
Los Orangutanes
A Los Orangutanes zenekar 2017 óta táncoltatja a magyar cumbia rajongókat. Annak ellenére, hogy Dél-Amerika legnépszerűbb stílusa a cumbia, ez a műfaj méltatlanul kis figyelmet kapott eddig idehaza. Ezen szeretne változtatni a Los Orangutanes, melyet kipróbált, veterán zenészek hívtak életre. Az Irie Maffia, Zuboly, Paso, Besh o droM, Anselmo Crew tagjaiból verbuválódott csapat rövid idő alatt a táncolni vágyó magyarok kedvencévé vált, teltházas Müpa, Akvárium Nagyhall és Kobuci kertes koncertek, valamint számtalan hazai fesztivál is a hátuk mögött van már. 2021-ben jött el az idő az élő koncetek mellett a stúdió lemezek kiadására is. A Lo Mejor De La Cumbia tisztelgés a műfaj legnagyobb úttörői előtt. Összesen 12 klasszikus cumbia dalból ősszegyúrt egyveleg, amely betekintést nyújt a cumbia széles spektrumába. Latin ütősök és sok fúvós hangszer mellett a műfaj legjellegzetesebb hangszere, a tangóharmonia is főszerepet kap. A dalok pedig Ivan Tabeira és Árkosi Szabi előadásától válnak igazán egyedivé. A Lo Mejor De La Cumbia egy audiovizuális album, majd minden dalhoz készül egy animációs kisfilm is, amely betekintést mutat mind a zenekar, mind a cumbia kissé meseszerű, pszihedelikus világába. Aki járt már Los Orangutanes koncerten, az tudja, hogy nem lehet ülve végignézni a csapatot, az ember lába automatikusan táncra perdül. Jegyárak: Early bird: 3000 Ft Elővétel: 3900 Ft A koncert napján: 4500 Ft
Közelgő események:

MIYAVI (JAP)
MIYAVI szeptemberben visszatér Budapestre! A világszerte ismert japán zenész, színész és emberbarát 2019 óta most először játszik a kontinensen, ahol mindössze 9 alkalommal lép fel, majd nem sokkal később már Pekingben játszik. A turnén MIYAVI 20 éves pályafutásának szinte minden korszakából felcsendülnek majd dalok, és a készülő új anyagból is kapunk ízelítőt További részletek

Ez az a nap! Worship Night
Nem esett messze az alma a fájától! Elle Limebear BudapestenSzeptember 26-án 19 órától Elle Limebear és zenekara, valamint az Agapé Worship vezetésével dicsőítő estet tartunk az Akvárium Klubban. Szeretettel várunk benneteket!Martin Smith lánya, Elle Limebear dicsőítésvezető, dalszerző és művész. Férjével, Tommal és gyermekeikkel együtt az angliai Brightonban élnek. Saját zenét 2018 óta ad ki, és olyan dalokat is írt, amelyek nemzetközi listákon szerepeltek.... További részletek

Ádám elméi - Zsiványjazz - feat. Szirtes Edina Mókus, Mohai Tamás, Tóth Viktor // Vendég: Switch
Menetrend: 19:00 Switch 20:00 Ádám elméi Jegyárak: Early bird: 2500 Ft Elővételben: 3000 Ft A koncert napján: 3500 Ft ***** Az Ádám Elméi egy akusztikus jazzformáció, könnyedebb, populárisabb hangvétellel. A zenekart Nagy Ádám gitáros, Huszka Jenő díjas zeneszerző hívta életre két fiatal jazzmuzsikussal, Fábry Adonisszal a dobok mögött és Siklai Istvánnal, aki basszusgitáron és nagybőgőn is játszik. A formáció repertoárjában az örökzöld vokális és... További részletek

Páratlan párok 3. szezon
Bősze Ádám és László Ferenc Páratlan párok c. előadássorozata harmadik évadának minden egyes estéjén hajdani kortársak kerülnek majd egymás mellé: egy nagy zeneszerző és egy koronás fő vagy jeles államférfiú. Csupa olyan kiemelkedő személyiség tehát, aki meghatározója és főszereplője volt a maga korának, a művészet világában, illetve a politika- és hadtörténet közegében. Kézenfekvő vagy épp meglepő párosítások, amelyek láttán rendre... További részletek

Zene X Látvány | Miki357
Vendégünk a magyar klipgyártás megkerülhetetlen alakja, akinek a stílusa és egyedi víziói az egész magyar zeneipar vizualitását formálják. További részletek

HØT SPØT
Szédületes és fergeteges buli, amelyben trap, melodic riddim, future bass, bass house, dnb, riddim, dubstep és társaik adják majd alánk! További részletek

Cerebral Incubation (US), Epicardiectomy (CZ), .357 Homicide (UK) Traumatomy (JP),
A Crowd Force Booking, az Insane Hellride Entertainment és a Dürer Kert bemutatja: “SLAM VIOLANCE TOUR 2023“ Szeretsz a levegőben kapálózni, és lerúgni a barátaid veséjét? Könyökkel homlokon csattintani valakit az első sorban, miközben a színpadról szaltózol? Akkor ez az este neked való! Az év slam/gore buliján mindenre is lesz lehetőséged! Disznóól partyra fel! Poroltó a helyén marad! Ui.: Kérlek ne nyírjátok ki egymást a pitben, csak okosan. Love and Peace -... További részletek

KACAJ // Csángálló
A KACAJ egy immáron hároméves, pécsi székhelyű folkpop zenekar. Különlegessége, hogy nem csak korosztálya szempontjából, hanem a zenei műfajok terén is széles skálán mozog. Az alternatív rocktól kezdve a hiphopig számos stíluselem található a banda hangzásvilágában, a kapocs pedig nem más, mint a magyar népzene. Céljuk: a népzenei értékeinket minél szélesebb körben megkedveltetni és hallgatottá tenni, így elérve a fiatalabb generációkhoz is. Progresszív... További részletek