
Parno Graszt
Az egyik legeredetibb, legnépszerűbb tradicionális cigány zenét játszó zenekar a Parno Graszt, akik koncertjeiken a semmihez sem fogható dinamikus előadásmódjukkal, a színpadról leáramló energiájukkal jellemzően szinte „felrobbantják a nézőteret”. Bejárták szinte az egész világot, koncerteztek Európa szinte összes, Ázsia több országában, többször az USA-ban és Mexikóban. A közel 30 éve létező banda igazán 2002-ben robbant be a köztudatba, amikor első lemezük, a „Rávágok a zongorára” az európai rádiók által összeállított World Music Chart Europe 7. helyére lőtte be magát, ezt a bravúrt sikerült 2019-ben megismételni, amikor is a „Már nem szédülök” című lemezüket a 3. helyre szavazták be a listára a világzenei rádiósok. A 9 fős zenekar, amelynek tagjai egy családot alkotnak - hiszen szegről-végről mindenki mindenkinek rokona - alapvetően autentikus cigány zenét játszik, de számtalan népszerű saját szerzeményük, illetve egyedi feldolgozásaik is vannak (Quimby, AC/DC, stb. dalok). A banda 2016-ban bejutott „A Dal” Eurovizíós Dalfesztivál válogatójának döntőjébe, ami hozzásegítette őket, hogy nevük ma már nem csak külföldön, hanem Magyarországon is ismerősen csengjen a szélesebb közönség számára. Jegyárak: Early bird: 3500 Ft Elővétel: 4000 Ft A koncert napján: 4500 Ft
Közelgő események:

Jazz-Funk-Soul zenészportrék
„A zene mindenki életében jelen van, változó minőségben, és különböző hangsúllyal. Vizuális nyelven szólni a zenéről, a zenészábrázolás, komoly kihívás, és én szeretem a szakmai kihívásokat. Fotóztam zenészeket az IF Caféban 30 ember előtt klubkoncerten, és a GetCloser szervezte több ezres előadáson az Arénában, és a két véglet között számtalan helyen.Ami közös volt; mindig fantasztikus előadókkal találkoztam. A Jazzy Rádió pedig megadta a... További részletek

Parno Graszt ráadásnap
Az egyik legeredetibb, legnépszerűbb tradicionális cigány zenét játszó zenekar a Parno Graszt, akik koncertjeiken a semmihez sem fogható dinamikus előadásmódjukkal, a színpadról leáramló energiájukkal jellemzően szinte „felrobbantják a nézőteret”. Bejárták szinte az egész világot, koncerteztek Európa szinte összes, Ázsia több országában, többször az USA-ban és Mexikóban. A közel 30 éve létező banda igazán 2002-ben robbant be a köztudatba, amikor első... További részletek

Zene X Szöveg | Müller Péter Sziámi beszélgetés | AndFriends minikoncert
Mi Még Nem Szoktunk Le Róla, hogy szövegírói esteket tartsunk: egy igazi rendszerváltó alterlegenda lesz a vendégünk, aki generációk szövegírói tevékenységére volt hatással. További részletek

HVG Állásbörze | INGYENES
2023. október 4-6 között újra megrendezésre kerül Magyarország legnagyobb állásbörzéje. A HVG Állásbörze az első, intézményektől független, nagy múltú állás- és képzési kiállítás, ahová az egész országból érkeznek munkakeresők. A rendezvény 2022 óta hibrid formában működik. - 2023. október 4-5 között személyesen várják a legnagyobb hazai cégek az álláskeresőket a Papp László Sportarénában. Nemcsak állásokban, de programokban és... További részletek

Sub Bass Monster
Sub Bass Monster újra a Kobuciban! Jegyárak: Early bird: 3500 Ft Kedvezményes elővétel: 4000 Ft Normál jegyár: 4500 Ft További részletek

HVG Állásbörze | INGYENES
2023. október 4-6 között újra megrendezésre kerül Magyarország legnagyobb állásbörzéje. A HVG Állásbörze az első, intézményektől független, nagy múltú állás- és képzési kiállítás, ahová az egész országból érkeznek munkakeresők. A rendezvény 2022 óta hibrid formában működik. - 2023. október 4-5 között személyesen várják a legnagyobb hazai cégek az álláskeresőket a Papp László Sportarénában. Nemcsak állásokban, de programokban és... További részletek

Parno Graszt
Az egyik legeredetibb, legnépszerűbb tradicionális cigány zenét játszó zenekar a Parno Graszt, akik koncertjeiken a semmihez sem fogható dinamikus előadásmódjukkal, a színpadról leáramló energiájukkal jellemzően szinte „felrobbantják a nézőteret”. Bejárták szinte az egész világot, koncerteztek Európa szinte összes, Ázsia több országában, többször az USA-ban és Mexikóban. A közel 30 éve létező banda igazán 2002-ben robbant be a köztudatba, amikor első... További részletek

Grails (USA), Pilot Voyager
A sodró, szinte hipnotikus erejű, dallamos, instrumentális rockzenéjéről híres Grails 1999-ben alakult az amerikai Portlandben. Első ízben lépnek fel Magyarországon a hajón. További részletek