
Voivod (CAN) Crowbar (US) Planet of Zeus (GR)
A thrash metál legendák visszatérnek: a 40 éves Voivod ismét Budapesten! A Voivod a 80-es évek egyik legegyedibb zenekara, eredeti hangzásuk mellett a lemezeik köré épített sci-fi történetek jelentik a zenekar vonzerejét. A kanadai csapat tavaly ünnepelte 40. születésnapját, a legendák pedig Budapestre is visszatérnek június 7-én, a Dürer Kertbe. A Voivod az amerikai sludge metált játszó Crowbar is érkezik, akik tavaly adták ki új lemezüket. Kevés zenekar éri meg a negyvenet, még kevesebben teszik ezt méltósággal, és még ennél is kevesebben vannak azok, akik jóval a legendás státusz elérése után is újabb magasságokat érnek el. A Voivod soha nem hasonlított más zenekarra, ahelyett, hogy beálltak volna a sorba, inkább felforgatták a szcénát és megváltoztatták a normákat. Egyéniségük és kreativitásuk mind a mai napig egyedülálló. A hardcore punk, a 70-es évek progrock és a brit újhullámos heavy metal megjelenése által mélyen befolyásolt Voivod egy igazán eredeti hangzás megteremtésére törekedett, s ezért egy olyan egyedi stílust építettek fel, melyben a szövegek témái ötvözték az akkori hidegháborús politikát, a posztapokaliptikus irodalmat és a sci-fit. 2018-ban megjelent tizennegyedik albumukat, a The Wake-et a zenekar a nyolcvanas évek végének fénykora óta megjelent legjobb albumának tartják, ezzel is megerősítve bebetonozott helyüket a metál legegyedibb és legsokoldalúbb zenekarai között. A tavaly kiadott 15. albumuk, a Synchro Anarchy a megjelenés hetében több országban is Top10-ben nyitott az albumeladási listákon. A srácok legutóbb 35. jubileumi turnéjukkal jártak nálunk, s most két pillanattal később máris túl vannak a 40. szülinapi turnéjukon is. Néhány tagcsere és az őrülten tehetséges Piggy 2005-ös elvesztése után is ugyanazzal a kezdeti lelkesedéssel és lendülettel zúznak a színpadon, a koncert után az ember sokáig nem akar majd más zenét hallgatni. A Voivod az elmúlt 25 év alatt (először 1999-ben léptek fel nálunk) végigjárta Budapest szinte összes klasszikus klubját az Almássy téri Szabadidőközponttól kezdve az E-klubon, a régi Dürer Kerten és a Wigwamon át a Petőfi Csarnokig, úgyhogy itt az idő, hogy az új Dürer Kertet is végre felavassák. A heavy metal kanadai képviselői tavaly tartották alakulásuk negyven éves évfordulóját, de nyugdíjba vonulás helyett inkább tovább csinálják azt, amihez a legjobban értenek: metál legendákhoz méltóan zúznak a színpadon. A Voivod ráadásul nem akármilyen társaságban érkezik: a sludge metálban pionírnak számító, 33 éve aktív Crowbar lesz a társuk, akik tavaly jelentették meg 12. Stúdióalbumukat Zero and Below címmel.
Közelgő események:

Nótás Mikulás | Gryllus...
Gryllus Vilmos Mikulás váró koncertje. „Nótás Mikulás, flótás, pikulás,jön a sok jóval, hegedű, szóval.Csellón muzsikál, csizmám tele már,mosolyog, hallgat, haza úgy ballag.” Belépés egy éves kor alatt ingyenes. További részletek

Ineffable
Az Ineffable eenéjében több stílus elemei is megtalálhatóak, így a jazz, a soul, a neo-soul, a R&B, a pop, a hip-hop, valamint egyéb progresszív műfajok. További részletek

Szigeti Juli
Szigeti Juli electro swing formációja az 1920-1930-as években népszerűvé vált swing zenei stílust, a jazzt az elektronikus tánczene stílusjegyeivel ötvözi. További részletek

Bosch Software Meetup - Az autóipari szoftverfejlesztés jövője
Az autóipar majd százötvenéves története a menetbiztonságot, megbízhatóságot és kényelmünket érintő innovációkban gazdag. Ami húsz éve tudományos fantasztikum volt, az ma a szoftveres megoldásokkal felvértezett valóság. A megújulás és fejlődés kulcsát a beágyazott rendszereken futó, külvilág számára sokszor láthatatlan kódsorok tízmilliói adják. Az autóipari szoftverrendszerek komplexitásának exponenciális robbanása és új technológiák... További részletek

TECHNO YOGA // HAPPY BIRTHDAY
Boldog Szülinapot Techno Yoga! 2 évesek lettünk, amit meg is ünnepelünk az Akváriumban! A jóga óra végén pedig tortázunk is egyet! Köszönjük nektek ezt a fanasztikus 2 évet és a bizalmat! Minden órán megtöltitek a termet szeretettel és jó hangulattal, amiért nagyon hálásak vagyunk, hiszen nélkületek nem jöhetett volna létre ez az egész. JEGYEK KORLÁTOZOTT SZÁMBAN! https:cooltix.hu/event/65378da1e77f765525cc8eaf Programterv: Techno Yoga instructor: Tauber... További részletek

82. Művészeti Aukció
A 82. Művészeti Aukció két napos eseményén (december 5-6.) közel 700 tétel, köztük ékszerek, luxusórák, festmények mellett ismét néhány különlegesség is kalapács alá kerül. A téli katalógus igazán izgalmas és színes összeállítást tartalmaz szakértőknek köszönhetően.Az idei év különleges, hiszen a 250. születésnappal együtt azt is megünnepeljük, hogy a BÁV hazánk legrégebbi pénzügyi szolgáltató vállalata. Ezért is külön öröm számunkra,... További részletek

Declan Welsh & the Decadent West (GB)
A Declan Welsh & The Decadent West egy glasgow-i brit punk-rockegyüttes, aminek középpontjában az intelligens szövegek, a fülbemászó hookok, az erős pop hatások és az elektronikus élő show áll. További részletek

KEMP Dalszerzőtábor Nyílt Nap
Idén októberben 3. alkalommal került megrendezésre a Banana Records kiadó dalszerzőtábora, a KEMP, amely minden évben mintegy 200 jelentkezőből választja ki azt a 30 producert, dalszerzőt, előadót, akik aztán 4 napon keresztül különböző csapatokban és instrukciók szerint írnak dalokat és masterclasseken vesznek részt.„Itt íródott meg pl. Hundred Sins Opera c. albumának egy része, vagy Beton.Hofi Playbánia c. lemezének néhány dala, de itt született meg Co Lee,... További részletek