
Magidom // egy5egy
Alternatív gitárzene a négyzeten: Magidom és egy5egy a Kobuciban! "Esendő halandó" címmel négy év után jelentkezik új nagylemezzel a Magidom, a friss dalok pedig a zenekar legnagyobb nyári koncertjén, a Kobuci színpadán is megszólalnak. Az album az emberi tökéletlenséget járja körbe a globális homo sapiens kritikától az egészen személyes, egyéni szintű kérdésekig. A Magidom alternatív popzenei forgatagában együtt bolyonghatunk a cipőbámuló melankóliától egészen az életigenlő eufóriáig, a zenei megoldásokban főként az indie rock és akusztikus folk keveredik, míg a szövegekben a magasba és mélybe vágyó gondolatokat sokszor az irónia ellenpontozza. Akinek füle van, hallja meg! Az estét a lélekszaggató altert játszó egy5egy nyitja. A zenekar célja a lélek darabokra szedése, leporolása, majd újra összerakása: innen a lélekszaggató alter megnevezés. A dalszövegek táncot járnak a hangszerekkel, így teremtve minden dalban egy önálló, sajátos világot. A zenekar mozgatórugója az egymásba, és a hallgatókba vetett hit és szeretet — ezek megemlítése nélkül nem is lenne értelme zenekarról beszélni. 2022 októberében jelent meg első, Szépek voltak egyszer című nagylemezük, melyet a ZAJZAJZAJ stúdióban vettek fel Pécsett, Egyedi Péter produceri zsenialitásával fűszerezve. Jegyárak: Early bird: 2900 Ft Elővétel: 3500 Ft A koncert napján: 4000 Ft
Közelgő események:

TrueSounds Music Tuesday Madness
Igazi, mélyről feltörő, a magasba szárnyaló, a szokatlantól nem félő, lényegbe vágó hangok, zenék, örömök! További részletek

Blues B.R.Others Show
Újra a Kobuciban lép fel az ország egyetlen „blues-showja”! A tíztagú együttes repertoárján a nagysikerű, legendás BLUES BROTHERS című film betétdalain kívül sok hasonló hangulatú dal is megtalálható a blues-, a funky- és a soul világából. Nem csalás, nem ámítás: bluesmuzsika, ritmus és tonika, tánc, kitűnő hangulat! Jegyek elővételben az online jegyrendszeren keresztül, valamint a helyszíni jegypénztárban 3000 Ft-os áron, továbbá normál jegyek a... További részletek

Zene x Mozgás | Tünet Együttes | Agavoid | Égjárók
A dallamok ismét testet öltenek a táncban, hiszen a drámai mozdulatokat a Tünet Együttes, míg a zenét az AGAVOID és az Égjárók szállítják a Hajóra! További részletek

HØT SPØT
Szédületes és fergeteges buli, amelyben trap, melodic riddim, future bass, bass house, dnb, riddim, dubstep és társaik adják majd alánk! További részletek

TECHNO YOGA // Y23 - MAY - 31 // SEASON CLOSING 2.0
SEASON CLOSING 2.0 JEGYEK KORLÁTOZOTT SZÁMBAN! https:cooltix.hu/event/6440e15b2d805c2c4086b95f Robot kódok: Y23 - M - 31 Year 2023 - MÁJUS 31. Nyári szünetre megyünk, de ősszel újra visszatérünk! A szezon utolsó TECHNO YOGA-ja, amit azért csináltunk, mert rengeteg levelet kapunk, hogy az Akváriumban szeretnétek jógázni velünk májusban, de nem fértetek be a Május 3-ai eseményre. Igyekszünk ősztől csak Nagyhall rendezvényeket csinálni nektek! Legközelebb... További részletek

I Love You Honey Bunny (CZ), The Microwaves, 4Bards
A fiatal cseh zenekarra “az ifjú kelet-európai Arctic Monkeys”-ként hivatkoznak, hiszen dallamos, gitárcentrikus, energikus dalaikkal ugyanolyan bátran kísérleteznek. Az estet felvezeti két remek magyar produkció! További részletek

Ripoff Raskolnikov Band
Ripoff Raskolnikov minden bizonnyal azon kortárs alkotók egyike, akik miatt a kelet-európai blues nemcsak egy hagyományos zenei műfaj, hanem a művészi önkifejezés mindannyiunkat megsebezni vagy éppen felemelni képes, eleven formája is. Ripoff dalszövegei sokszor a költészet közeléből szólalnak meg, muzsikája a nagy példaképek, John Lee Hooker, Tom Waits vagy Blind Willie McTell spirituális erejéből táplálkozik. Sokunk számára felejthetetlen, ahogy megtört... További részletek

Fine Selection #140 • NEKES (Oslo Records, Berlin)
Hatalmas közös lazulás az orrteraszon a legkifinomultabb lemezlovasokkal, szettekkel, zenékkel, hangzásokkal és a legkiválóbb társaságban. További részletek