Blahalouisiana // vendég: Turn Signals Kobuci Kert
Fotó: kobuci.hu
2022. szeptember 29., csütörtök 19:00

Blahalouisiana // vendég: Turn Signals

Helyszín:Kobuci Kert
Zichy-kastély udvar

A Blahalouisiana 2012 nyarán alakult. A zenekar első single-je, a 'The Wanderer' három héten keresztül őrizte helyét az MR2 top 30-as listájának dobogóján, de a csapat életében az áttörést „Ahol összeér” című számuk – és az ahhoz készült merész klip – hozta meg 2015 tavaszán, mely klip ma milliós megtekintésnél jár.  Az elmúlt 5 évben meghódították az összes kis- és nagy hazai klubot, többek között a Kobuci Kert, az A38 Hajó és az Akvárium Klub visszatérő fellépői.  Részesei voltak a jubileumi 10. Fishing on Orfű fesztiválnak, harmadik alkalommal álltak a nagyszínpadon, de a Sziget, Campus, VOLT, EFOTT, Fezen és Strand fesztiválok fellépőinek sorában is kiemelt helyük van.  A zenekar nem csak határon innen, külföldön is szerencsét próbált: koncerteztek már Erdélyben, Ausztriában, Szlovákiában, Csehországban, de a Tallin Music Week-en és Hágában is bemutatkoztak.  2017 októberében megjelent a Blahalouisiana 10 számos korongja „Alagutak, fények, nagymamád jegenyéi” címmel, amelyen helyet kapott a Petőfi Rádió TOP 40-es slágerlistáját hetekig uraló „Túl távol, elég közel” és a „Ha élni felejtek” is. A november 3-i teltházas A38-as lemezbemutató után a következő mérföldkő a 2018. január 16-i, szintén teltházas Müpa-s koncert volt, ahol a zenekar slágerei szimfonikus hangszerelésben szólaltak meg. 2018 elején az „Alagutak, fények” turnéval járták be az országot.  2019 nyarának végén jelent meg „Minden rendben” című nagylemezük, a rajta szereplő „Pont ilyen házra” dalukhoz pedig egy izgalmas, vertical klip is forgott.   2020-ban a Blahalouisiana is részt vett a Road Movie projektben. Legújabb dalukban egy szimfonikus zenekar kísérete mellett kalauzolnak el bennünket a zenekar otthonába, a hozzá készült grandiózus videoklipen keresztül pedig jobban megismerhetjük Székesfehérvár egyes részeit. Vendégzenekar: Turn Signals Jegyárak: Early bird: 3500 Ft Kedvezményes elővételes: 4000 Ft Normál jegyár: 4500 Ft

Közelgő események:

Ütem az ütőn - avagy mit kezdjünk a ritmussal Müpa Budapest
2023. február 07., kedd 10:00

Ütem az ütőn - avagy mit kezdjünk a ritmussal

A fiatalokhoz saját nyelvükön szólni igen komoly felelősség, különösen, ha valaki a klasszikus zene megszerettetésének, megismertetésének tiszteletre méltó feladatát vállalja magára. A Hangulat Junior koncertekre érkezőknek azonban még sosem kellett csalódniuk: a népszerű sorozatot a hazai zenei ismeretterjesztés jeles képviselői tartják kézben, ráadásul minden alkalommal elhívják magukkal kiváló zenésztanítványaikat is, akik alig néhány évvel idősebbek... További részletek

Ütem az ütőn - avagy mit kezdjünk a ritmussal Müpa Budapest
2023. február 07., kedd 11:30

Ütem az ütőn - avagy mit kezdjünk a ritmussal

A fiatalokhoz saját nyelvükön szólni igen komoly felelősség, különösen, ha valaki a klasszikus zene megszerettetésének, megismertetésének tiszteletre méltó feladatát vállalja magára. A Hangulat Junior koncertekre érkezőknek azonban még sosem kellett csalódniuk: a népszerű sorozatot a hazai zenei ismeretterjesztés jeles képviselői tartják kézben, ráadásul minden alkalommal elhívják magukkal kiváló zenésztanítványaikat is, akik alig néhány évvel idősebbek... További részletek

