen is hallható. Hamarosan pedig libabőrözve, élőben is megcsodálhatjuk, ahogy a legendás gitáros megszólaltatja ezt a nem mindennapi hangszert. Az Akvárium legnagyobb koncertterme, a közel 1300 fős NagyHall, Budapest egyik legkorszerűbb rendezvényhelyszíneként biztonsággal kiszolgálja a legnépszerűbb hazai és külföldi zenekarokat és elektronikus zenei produkciókat is. Szinte minden számottevő magyar zenekar fellépett az egyedi hangosítással és kiváló fényrendszerrel felszerelt koncerthallban. A magyar kiválóságokon kívül az Akvárium helyt adott már számos nemzetközi sztárnak is: itt járt a Klaxons, Fritz Kalkbrenner, Marina And The Diamonds, a GusGus, Passenger, Hernan Cattaneo, Sasha, az Eagles Of Death Metal, a Kollektiv Turmstrasse, Troyboi, Wilkinson, Rebecca Ferguson, John Mayall és sokan mások. Étterem Ruhatár Könnyen megközelíthető Dohányzás az arra kijelölt szabadtéri helyeken Koktélbár Parkoló Közterületi kerékpár tároló Ingyen Wifi

Közelgő események:

Fine Selection #140 • NEKES (Oslo Records, Berlin) A38 Hajó
2023. június 01., csütörtök 17:00

Fine Selection #140 • NEKES (Oslo Records, Berlin)

Hatalmas közös lazulás az orrteraszon a legkifinomultabb lemezlovasokkal, szettekkel, zenékkel, hangzásokkal és a legkiválóbb társaságban. További részletek

Jegyár: 2000 Ft
Bring Me The Horizon (US), Spiritbox (CAN) - Budapest Aréna Dürer Kert
2023. június 01., csütörtök 17:00

Bring Me The Horizon (US), Spiritbox (CAN) - Budapest Aréna

A Bring Me The Horizon koncertje előrébb került, így a brit szupersztárcsapatot június 1-jén hallhatjuk az Arénában az eredetileg tervezett, augusztusi időpont helyett. A zenekar koncertjére annyi az érdeklődő, hogy az új dátum mellett a beforgatott Aréna helyett a teljes Aréna a metalcore banda és rajongói rendelkezésére áll majd, akikre így már alig több, mint félévet kell csak várnunk. A Bring Me The Horizon első hazai headline koncertje pont a Dürer Kert régi... További részletek

Jegyár: 9900 Ft - 17900 Ft
Hatodik Érzék – Meditáció... MOM Kulturális Központ
2023. június 01., csütörtök 19:00

Hatodik Érzék – Meditáció...

Ezen az eseményen megtanulhatod és megtapasztalhatod, hogyan kapcsolódhatsz a belső és külső világodhoz az érzékszerveiden túl is. Emberként ezt a világot az elménken és az 5 érzékszervünkön keresztül tapasztaljuk meg. Spirituális bölcsesség nélkül azt gondolhatnánk, hogy a valóság csak az, amit a szemünk lát, amit a fülünk hall. De mi a helyzet a világ többi részével, ami az 5 érzékszervünkön túl létezik? Itt megtanulhatod, hogyan kapcsolódhatsz a... További részletek

Jegyár: 37500 Ft
Góbé // Vendég: Zajnal Kobuci Kert
2023. június 01., csütörtök 19:00

Góbé // Vendég: Zajnal

☀️Nyárindító Góbé-koncert a Kobuciban ☀️ A népzene és korunk zenéi nemcsak megférnek egymás mellett, de ugyanazon kultúrát alkotják, kölcsönhatásban állnak – ezeket a metszéspontokat keresi a Góbé eddigi négy világzenei nagylemezén. Akusztikus hangszereik technikai határait feszegetve hoztak létre újszerű, de etnikus hangképeket. Rock, blues, dubstep, reggae, metal, jazz, pop, dnb, hiphop, és ami eszükbe jut – voltaképpen egy olyan “népi... További részletek

Jegyár: 4000 Ft
hari_drama sʊl band & Nagy Emma Quintet A38 Hajó
2023. június 01., csütörtök 19:30

hari_drama sʊl band & Nagy Emma Quintet

Szabadság, lendület, tudatosság, végtelen kreativitás és örömzenélés jellemzi a hari_drama formációt, amely napról-napra tágítja a zenéje határait és közönsége sorait. A Nagy Emma Quintet ugyanezen az úton jár. További részletek

Jegyár: 2500 Ft - 3500 Ft
Bring Me The Horizon ÚJ IDŐPONT Papp László Budapest Sportaréna
2023. június 01., csütörtök 20:00

Bring Me The Horizon ÚJ IDŐPONT

A kapunyitás várható időpontja: 18:30 Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy az időpont tájékoztató jellegű, a szervező fenntartja a változtatás jogát! Új dátumot kapott a Bring Me The Horizon budapesti koncertje A Bring Me The Horizon koncertje előrébb került, így a brit szupersztárcsapatot június 1-jén hallhatjuk az Arénában az eredetileg tervezett, augusztusi időpont helyett. A zenekar koncertjére annyi az érdeklődő, hogy az új dátum mellett a... További részletek

Bladerunnaz presents: Friday w/ Chimpo A38 Hajó
2023. június 02., péntek 17:00

Bladerunnaz presents: Friday w/ Chimpo

A Friday bulisorozat egész nyáron minden pénteken 17 órától 22 óráig vár mindenkit, aki szereti a dallamos drum & bass-t, régit és újat egyaránt. Tartsatok velünk, hajó az idő! További részletek

Dirty Canvas lemezbemutató, Stone Sober A38 Hajó
2023. június 02., péntek 19:00

Dirty Canvas lemezbemutató, Stone Sober

A Dirty Canvas büszkén mutatja be első nagylemezét őszinte szövegekkel, súlyos riffekkel, különleges vendégfellépőkkel, gitárszólókkal. Az estét a Stone Sober nyitja. További részletek

Jegyár: 2500 Ft - 3000 Ft