
10 éves a Játszóház Projekt
Szóval 10 évesek lettük 🎉 Ünnepeljük meg egy hatalmas társasos bulival május 29-én! Nagyon várjuk és nagyon készülünk! 🤩 A Játszóházban társasozunk. Nem gyerekekkel, nem Monopolyval, és nem egy pincében – hiszen társasozni ma már ennél jóval többet jelent! Mire számíthatsz, ha benézel hozzánk? 📦 Kb. 10 köbméter társasjátékra, amikből választani lehet. Csak olyan van a kupacban, amit mi magunk is szeretünk. A három percestől a három órásig, a partijátéktól az elmélyülősig, a szusistól a marsosig. 👫 Lelkes résztvevők százaira, akik minden vízszintes felületet kihasználnak egy jó játékra. 🐇 Nyulas pólóban tüsténkedő játékmesterekre, akiknek minden vágya, hogy ugyanúgy rákattanjatok egy-egy játékra, mint ők. Miután ajánlanak valami szuperjót, el is magyarázzák a szabályokat, sőt, általában kedvesek is (kivéve a Bálint). 🌎 Sok régi barátra, új ismerősökre, és persze világuralomra. Néhány tudnivaló: - Bármikor lehet érkezni. ⏰ - Van házirendünk, nagyon szigorú! Kérdezd róla a nyulaspólósokat 📜 - Van sör, bor, kóla: támogass minket azzal, hogy a helyszínen veszed meg 🍻 - Lehet egyedül érkezni és lehet barátokkal. A kupac körül tudsz játékostársakat vadászni. Nagyon örülünk, ha befogadjátok egymást egy közös játék erejéig, de az is oké, ha inkább magatok lennétek, ezt nyugodtan jelezzétek egymás felé. 🎲 🐇 Behopp: 800 Ft (diák: 400 Ft) 🍹 Enni- és innivalót a helyszínen tudtok venni, a nagyi főztjét és a reggel facsart narancslét most légyszi hagyjátok otthon!
Közelgő események:

TrueSounds Music Tuesday Madness
Igazi, mélyről feltörő, a magasba szárnyaló, a szokatlantól nem félő, lényegbe vágó hangok, zenék, örömök! További részletek

Blues B.R.Others Show
Újra a Kobuciban lép fel az ország egyetlen „blues-showja”! A tíztagú együttes repertoárján a nagysikerű, legendás BLUES BROTHERS című film betétdalain kívül sok hasonló hangulatú dal is megtalálható a blues-, a funky- és a soul világából. Nem csalás, nem ámítás: bluesmuzsika, ritmus és tonika, tánc, kitűnő hangulat! Jegyek elővételben az online jegyrendszeren keresztül, valamint a helyszíni jegypénztárban 3000 Ft-os áron, továbbá normál jegyek a... További részletek

Zene x Mozgás | Tünet Együttes | Agavoid | Égjárók
A dallamok ismét testet öltenek a táncban, hiszen a drámai mozdulatokat a Tünet Együttes, míg a zenét az AGAVOID és az Égjárók szállítják a Hajóra! További részletek

HØT SPØT
Szédületes és fergeteges buli, amelyben trap, melodic riddim, future bass, bass house, dnb, riddim, dubstep és társaik adják majd alánk! További részletek

TECHNO YOGA // Y23 - MAY - 31 // SEASON CLOSING 2.0
SEASON CLOSING 2.0 JEGYEK KORLÁTOZOTT SZÁMBAN! https:cooltix.hu/event/6440e15b2d805c2c4086b95f Robot kódok: Y23 - M - 31 Year 2023 - MÁJUS 31. Nyári szünetre megyünk, de ősszel újra visszatérünk! A szezon utolsó TECHNO YOGA-ja, amit azért csináltunk, mert rengeteg levelet kapunk, hogy az Akváriumban szeretnétek jógázni velünk májusban, de nem fértetek be a Május 3-ai eseményre. Igyekszünk ősztől csak Nagyhall rendezvényeket csinálni nektek! Legközelebb... További részletek

I Love You Honey Bunny (CZ), The Microwaves, 4Bards
A fiatal cseh zenekarra “az ifjú kelet-európai Arctic Monkeys”-ként hivatkoznak, hiszen dallamos, gitárcentrikus, energikus dalaikkal ugyanolyan bátran kísérleteznek. Az estet felvezeti két remek magyar produkció! További részletek

Ripoff Raskolnikov Band
Ripoff Raskolnikov minden bizonnyal azon kortárs alkotók egyike, akik miatt a kelet-európai blues nemcsak egy hagyományos zenei műfaj, hanem a művészi önkifejezés mindannyiunkat megsebezni vagy éppen felemelni képes, eleven formája is. Ripoff dalszövegei sokszor a költészet közeléből szólalnak meg, muzsikája a nagy példaképek, John Lee Hooker, Tom Waits vagy Blind Willie McTell spirituális erejéből táplálkozik. Sokunk számára felejthetetlen, ahogy megtört... További részletek

Fine Selection #140 • NEKES (Oslo Records, Berlin)
Hatalmas közös lazulás az orrteraszon a legkifinomultabb lemezlovasokkal, szettekkel, zenékkel, hangzásokkal és a legkiválóbb társaságban. További részletek