Balázs János gyerekkoncertje MOM Kulturális Központ
Fotó: momkult.hu
2023. május 21., vasárnap 11:00

Balázs János gyerekkoncertje

jegy: 2500 Ft
Helyszín:MOM Kulturális Központ - Színházterem

Tudjuk, hogy a zenei nevelést nem lehet elég korán kezdeni – de azt is, hogy nincs ennél mókásabb, élvezetesebb tanulás. Ráadásul a fejlődéshez bőven elég az is, ha egyszerűen élvezzük a muzsikát. A végtelenül sokoldalú, emberi rezdülésekre különlegesen érzékeny Balázs János évek óta nyitogatja a kicsik számára a zenei világ kapuit, koncertekkel, hangszerbemutatókkal. Most a műfaj immár legendás alakja siet segítségére: Halász Judit, aki színészi karrierje mellett új műfajt teremtett gyermekeknek szóló vers-dalaival, és a művészi minőség legmagasabb fokát állítja fel mérceként közönsége minden tagjában. Generációk nőttek fel lemezeit hallgatva, vele együtt énekelve, játszva, tanulva, érezve. Ezen az estén tehát nemcsak a gyermekek, de az örök gyermekek számára is garantált a szórakozás!   2 éves kor alatt a koncert díjtalanul látogatható, de a gyermek a szülő ölében foglalhat helyet. Babakocsikat a ruhatárban kialakított babakocsitárolóban kell elhelyezni, a Színházterembe babakocsit tűzvédelmi okok miatt bevinni nem lehet! Kiemelt szponzor: MVM

Közelgő események:

Monteverdi & Lóci Müpa Budapest
2023. január 30., hétfõ 11:00

Monteverdi & Lóci

Furcsa pár? Korántsem, pedig van vagy négyszáz év korkülönbség az operaműfaj első nagymestere, Claudio Monteverdi és a néhány éve a magyar popzene egén üstökösként feltűnő Lóci játszik zenekar tagjai között. A Zeneboncolás sorozatának azonban éppen az ilyen, váratlan és különleges találkozások létrehozása a fő célja. Másképp sosem döbbennénk rá arra, hogy a 16. századi zene népszerű műfaja, a madrigál és egy mai sláger között a puszta... További részletek

Jegyár: 500 Ft
Babakoncert Müpa Budapest
2023. január 30., hétfõ 11:30

Babakoncert

A Babakoncertek olyan zenehallgatási lehetőséget kínálnak a legifjabb korosztály számára, ahol fiatal, de már tapasztalt, zenepedagógiában is jártas muzsikus előadók által összeállított koncertműsor mellett a környezet is a babák szükségleteihez és befogadói képességeihez igazodik, és ahol a kicsik a számukra legfontosabb felnőttek közvetlen közelségében, szüleik zenéhez való viszonyulását mintaként megtapasztalva lehetnek részesei az élőzene semmivel... További részletek

Jegyár: 1000 Ft
Monteverdi & Lóci Müpa Budapest
2023. január 30., hétfõ 13:00

Monteverdi & Lóci

Furcsa pár? Korántsem, pedig van vagy négyszáz év korkülönbség az operaműfaj első nagymestere, Claudio Monteverdi és a néhány éve a magyar popzene egén üstökösként feltűnő Lóci játszik zenekar tagjai között. A Zeneboncolás sorozatának azonban éppen az ilyen, váratlan és különleges találkozások létrehozása a fő célja. Másképp sosem döbbennénk rá arra, hogy a 16. századi zene népszerű műfaja, a madrigál és egy mai sláger között a puszta... További részletek

Jegyár: 500 Ft
Monteverdi & Lóci Müpa Budapest
2023. január 30., hétfõ 13:00

Monteverdi & Lóci

Furcsa pár? Korántsem, pedig van vagy négyszáz év korkülönbség az operaműfaj első nagymestere, Claudio Monteverdi és a néhány éve a magyar popzene egén üstökösként feltűnő Lóci játszik zenekar tagjai között. A Zeneboncolás sorozatának azonban éppen az ilyen, váratlan és különleges találkozások létrehozása a fő célja. Másképp sosem döbbennénk rá arra, hogy a 16. századi zene népszerű műfaja, a madrigál és egy mai sláger között a puszta... További részletek

Jegyár: 500 Ft
És a hajó megy (E la nave va, 1983) Müpa Budapest
2023. január 30., hétfõ 19:00

És a hajó megy (E la nave va, 1983)

1914-ben vagyunk. A nápolyi kikötőben híradófilmet forgatnak. A Gloria N óceánjáró hamarosan kihajózik fedélzetén a híres énekesnő, Edmea Tetua hamvaival. A film értelemszerűen fekete-fehér és néma. Aztán lassan kiszínesedik, és a hangja is megjön. Operaként - ha már egyszer a világ legnagyobb hangjától búcsúznak. A fedélzeten utazik a művészeti élet krémje: kiváló énekesek, filmesek, impresszáriók, intendánsok. Ha valaki nem ismerné őket, Orlando, a... További részletek

Jegyár: 0 Ft
Katatonia & Sólstafir Akvárium Klub
2023. január 31., kedd 18:00

Katatonia & Sólstafir

a Fekete Zaj Fesztivál bemutatja: KATATONIA & SÓLSTAFIR - Twilight Burials tour A 30 éves Katatonia tavaly megjelent albumáról is hoz majd eddig élőben sosem hallott dalokat 2022. február 1-jén az Akváriumba, a Fekete Zaj Fesztivál szervezésében. Ha ez nem lenne elég, a különleges, Twilight Burials elnevezésű turnén a szintén tekintélyes életművel rendelkező, izlandi Sólstafir is csatlakozik hozzájuk. A két melankolikus veterán csapat összefogása tehát a... További részletek

A New Beat és a Dürer Kert bemutatja: Revocation, Goatwhore, Alluvial, Creeping Death Akvárium Klub
2023. január 31., kedd 18:00

A New Beat és a Dürer Kert bemutatja: Revocation, Goatwhore, Alluvial, Creeping Death

A New Beat és a Dürer Kert bemutatja: REVOCATION - NETHERHEAVEN EUROPE 2023 Goatwhore Alluvial Creeping Death A közel 700 főt befogadó KisHall, amely külsőleg is a nagyobb helyszín mása, szintén egyedi világítástechnikával és hangosítással rendelkezik. Kiváló lehetőséget nyújt rétegprodukciók fellépéseinek, Dj-k vagy zenekarok sőt család rendezvények, gyerekkoncertek számára is ideális. Ebben a teremben sincsen hangkorlát, a vizuális élményeket egy plazma... További részletek

Jegyár: 6900 Ft
Revocation (US), Goatwhore (US), Alluvial (US), Creeping Death (US) - Akvárium Klub Dürer Kert
2023. január 31., kedd 18:00

Revocation (US), Goatwhore (US), Alluvial (US), Creeping Death (US) - Akvárium Klub

A New Beat és a Dürer Kert bemutatja: REVOCATION – NETHERHEAVEN EUROPE 2023 Goatwhore Alluvial Creeping Death További részletek

Jegyár: 5900 Ft - 6900 Ft