
Takkra
A Takkra Vigh Dávid (Turbo dalszerző gitáros, ex-Carbonfools, stb) önálló hobby projektjeként jött létre 2013-ban. Élő hangszerekkel és elektronikával, kifejezetten regeneráló frekvenciákkal és organikus textúrákkal ható zene hamar talált befogadó fülekre főleg a nemzetközi pszichedelikus szcénán belül. Az első album a Technicolor Talk az amerikai Mindspring Music gondozásában jelent meg 2016-ban. Ekkorra az egyszemélyes projekt igazi zenekarrá fejlődött: Mr Dure (Turbo) elektronikus hangszereken, Kocsis Máté (Idoru, ex-Wellhello, Meristem, stb) ütőhangszereken, Mohácsi Matyi (Idoru, Grand Mexican Warlock, Trillion) pedig basszuson működött közre az alkotó folyamatokban és az élő fellépések során. 2018-ban a dán psy kiadó, az Iboga records gondozásában jelent meg a Divine Architecture. Az album kísérletező organikus hangzása és spirituális tematikája végérvényesen repítette a formációt a nemzetközileg elismert psychill előadók közé. A megjelenést nemzetközi fesztivál fellépések követték: Rainbow Serpent (Ausztrália), Klika of Happiness (Izrael), Ozora (Magyarország). A 2020-as Universal Medicine már az Iboga Sofa Beats nevű kifejezetten downtempo műfajokkal foglalkozó label-én jött ki. A zenei kísérletezés részeként az albumon már megjelentek dalszerű struktúrák és Szomráky Júlia és Molek Keri közreműködésével karakteres énekszólamok. A pandémia pozitívan hatott a kreatív folyamatokra, hiszen 2021 nyarán megjelent a sorban negyedik Inner Horizons. Az LP 2021 tavaszán készült egy vulkanikus óceáni szigeten, Lanzarotén, Dávid popup stúdiójában. Az előzőekhez képest talán introspektívebb hangulatú dalokat a végtelen horizontok, az elemek intenzív jelenléte és a marsbéli vulkanikus tájak ihlették. A kiteljesedett élő formáció számos nemzetközi (pl Boom festival) és hazai fesztivál és klubszínpadon megfordult, dinamikus, szertartásszerű élő show-val lelkes nemzetközi rajongótábort toborozva. A 2023-as tervek között szerepel egy live album megjelentetése.
Közelgő események:

PREMIER! – Hogyan értsük...
Sziasztok, megint én vagyok az, Guszti! Legutóbb a szülőszobán találkoztunk, ám ezúttal a munkahelyemen várlak titeket. Elhívtam tizenöt barátomat (véletlenül mindannyiunkat Gusztinak hívnak), hogy mondják el, mit gondolnak a gyereknevelésről, a házasságról és minden másról.Van élet a szülés után?Meddig bírják a férfiak behúzni a hasukat, amikor egy fiatal lánnyal beszélgetnek?Egy tízes skálán mennyit segít, ha anyuka odaköltözik hozzátok?Meg lehet-e... További részletek

grandson, special guests: Noisy
Önmagunk keresésétől a Tonight Show-ig - grandson először játszik Budapesten. A kanadai-amerikai énekes-dalszerző dalaival igyekszik jobbá tenni a világot: grandson a hip hop és a rock ötvözte számaival nyíltan beszél függőségről és mentális betegségről, tükörképet tartva önmaguknak. Grandson zenélt már Travis Barkerrel és Keshával is, játszott a Tonight Show-ban, most pedig Budapesten is elcsíphetjük a tehetséges fiatal zenészt szeptember 29-én, az... További részletek

PRESSER GÁBOR - MÉG 1 KONCERT - Főpróba
Kedves Közönségünk, Presser Gábor “még1+1 koncertje iránti megkülönböztetett érdeklődésre való tekintettel megnyitunk néhány szektort és korlátozott számban jegyeket bocsájtunk ki a szeptember 29-i “VIP Főpróbára” is! A főpróba leginkább abban különbözik a koncerttől, hogy megtörténhet, hogy a művészek zenei, technikai, vagy más okból megállnak, javítanak, egy-egy dalt megismételnek, s mivel a színpad a küzdőtér közepére kerül, a közönség... További részletek

Bagossy Brothers Company // 1. nap
Jegyár: 6990 Ft A koncertre minden jegy elkelt, helyszíni jegyvásárlásra sincs lehetőség. További részletek

IAMX (UK) - Fault Lines1 Tour
Felkészülhetünk az IAMX robbanékony és szenvedélyes előadásmódjára, amelyhez feltűnő színházi fények, látványvilág, mocskos glam és véget nem érő egzisztenciális igény párosul, hogy eggyé váljon a közönséggel. További részletek

Blood // Water DJ set by del.grady
A nagytermes grandson buli után del.grady pörgeti a Lokálban színes zenei palettáját! Grandson jeggyel ingyenes a belépés, vásárolni pedig a helyszínen tudsz. #bewareofroom2172017 februárjában megújult külsővel és új névvel nyitott meg a 300 fő befogadására képes Lokál. Az Akvárium Klub két koncertterme mellett tökéletes alternatívaként szolgál gyönyörű és különleges koktéljaival és lenyűgöző belső dizájnjával. Étterem Ruhatár Könnyen... További részletek

S*GGRÁZÓS BULI - OTL Hunrage After Party
𝕆𝕋𝕃 𝕡𝕣𝕠𝕦𝕕𝕝𝕪 𝕡𝕣𝕖𝕤𝕖𝕟𝕥𝕤:S*GGRÁZÓS BULI - OTL Hunrage After PartyA közel 700 főt befogadó KisHall, amely külsőleg is a nagyobb helyszín mása, szintén egyedi világítástechnikával és hangosítással rendelkezik. Kiváló lehetőséget nyújt rétegprodukciók fellépéseinek, Dj-k vagy zenekarok sőt család rendezvények, gyerekkoncertek számára is ideális. Ebben a teremben sincsen hangkorlát, a vizuális élményeket egy... További részletek

Hybrid Night
A legfrissebb multivitaminként pezsgő brit zenék estjén ezúttal a legvadabb és legéletrevalóbb lemezlovasok jóvoltából dőlnek majd ránk a jobbnál jobb, frissebbnél frissebb, őrjítőbbnél őrjítőbb zenék. További részletek