
Szabó Balázs Bandája – I. nap
A multiinstrumentalista dalszerző-énekes, Szabó Balázs és bandája állandó vendége a meghatározó magyarországi és határontúli fesztiváloknak, illetve kluboknak, koncertjeik mindig igazán különleges élményt nyújtanak és rendre telt házasak. Balázs hosszú utat járt be a nagyszínpadokig: előadói pályáját egyszálgitárosként kezdte, a koncertezés mellett utcaszínházasként tevékenykedett és évekig bábszínészként is dolgozott. 2009-ben alapította meg a Szabó Balázs Bandáját, amely az elmúlt években Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává érett, ráadásul úgy, hogy a magyar népzenéből táplálkozó, sanzonos világból, popos, rockos, funkos elemekkel és kamarazenei ízesítéssel egy teljesen egyedi, határbontó és műfajépítő megszólalással érte el mindezt. Munkásságukban hangsúlyos a versmegzenésítések hagyománya, a saját szerzemények mellett szenteltek egy-egy nagylemezt Pilinszky János és Radnóti Miklós verseiből szőtt daloknak, de más költőket (Grecsó Krisztián, Szemlér Ferenc) is megzenésítettek már. Eddigi pályafutásuk alatt öt stúdiólemezt, egy koncertalbumot és egy koncertfilmet jelentettek meg, Élet elvitelre című 2014-es albumuk „Az év alternatív albuma” kategóriában Fonogram-díjat kapott. Egyéb elismerései mellett a 2016-os Petőfi Zenei Díjátadón „Az év férfi előadója” kategóriában Szabó Balázs vehette át a díjat. Jegyárak: Early bird: 4.000 Ft Elővételben: 4.990 Ft A koncert napján: 5.490 Ft
Közelgő események:

TrueSounds Music Tuesday Madness
Igazi, mélyről feltörő, a magasba szárnyaló, a szokatlantól nem félő, lényegbe vágó hangok, zenék, örömök! További részletek

Blues B.R.Others Show
Újra a Kobuciban lép fel az ország egyetlen „blues-showja”! A tíztagú együttes repertoárján a nagysikerű, legendás BLUES BROTHERS című film betétdalain kívül sok hasonló hangulatú dal is megtalálható a blues-, a funky- és a soul világából. Nem csalás, nem ámítás: bluesmuzsika, ritmus és tonika, tánc, kitűnő hangulat! Jegyek elővételben az online jegyrendszeren keresztül, valamint a helyszíni jegypénztárban 3000 Ft-os áron, továbbá normál jegyek a... További részletek

Zene x Mozgás | Tünet Együttes | Agavoid | Égjárók
A dallamok ismét testet öltenek a táncban, hiszen a drámai mozdulatokat a Tünet Együttes, míg a zenét az AGAVOID és az Égjárók szállítják a Hajóra! További részletek

HØT SPØT
Szédületes és fergeteges buli, amelyben trap, melodic riddim, future bass, bass house, dnb, riddim, dubstep és társaik adják majd alánk! További részletek

TECHNO YOGA // Y23 - MAY - 31 // SEASON CLOSING 2.0
SEASON CLOSING 2.0 JEGYEK KORLÁTOZOTT SZÁMBAN! https:cooltix.hu/event/6440e15b2d805c2c4086b95f Robot kódok: Y23 - M - 31 Year 2023 - MÁJUS 31. Nyári szünetre megyünk, de ősszel újra visszatérünk! A szezon utolsó TECHNO YOGA-ja, amit azért csináltunk, mert rengeteg levelet kapunk, hogy az Akváriumban szeretnétek jógázni velünk májusban, de nem fértetek be a Május 3-ai eseményre. Igyekszünk ősztől csak Nagyhall rendezvényeket csinálni nektek! Legközelebb... További részletek

I Love You Honey Bunny (CZ), The Microwaves, 4Bards
A fiatal cseh zenekarra “az ifjú kelet-európai Arctic Monkeys”-ként hivatkoznak, hiszen dallamos, gitárcentrikus, energikus dalaikkal ugyanolyan bátran kísérleteznek. Az estet felvezeti két remek magyar produkció! További részletek

Ripoff Raskolnikov Band
Ripoff Raskolnikov minden bizonnyal azon kortárs alkotók egyike, akik miatt a kelet-európai blues nemcsak egy hagyományos zenei műfaj, hanem a művészi önkifejezés mindannyiunkat megsebezni vagy éppen felemelni képes, eleven formája is. Ripoff dalszövegei sokszor a költészet közeléből szólalnak meg, muzsikája a nagy példaképek, John Lee Hooker, Tom Waits vagy Blind Willie McTell spirituális erejéből táplálkozik. Sokunk számára felejthetetlen, ahogy megtört... További részletek

Fine Selection #140 • NEKES (Oslo Records, Berlin)
Hatalmas közös lazulás az orrteraszon a legkifinomultabb lemezlovasokkal, szettekkel, zenékkel, hangzásokkal és a legkiválóbb társaságban. További részletek