
Legjobban a nőktől féltem
A legtöbb nő azt szeretné tudni, hogy mi járhat a férfi fejében, amikor nem szól, elréved a semmibe, nem hív, nem jön, vagy szakít – illetve az együttlét alatt, előtt, után. No meg akkor, ha nincs intimitás!
Sokszor mennyivel könnyebb arról vitázni reggel, hogy már megint miért nem tetted be a mosogatóba a poharat, vagy helyére a sótartót – mint megkérdezni azt, hogy miért nem kívántál az este. És a falak egyre magasabbak lesznek a párok között, védik a saját arculatukat, szexuális szorongásaikat. Vajon mik lehetnek azok a bástyák a férfiak és a nők számára, amelyek megvédik őket a sérülésektől, illetve miért zárják el magukat a pozitív érzések és élmények megélésétől?
Többek között ezekről beszélget Dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus a Legjobban a nőktől féltem című regény szerzőjével, Horváth András Dezsővel.
A Legjobban a nőktől féltem c. könyv egy férfi története, akinek huszonnégy óra alatt teljesen felfordul az élete. Egy napon belül elveszíti a szüzességét, és egy utcai verekedésben majdnem halálra késelik. A két élmény elválaszthatatlanul összekapcsolódik a fejében: egyszerre vágyik a szexre, de retteg is tőle. A külvilág előtt rejtegetni próbálja bizonytalanságát. Sok évig él öngyűlöletben, ám egy megváltó szerelem hatására végül szembenéz önmagával, és látszólag megoldja életének legnagyobb problémáját. Időközben felkeresi az apját is, akit gyerekkora óta nem látott, és megpróbál választ találni a kérdésre: mitől lesz valaki igazi férfi? A közreműködőkről:
Dr. Hevesi Krisztina végzettsége szerint közgazdász, újságíró, pszichológus és pszichológia tanár, valamint a European Society for Sexual Medicine ösztöndíjasaként Európa különböző országaiban tanult. Az ELTE PPK Személyiség és Egészségpszichológiai Tanszék és az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet oktatója. Számos hazai könyv és nemzetközi publikáció kötődik a nevéhez. Horváth András Dezső író, forgatókönyvíró. Olasz nyelv- és irodalom szakon szerzett tanári diplomát, majd szabadúszó újságíróként kezdett dolgozni. Forgatókönyvíróként több egészestés játékfilmet, dokumentumfilmet és tévésorozatot jegyez. A Legjobban a nőktől féltem az első regénye, mely a Leányvállalat Kiadó gondozásában jelent meg. A beszélgetés után lesz lehetőség a könyv megvásárlására is, amelyet a szerző dedikál.
Közelgő események:

Márkó és Barna Síkideg - Puzsér Róberttel
MÁRKÓ ÉS BARNA SÍKIDEG AZ AKVÁRIUMBAN VENDÉG: PUZSÉR RÓBERT Márkó és Barna, az ország legeredetibb és legszórakoztatóbb podcasterei újra az Akvárium színpadán. A közel száz adással büszkélkedő Márkó és Barna Síkideg podcast eddig kizárólag teltház előtt lépett fel, tavaly télen például kétszer töltötték meg az Akvárium NagyHall-t két héten belül. Az élő események sokkal többet nyújtanak, mint egy megszokott podcast epizód: több blokk csak a... További részletek

B. Nagy Réka
B. Nagy Réka legutóbbi, Nosztalgia című EP-je a 2000-es évek poppunkját és poprockját idézi, szövegeivel pedig olyan témákhoz nyúl, mint a szakítást követő sóvárgás, a felnőtté válás nehézségeinek feldolgozása, vagy a mindennapjainkba bekúszó szorongás. További részletek

Karate (US), Kinsella & Pulse, LLC (US)
A legendás Karate együttes 1993-ban alakult Bostonban. A formáció a punk gyökerektől indulva jócskán kiterjesztette zenei horizontját folyamatosan kísérletezve a jazz-rockkal és a posztrockkal. További részletek

Dool (NL), The Family Men (SE), Taraban (PL)
A Dool egy kiváló, ütős és lenyűgöző holland pszichedelikus rockzenekar, amely elképesztően nyers energiát sugároz: ötvözi a klasszikus hard rockot, a gótikus popot és a pszichedelikus metált, hogy saját dinamikus hangzását hozza létre. További részletek

Zuboly / Orbitális Kobuci nyitóbuli / Konferál: Dr MZ/X Vincze Miklós
Zubolygó - Orbitális Kobuci nyitóbuli, utazgatás a Zuboly univerzumban. Konferál: Dr MZ/X Vincze Miklós - (Tilos rádiós Űrkutató) További részletek

Friday Grand Opening
Eljött az év egyik legjobban várt eseménye, megkezdjük a Friday szezont. Az idei évben lesz néhány újdonság, de ezekről később, egyelőre jön a hagyományos Friday nyitó a rezidensekkel és a szokásos pénteki hangulattal régi kedvencekkel és vadonatúj zenékkel. További részletek

PITBULI The Best 2010's Hits Party
PITBULI The Best 2010's Hits Party az Akvárium Klubban! 04.25. PITBULI, ahol az ikonikus Pitbull zenék felrobbantják a táncparkettet! Ahol mindenki úgy bulizhat, mint Mr.Worldwide! Ahol a nemzetközi és magyar 2010-es slágerek garantálják, hogy egy számot sem fogsz megunni! Tehát! Csodás hírünk van Nektek! A Város legjobb Klubjában megszervezzük a legőrültebb legsokszínűbb 2010-es bulinkat 16 éves kortól! Tudjuk, hogy a 2010es zenéket a tizenévesek imádják a... További részletek

Galaxisok x Felső Tízezer
A Galaxisok és a Felső Tízezer zenekarok idén közös turnéra indulnak, éljen a barátság, az édes-keserű gitrárszólók és a dúdolható popslágerek! Találkozunk Budapesten április 25-én az Akvárium NagyHalljában. 🥚Az egykor Szabó Benedek szólóprojektje köré szerveződő, ám hamar hagyományos zenekarrá váló Galaxisok éppen tíz évvel ezelőtt nyerte el jelenlegi formáját, és az azóta eltelt évtized során változatlan felállásban, különböző stílusok... További részletek