Dropkick Murphys Papp László Budapest Sportaréna
2023. február 07., kedd 20:00

Dropkick Murphys

Ezúton értesítjük a rajongókat, hogy a budapesti Dropkick Murphys koncert helyszíne megváltozott, az eredetileg tervezett Budapest Aréna helyett a Barba Negra Red Stage-ben (1211 Budapest, Szállító utca 3.) kerül megrendezésre 2023. február 7-én. A megvásárolt jegyek automatikusan érvényesek az új helyszínre, nem igényelnek további tennivalót. Köszönjük megértésüket és jó szórakozást kívánunk a koncerthez! A kelta punk legnépszerűbb csapata visszatér... További részletek

Zene x Mozgás | Petruska | Forte társulat | Géem A38 Hajó
2023. február 07., kedd 20:00

Zene x Mozgás | Petruska | Forte társulat | Géem

Az év első Zene x Mozgás estje azért lesz különleges, mert nem 2, hanem egyenesen 3 művészeti ág találkozásával foglalkozunk majd, hiszen ezúttal nem csak a dallamok és a tánc, hanem a színház is bekúszik a tematikába! További részletek

Jegyár: 1500 Ft - 2000 Ft
Fever 333 (US) A38 Hajó
2023. február 07., kedd 20:30

Fever 333 (US)

A Fever 333 elképesztően erőteljes zenéje valahol a punkrock, a nu metal és a rap közös metszetében éli ki magát, amelyben évtizedek elfojtott haragja tör végre a felszínre. További részletek

Ringató - zenés foglalkozások kisgyermekeknek Müpa Budapest
2023. február 08., szerda 10:00

Ringató - zenés foglalkozások kisgyermekeknek

Vedd ölbe, ringasd, énekelj! - hirdeti a kodályi elveken alapuló Ringató zenei műhely programja. A dalok, népdalok, mondókák játékos újrafelfedezésének, az együttes éneklés és játszás újbóli megismerésének lehetőségét kínálja kisgyermekek és szüleik számára az országosan és már nemzetközileg is ismertté vált, népszerű zenés foglalkozás. Szerda délelőttönként Gáll Viktória Emese várja azokat a szülőket, nagyszülőket, akik szeretnének... További részletek

Jegyár: 1500 Ft
Ringató - zenés foglalkozások kisgyermekeknek Müpa Budapest
2023. február 08., szerda 10:45

Ringató - zenés foglalkozások kisgyermekeknek

Vedd ölbe, ringasd, énekelj! - hirdeti a kodályi elveken alapuló Ringató zenei műhely programja. A dalok, népdalok, mondókák játékos újrafelfedezésének, az együttes éneklés és játszás újbóli megismerésének lehetőségét kínálja kisgyermekek és szüleik számára az országosan és már nemzetközileg is ismertté vált, népszerű zenés foglalkozás. Szerda délelőttönként Gáll Viktória Emese várja azokat a szülőket, nagyszülőket, akik szeretnének... További részletek

Jegyár: 1500 Ft
Érzelmek iskolája - Alapérzelmek a zenében Müpa Budapest
2023. február 08., szerda 11:00

Érzelmek iskolája - Alapérzelmek a zenében

Öröm és szomorúság, félelem és meglepetés, meg persze a harag: a mindennapi működésünket átható és meghatározó érzelmeknek a klasszikus zene legnagyobbjaira gyakorolt hatásával már megismerkedhettünk a Matinékoncertek Alapérzelmek a zenében sorozatának egyes epizódjait követve. De mi történik akkor, ha a különböző, egymástól általában viszonylag élesen elválasztható emóciókat vegyítjük és egymáshoz kapcsoljuk? Fülei Balázs zongoraművész és... További részletek

Jegyár: 500 Ft