godfater. Kobuci Kert
Fotó: kobuci.hu
2023. július 28., péntek 20:00

godfater.

Ár: 6000 Ft
Várható időjárás:23 ℃, szórványos felhőzet
Helyszín:Kobuci Kert
Zichy-kastély udvar

Az alig több, mint egy éve alakult szupergroup, a godfater. Július 28-án a Kobuci Kert színpadán mutatja be legújabb dalait, és hozza el a zenekartól elvárt, és megszokott lendületet, energiát. A Tátrai Tibor-Borlai Gergő-Szebényi Dániel-Gotthárd Mihály-Kéri Sámuel alkotta ötösfogat a tavaly júniusi bemutatkozó koncertjük után több teltházas koncertet is adott. A Müpa koncerttermében tartott előadásukra kevesebb, mint 48 óra alatt kelt el az összes jegy. Az Akvárium Nagyhalljának megtöltése után vidéki koncertsorozatra indult a zenekar, ahol az összes előadás szintén teltházzal zajlott.  A godfater. 0 című, Fonogram-díjas első CD-jére élőben, javítások nélkül vették fel a dalokat - három saját nóta mellett a zenekar tagjai válogattak a Tibusz múltjához köthető széles repertoárból, többek között hallható az elsöprő lendületű az Álljatok meg a Skorpiótól, vagy az egyik legszebb magyar ballada, a Ne szeress Deák Bill Gyula első lemezéről.  „Tibusz”, azaz Tátrai Tibor, a Kossuth- és Liszt-díjas, valamint Érdemes Művész nemcsak a Tátrai Bandnek volt meghatározó tagja, hanem olyan korszakos bandáknak is, mint a Generál, a Skorpió, a Hobo Blues Band, a Boom Boom vagy a Magyar Atom. Borlai Gergőnek lassan kijárhat a világsztár titulus, vagy félezer lemezen játszott már együtt neves hazai és külföldi muzsikusokkal. A fiatalabb generációt is toptehetségek képviselik. Az énekes-billentyűs Szebényi Dani korosztályának egyik legjobb hangja, vezéregyénisége, kétszáznál is több felvétel közreműködője, szerzőként dalait pedig már 100 milliónál is többen hallgatták meg a különböző streaming felületeken. Gotthárd Mihály gitárosvirtuóz szintén rengeteg formációban megfordult már, többek közt Borlai Gergő és Szebényi Dani mellett az Electric Shock tagja. Kéri Samu a Berklee Egyetem eddigi első és egyetlen magyar basszusgitárosa, a legfiatalabb a társaságban, a zenekari szinten ez az első komoly megmérettetése, játékával kiválóan illeszkedik az igen előkelő társaságba. Élő koncerteken a hangzást - és a színpadképet - tökéletesen egészítik ki a vokalista hölgyek, Hegedűs Bori és Miviana. Jegyárak: Early bird: 5000 Ft Elővétel: 5500 Ft A koncert napján: 6000 Ft A koncert az NKA Hangfoglaló Programjának támogatásával valósul meg.

Közelgő események:

Nótás Mikulás | Gryllus... MOM Kulturális Központ
2023. december 03., vasárnap 09:30

Nótás Mikulás | Gryllus...

Gryllus Vilmos Mikulás váró koncertje. „Nótás Mikulás, flótás, pikulás,jön a sok jóval, hegedű, szóval.Csellón muzsikál, csizmám tele már,mosolyog, hallgat, haza úgy ballag.” Belépés egy éves kor alatt ingyenes. További részletek

Jegyár: 3350 Ft
Nótás Mikulás | Gryllus... MOM Kulturális Központ
2023. december 03., vasárnap 12:00

Nótás Mikulás | Gryllus...

Gryllus Vilmos Mikulás váró koncertje. „Nótás Mikulás, flótás, pikulás,jön a sok jóval, hegedű, szóval.Csellón muzsikál, csizmám tele már,mosolyog, hallgat, haza úgy ballag.” Belépés egy éves kor alatt ingyenes. További részletek

Jegyár: 3350 Ft
Ineffable A38 Hajó
2023. december 04., hétfõ 12:00

Ineffable

Az Ineffable eenéjében több stílus elemei is megtalálhatóak, így a jazz, a soul, a neo-soul, a R&B, a pop, a hip-hop, valamint egyéb progresszív műfajok. További részletek

Ingyenes
Szigeti Juli A38 Hajó
2023. december 04., hétfõ 16:00

Szigeti Juli

Szigeti Juli electro swing formációja az 1920-1930-as években népszerűvé vált swing zenei stílust, a jazzt az elektronikus tánczene stílusjegyeivel ötvözi. További részletek

Ingyenes
Bosch Software Meetup - Az autóipari szoftverfejlesztés jövője Akvárium Klub
2023. december 05., kedd 18:00

Bosch Software Meetup - Az autóipari szoftverfejlesztés jövője

Az autóipar majd százötvenéves története a menetbiztonságot, megbízhatóságot és kényelmünket érintő innovációkban gazdag. Ami húsz éve tudományos fantasztikum volt, az ma a szoftveres megoldásokkal felvértezett valóság. A megújulás és fejlődés kulcsát a beágyazott rendszereken futó, külvilág számára sokszor láthatatlan kódsorok tízmilliói adják. Az autóipari szoftverrendszerek komplexitásának exponenciális robbanása és új technológiák... További részletek

TECHNO YOGA // HAPPY BIRTHDAY Akvárium Klub
2023. december 05., kedd 18:00

TECHNO YOGA // HAPPY BIRTHDAY

Boldog Szülinapot Techno Yoga! 2 évesek lettünk, amit meg is ünnepelünk az Akváriumban! A jóga óra végén pedig tortázunk is egyet! Köszönjük nektek ezt a fanasztikus 2 évet és a bizalmat! Minden órán megtöltitek a termet szeretettel és jó hangulattal, amiért nagyon hálásak vagyunk, hiszen nélkületek nem jöhetett volna létre ez az egész. JEGYEK KORLÁTOZOTT SZÁMBAN! https:cooltix.hu/event/65378da1e77f765525cc8eaf Programterv: Techno Yoga instructor: Tauber... További részletek

82. Művészeti Aukció MOM Kulturális Központ
2023. december 05., kedd 18:00

82. Művészeti Aukció

A 82. Művészeti Aukció két napos eseményén (december 5-6.) közel 700 tétel, köztük ékszerek, luxusórák, festmények mellett ismét néhány különlegesség is kalapács alá kerül. A téli katalógus igazán izgalmas és színes összeállítást tartalmaz szakértőknek köszönhetően.Az idei év különleges, hiszen a 250. születésnappal együtt azt is megünnepeljük, hogy a BÁV hazánk legrégebbi pénzügyi szolgáltató vállalata. Ezért is külön öröm számunkra,... További részletek

Declan Welsh & the Decadent West (GB) A38 Hajó
2023. december 05., kedd 19:00

Declan Welsh & the Decadent West (GB)

A Declan Welsh & The Decadent West egy glasgow-i brit punk-rockegyüttes, aminek középpontjában az intelligens szövegek, a fülbemászó hookok, az erős pop hatások és az elektronikus élő show áll. További részletek

Jegyár: 5500 Ft - 6500 Ft