
God is Good 2023
A Lumen Christi Gospel Kórus az amerikai gospel műfaj egyik hazai képviselője. A kórus előadásában filmek betétdalai, tradicionális afro-amerikai spirituálék átiratai, valamint díjnyertes számok csendülnek fel a kortárs gospel világából. A kórus eddig 5 CD-t jelentetett meg, legutóbb 2018-ban a kórus alapításának 20. évfordulójára Hold On címmel. A MOMkultban ünnepi koncert keretében mutatták be a lemezt december 9-én telt ház előtt. A Lumen Christi Gospel Kórus számos alkalommal vett részt nemzetközi kórusversenyen. 2015. júliusában, Magdeburgban az Európai Kórusversenyen a bajnokok versenyében gospel/spirituale kategóriában ezüstérmet nyert, 2017. áprilisában a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen arany I. diplomát szerzett. 2019. áprilisában a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen arany II. fokozatú diplomával megnyerte a gospel/pop/modern kategóriát. 2019. június elején New York-ban, a Carnegie Hallban léptek fel; meghívást kaptak, hogy egy nagy nemzetközi kórus részeként Robert Ray Gospel Miséjének 40. éves jubileumi előadásában szerepeljenek. 2021-ben a világ egyik legnagyobb kórusversenyén, a Kórus Olimpián egyedüli magyar résztvevőként a Gospel/Spirituale kategóriában ezüstérmet szereztek. A kórus 2023-ban ünnepli alapításának 25. évfordulóját. Ez alkalomból God is Good címmel új CD-t készít, amit ezen jubileumi koncerten mutat be. A koncerten az elmúlt 25 év előtt tisztelegve az ünnepi koncert első felében régi kedvenceket, előző CD-ken megjelent dalokat ad elő, majd a szünet után a koncert második felében lesz az új CD hivatalos bemutatója.
Közelgő események:

TrueSounds Music Tuesday Madness
Igazi, mélyről feltörő, a magasba szárnyaló, a szokatlantól nem félő, lényegbe vágó hangok, zenék, örömök! További részletek

Blues B.R.Others Show
Újra a Kobuciban lép fel az ország egyetlen „blues-showja”! A tíztagú együttes repertoárján a nagysikerű, legendás BLUES BROTHERS című film betétdalain kívül sok hasonló hangulatú dal is megtalálható a blues-, a funky- és a soul világából. Nem csalás, nem ámítás: bluesmuzsika, ritmus és tonika, tánc, kitűnő hangulat! Jegyek elővételben az online jegyrendszeren keresztül, valamint a helyszíni jegypénztárban 3000 Ft-os áron, továbbá normál jegyek a... További részletek

Zene x Mozgás | Tünet Együttes | Agavoid | Égjárók
A dallamok ismét testet öltenek a táncban, hiszen a drámai mozdulatokat a Tünet Együttes, míg a zenét az AGAVOID és az Égjárók szállítják a Hajóra! További részletek

HØT SPØT
Szédületes és fergeteges buli, amelyben trap, melodic riddim, future bass, bass house, dnb, riddim, dubstep és társaik adják majd alánk! További részletek

TECHNO YOGA // Y23 - MAY - 31 // SEASON CLOSING 2.0
SEASON CLOSING 2.0 JEGYEK KORLÁTOZOTT SZÁMBAN! https:cooltix.hu/event/6440e15b2d805c2c4086b95f Robot kódok: Y23 - M - 31 Year 2023 - MÁJUS 31. Nyári szünetre megyünk, de ősszel újra visszatérünk! A szezon utolsó TECHNO YOGA-ja, amit azért csináltunk, mert rengeteg levelet kapunk, hogy az Akváriumban szeretnétek jógázni velünk májusban, de nem fértetek be a Május 3-ai eseményre. Igyekszünk ősztől csak Nagyhall rendezvényeket csinálni nektek! Legközelebb... További részletek

I Love You Honey Bunny (CZ), The Microwaves, 4Bards
A fiatal cseh zenekarra “az ifjú kelet-európai Arctic Monkeys”-ként hivatkoznak, hiszen dallamos, gitárcentrikus, energikus dalaikkal ugyanolyan bátran kísérleteznek. Az estet felvezeti két remek magyar produkció! További részletek

Ripoff Raskolnikov Band
Ripoff Raskolnikov minden bizonnyal azon kortárs alkotók egyike, akik miatt a kelet-európai blues nemcsak egy hagyományos zenei műfaj, hanem a művészi önkifejezés mindannyiunkat megsebezni vagy éppen felemelni képes, eleven formája is. Ripoff dalszövegei sokszor a költészet közeléből szólalnak meg, muzsikája a nagy példaképek, John Lee Hooker, Tom Waits vagy Blind Willie McTell spirituális erejéből táplálkozik. Sokunk számára felejthetetlen, ahogy megtört... További részletek

Fine Selection #140 • NEKES (Oslo Records, Berlin)
Hatalmas közös lazulás az orrteraszon a legkifinomultabb lemezlovasokkal, szettekkel, zenékkel, hangzásokkal és a legkiválóbb társaságban. További részletek