
L’art pour l’art Társulat:...
A L’art pour l’art Társulat az abszurd humort játszó színház egyetlen hazai képviselője jelenleg. A művészcsoport 1986-ban kezdte pályafutását. A társulat 1990-1994-ig szüneteltette az élő fellépéseket, csak néhány tévés munkát vállaltak közösen. 1994-ben a csapat úgy döntött, hogy folytatják a színházi megjelenéseket is, és későbbi törzshelyükön felújították addigi pódiumelőadásaikat.
1997-ben trióként (Dolák-Saly Róbert, Laár András és Pethő Zsolt) mutatták be az új alkotói korszakuk első színdarabját, a legendás Winnetou-t. 1998-ban lett teljes a csapat, amikor az addig íróként háttérben dolgozó Szászi Móni színészként is csatlakozott az addigi tagokhoz. A szorgalmas és gyümölcsöző együttműködés következményeként az új kvartett visszahódította közönségét, és a legnagyobb színházak színpadjain azóta is játsszák szellemes abszurd darabjaikat. A L’art pour l’art társulat ajánlója a Légitársaság c. előadáshoz: Kedves Utazóközönség! Szeretettel köszönti önöket a L’art pour l’art Légitársaság legénysége! Felemelkedésüket és felhőtlen szárnyalásukat garantálja a már jól bevált személyzet, Dolák-Saly Róbert, Pethő Zsolt és Szászi Móni, valamint a sok más járaton már bizonyított, Jászai Mari-díjas stewardess: Stefanovics Angéla.
A biztonságos utazást magasan kvalifikált földi személyzet segíti, többek között Naftalin Ernő, Hőzőngné Váltig Arabella és kebelbarátnője, valamint Margit és Zigóta, Boborján, Anti bácsi, egy szigorú ornitológus, továbbá a násznép. Repülőgépünk boldogan repíti önöket oda, ahová a végén megérkeznek.
Közelgő események:

Nagy Bogi 3. születésnapi koncert
Nagy Bogi zenekarának 3. születésnapi koncertjét nem is ünnepelhetné méltóbb helyen, mint az Akvárium Klubban! Nagy szabású koncert, ahol a soron következő EP dalai is debütálni fognak. Rendhagyó koncert, amit nem érdemes kihagyni! Vendég: BlanschVárható menetrend: 19:00 kapunyitás 20:00 Blansch 21:00 Nagy BogiJegyek: Early bird: 3500 Ft /limitált darabszám/ Kedvezményes elővétel: 4000 Ft Rendezvény napján és helyszínen: 4500 FtNagy Bogi: Nagy Bogi egy fiatal... További részletek

Ay Trick + Gorg & Benzol
BUDAPEST! ARE YOU READY?After 10 days of absolute chaos, grooves, and funkadelic madness across Hungary, Ay Trick is closing out our "Thanks For Nothing" EP Tour with one final, mind-blowing night at Akvárium Lokál! DATE: March 22, 2025 VENUE: Akvárium Lokál, Budapest DOORS OPEN: 19:00 WITH SPECIAL GUESTS: Gorg & BenzolThis is THE SHOW where we leave it all on the stage—funk-fueled basslines, soul-soaked melodies, and hip-hop grooves so tight they'll make your grandma two-step. If... További részletek

Elmarad: Mayflower Madame (NO), Artur
Kifinomult, költői és vad szárnyalás kicsit dark, kicsit poszt-punk, kicsit még sokminden más, mégis minden ízében friss és a valóságot minden eszközével meghaladó izgalmas norvég és magyar társprodukció egy estén. További részletek

Zaporozsec - Most jön a legjobb rész, vendég: Beretka Ádám
Az A38 Hajón indítjuk a koncertszezont és a következő 20 évet. Az új setlist pörgős, táncos, poppos, retro, a Zaporozsec sokszínű világának a francia sanzonoktól a rákkendrollig fokozott hangulatával. További részletek

Best FM NightShift
Best FM NightShift Party a Lokálban! Pont úgy, ahogy minden este a Best FM-en, március 22-én az Akváriumban is megállás nélkül pörögnek a 90-es és a 2000-es évek legnagyobb zenéi, a hip-hoptól és az RnB-tól kezdve a pop és dance slágereken keresztül a classic house himnuszokig!Ezen az estén a NightShift csapatából SlimFit, Effendi és Lauer áll a lemezjátszók mögött! 2017 februárjában megújult külsővel és új névvel nyitott meg a 300 fő befogadására képes... További részletek

Hybrid Night - System of a Down vs. Slipknot
A legfrissebb multivitaminként pezsgő brit zenék estjén ezúttal a legvadabb és legéletrevalóbb lemezlovasok jóvoltából dőlnek majd ránk a jobbnál jobb, frissebbnél frissebb, őrjítőbbnél őrjítőbb zenék. További részletek

AkvaWaves pres.: KREAM // Akvárium Klub
KREAM MÁRCIUS 22-ÉN AZ AKVÁRIUM NAGYHALLJÁBAN! A KREAM mögött álló norvég testvérpár, Daniel és Markus Slettebakken világszerte hódítanak egyedi, dallamos tech house stílusukkal.Több mint egymilliárd lejátszás bizonyítja zenéjük erejét, de a LIQUID : LAB sorozatuk az, ami igazán kiemeli őket: Norvégia legkülönlegesebb helyszíneiről közvetítve milliókat varázsolnak el.Ne maradj le a tavasz egyik legnagyobb bulijáról, és tapasztald meg élőben azt az... További részletek

GARÇONS // SPRING SPLASH
Sikamlós táncműsorok, masszív drag queenek, éjszakába behajló artisták és egy nemzetközi, csillagközi glamparádé. HERE COMES THE PLEASURE. HERE COMES THE GARÇONS HERE YOU COME. We are gonna make the night beg for our touch, teasing it with massive drag queen shows, elastic artists and boiling dance performances from all over the world. And all over your body. We give it to you hard & sweet, injecting the darkness with the hottest and sexiest mood. This feast is destined to... További részletek