LOVASI MOM Kulturális Központ
Fotó: momkult.hu
2023. április 10., hétfõ 19:00

LOVASI

jegy: 5500 Ft
jegy: 6900 Ft
jegy: 7500 Ft
Várható időjárás:12 ℃, erős felhőzet
Helyszín:MOM Kulturális Központ

Lovasi András a Kispál és a Borz 1987-es megalapítása óta több, mint 300 megjelent dal szerzője, szövegírója, énekese, hangszeres közreműködője. Életművét a folytonos megújulás és ösztönös építkezés jellemzi: míg a Kispál és a Borz énekeseként basszusgitározik, addig a 2005-ben alapított Kiscsillagban már gitárosként szerepel, a három szólólemeze köré épített műsorokban pedig jellemzően akusztikus gitáron játszik. A műsor több mint 35 év dalaiból összeállt életműből merít: előkerülnek Kispál-klasszikusok akusztikus hangszerelésben, felcsendülnek Kiscsillag-dalok átdolgozott változatai, illetve nagy hangsúlyt kapnak a három Lovasi-szólólemez dalai. Lovasi András jelenleg is több produkció résztvevője, frontembere, és a mai napig aktív dalszerző; melyeknek közös metszetét képezi a zenészbarátaival kiegészült „zenekaros” műsor. Lovasi András 1967-ben született Pécsett, ahol 1987-ben megalapította barátaival a KISPÁL ÉS A BORZ zenekart, mely a rendszerváltás utáni évtizedek legfontosabb alternatív rockzenei együttese lett.
2005-ben alapította meg a KISCSILLAG zenekart, ami hobbizenekarból mára a fesztiválok és a rock-klubok színpadán rendszeresen koncertező együttessé vált. Első szólólemeze BANDI A HEGYRŐL címmel jelent meg 2001-ben, majd a TŰZIJÁTÉK DÉLBEN 2019-ben. A 2021-es GRAND HOTEL HALMAHERA album különlegessége, hogy a dalokat prózák kötik össze egy történetté, amely később könyvben is megjelent. Számos szakmai díj és elismerés mellet 2010-ben előadó-művészeti és szövegírói munkásságáért Kossuth-díjjal tüntették ki. • A Budapest Bár énekese.
• A Fishing on Orfű fesztivál alapítója, szellemi atyja.
• A Megadó Kiadó és az LA Gardens Studio vezetője. Megjelenések:
• Kispál és a Borz (1987–2010; 2022–):
11 album, 9 koncertlemez, 6 DVD
• Kiscsillag (2005–): 6 album, 1 könyv
• LOVASI (szóló): 3 album, 1 DVD, 3 könyv

Közelgő események:

Pink Turns Blue (DE), Amber Smith A38 Hajó
2024. március 29., péntek 19:30

Pink Turns Blue (DE), Amber Smith

Egy remek német dallamos-ütős darkwave/postpunk formáció, amely ideális a fojtogatóan élvezetes klubhangulat megteremtésére. További részletek

Jegyár: 4900 Ft - 5900 Ft
A következő fasza kis buli az Akvában Akvárium Klub
2024. március 29., péntek 23:00

A következő fasza kis buli az Akvában

A KÖVETKEZŐ FASZA KIS BULI. Nincs megállás. Márciusban is pörgetjük az új magyar számokat! Most is főleg új dolgokat tolunk. Persze azért nyilván lesz pár régebbi sláger ezen az estén is.Kb ilyenek várhatók: Elefánt, Carson Coma, Analog Balaton, Galaxisok, Krúbi, Csaknekedkislány, Ricsárdgír, Beton.Hofi, Lil Frakk, Azahriah, Dzsúdló, Hundred Sins, aurevoir., Platon Karataev, stb.A közel 700 főt befogadó KisHall, amely külsőleg is a nagyobb helyszín mása,... További részletek

Jegyár: 2500 Ft
Dua Lipa Party by Teenage Dream Akvárium Klub
2024. március 29., péntek 23:00

Dua Lipa Party by Teenage Dream

Március 29-én az Akvárium Klubban egész este Dua Lipa legnagyobb slágerei és természetesen további kedvenc 2010-es zenék! Ne maradj le, ez lesz a tavaszi szezon legnagyobb 2010-es bulija! Számot kérni ér!Helyszín: Akvárium Klub Dátum: 2023.03.29. / péntek Korhatár: 18+2017 februárjában megújult külsővel és új névvel nyitott meg a 300 fő befogadására képes Lokál. Az Akvárium Klub két koncertterme mellett tökéletes alternatívaként szolgál gyönyörű és... További részletek

We Plants Are Happy Plants A38 Hajó
2024. március 29., péntek 23:30

We Plants Are Happy Plants

"Válogatás az elmúlt 15(!) évben készült elektronikus zenéimből, zárásként pedig egyórás Daft Punk tribute szett a remixeimből." További részletek

Jegyár: 2500 Ft - 3000 Ft
KAS:ST (Afterlife) Akvárium Klub
2024. március 29., péntek 23:30

KAS:ST (Afterlife)

IAM Productions presents: KAS:ST (Afterlife I Road to nowhere)Lineup - KAS:ST - Mateo & Spirit - PolarMit tartalmaz a VIP jegy? -jó rálátás a színpadra a VIP karzatról -külön italpult -külön mosdó -gyorsított beléptetés -kényelmes fotelek/kanapékBio KAS:ST egy dinamikus francia elektronikus művész. Műveivel lázad a techno szokásos korlátjai ellen, és egyedi módon közelítik meg a zenélést. Két legmeghatározóbb számú videója - a 'VTOPIA' és a 'Hell On Earth'... További részletek

Fran Palermo, Antonin (FR) A38 Hajó
2024. március 30., szombat 19:30

Fran Palermo, Antonin (FR)

A Fran Palermo új dalokkal tér vissza, vendége a fantasztikus francia bárd Antonin lesz akinek tavaly megjelent nagylemeze Henri Gonzo kedvence volt az évben. További részletek

Jegyár: 4500 Ft - 5500 Ft
Szezonzáró Wannabe XXL Akvárium Klub
2024. március 30., szombat 20:00

Szezonzáró Wannabe XXL

WANNABE XXL AKVÁRIUM NAGYHALL MÁRCIUS 30 SZOMBAT 100% glam a 90-es és kétezres évekből! Merengtél már azon, hogy hova lett a 90-es évek lüktető ritmusa? Hogy merre foszlott szét az az utánozhatatlanul szexi, rózsaszínbe forgatott hangulat? Eljött a feltámadás ideje: elhozzuk Neked az éjszakát, amikor meglódul a múlt, amikor felpendül a ritmus, amikor elalélsz a dallamgyönyörtől. Pop, csillám és szabadság. Egy új fülbemarkoló románc a régi szerelem... További részletek

Backstreet's back Akvárium Klub
2024. március 30., szombat 23:00

Backstreet's back

Minek változtatni a biztos recepten?! Backstreet's back ismét az Akvárium falai közt! Visszarepítünk bennetek az aranykorba, amikor olyan zenék születtek mint a Backstreet Boystól az ,,Everybody" , Britney Spearstől a ,,Baby One More Time" és persze a felejthetetlen Lou Bega ,,Little bit of Mambo"-ja, tehát a 90-es évek legcoolabb zenéihez!BACK AGAIN!A közel 700 főt befogadó KisHall, amely külsőleg is a nagyobb helyszín mása, szintén egyedi világítástechnikával és... További részletek