
Máshol
Kiállításmegnyitó: 2023. április 5., 18 óra Gombos Zsófia festőművész az elmúlt néhány évben vidéki életének helyszíneit, Bak tájait, és a ház körül a lét egyszerűségében kapirgáló háziállatokat, tyúkokat örökítette meg vásznain. A klasszikus festészeti eljárásokkal, realisztikus ábrázolásmóddal létrejövő alkotások azonban kortárs személetmódot tükröznek. A szobaablakból megelevenedő valós látványt a művész átírja, a konkrét emlékeket, impulzusokat univerzálissá transzponálja, miközben kiemeli azt is, ami a számára lényeges. Egyszerre vannak jelen a festményein a valóság szubjektív megtapasztalásának élményei és bizonyos kollektív emléknyomok. A képek a valóság, és annak az egyénen keresztül megidézett impressziójának leképezései. Az esztétizált tyúkok eredeti környezetükből kiemelve, homogén háttér előtt megfestve, önálló individuumokként értelmezhetőek, a vidéki élet színterei pedig egyrészt a nyitottság és szabadság érzetét, elkerítettségük révén pedig a bezártság szorongató tapasztalatát közvetítik felénk. A képek olyan kérdéseket is felvetnek, hogy hogyan viszonyulunk a régihez és az újhoz, a múlthoz és a jelenhez, a változásokhoz és a megszokott dolgokhoz, illetve mit jelent az otthon fogalma? A fiatal művész Zalaegerszegen, az akkori Ady Endre Művészeti Gimnáziumban kezdett festészettel foglalkozni, majd a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán képi ábrázolás szakon, képi grafikus szakirányon folytatta tanulmányait. Munkásságában az alkotóművészet mellett komoly szerepet kap a tanítás, a vizuális kultúra átadása, így 2014-ben Szombathelyen, a Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Karán vizuális- és környezet-kultúra tanári diplomát is szerzett. Mesterei Nagy Szilvia, Tóth Norbert, Jónás Péter, Mátis Rita voltak, de meghatározó volt Bordács Andrea művészetkritikussal, valamint Tóth Csaba és Bartek Péter Pál festőművészekkel való szakmai kapcsolata is. Több éve gyakorló pedagógus, számos festészeti műhely, művészetpedagógiai program, szakkör megálmodója. Jelenleg Budapesten él. A kiállítás a Cziffra György Fesztivál keretében valósul meg, folytatva azt a kezdeményezést, missziót, amelyet Cziffra György indított útjára 1973-ban. A zongoraművész, alapítványt létrehozva, élete végéig azon dolgozott, hogy a tehetséges művészeket segítse. A zenészek mellett a képzőművészeket is támogatta, így rendszeresen szervezett kiállításokat a Senlisban található alapítvány központjában, a Saint-Frambourg kápolnában. A Cziffra György Fesztivál, követve a hagyományokat, így évről-évre nemcsak változatos zenei programokkal, hanem kiállításokkal is várja az érdeklődőket. A kiállítás megtekinthető 2023. április 6-tól május 31-ig a MOM Kulturális Központ nyitvatartása szerint, a programoktól függően. A Cziffra György Fesztivál és a MOM Kulturális Központ közös szervezésű eseménye. További információ: momkult.hu és cziffrafesztival.hu A Cziffra György Fesztivál kiemelt szponzora az MVM Képek // Gombos Zsófia: Magántulajdon, 2019; akril, olaj, vászon, 120 x 240 cm Gombos Zsófia: Gallus gallus domesticus, 2020; akril, olaj, vászon, 100 x 150 cm Gombos Zsófia: Romantikus tájkép függőlegesekkel, 2022; akril, vászon, 100 x 150 cm Gombos Zsófia: Táj I. 46°44’18.5″N 16°50’29.0″E, 2021; akril, olaj, vászon, 40 x 50 cm
Közelgő események:

TrueSounds Music Tuesday Madness
Igazi, mélyről feltörő, a magasba szárnyaló, a szokatlantól nem félő, lényegbe vágó hangok, zenék, örömök! További részletek

Blues B.R.Others Show
Újra a Kobuciban lép fel az ország egyetlen „blues-showja”! A tíztagú együttes repertoárján a nagysikerű, legendás BLUES BROTHERS című film betétdalain kívül sok hasonló hangulatú dal is megtalálható a blues-, a funky- és a soul világából. Nem csalás, nem ámítás: bluesmuzsika, ritmus és tonika, tánc, kitűnő hangulat! Jegyek elővételben az online jegyrendszeren keresztül, valamint a helyszíni jegypénztárban 3000 Ft-os áron, továbbá normál jegyek a... További részletek

Zene x Mozgás | Tünet Együttes | Agavoid | Égjárók
A dallamok ismét testet öltenek a táncban, hiszen a drámai mozdulatokat a Tünet Együttes, míg a zenét az AGAVOID és az Égjárók szállítják a Hajóra! További részletek

HØT SPØT
Szédületes és fergeteges buli, amelyben trap, melodic riddim, future bass, bass house, dnb, riddim, dubstep és társaik adják majd alánk! További részletek

TECHNO YOGA // Y23 - MAY - 31 // SEASON CLOSING 2.0
SEASON CLOSING 2.0 JEGYEK KORLÁTOZOTT SZÁMBAN! https:cooltix.hu/event/6440e15b2d805c2c4086b95f Robot kódok: Y23 - M - 31 Year 2023 - MÁJUS 31. Nyári szünetre megyünk, de ősszel újra visszatérünk! A szezon utolsó TECHNO YOGA-ja, amit azért csináltunk, mert rengeteg levelet kapunk, hogy az Akváriumban szeretnétek jógázni velünk májusban, de nem fértetek be a Május 3-ai eseményre. Igyekszünk ősztől csak Nagyhall rendezvényeket csinálni nektek! Legközelebb... További részletek

I Love You Honey Bunny (CZ), The Microwaves, 4Bards
A fiatal cseh zenekarra “az ifjú kelet-európai Arctic Monkeys”-ként hivatkoznak, hiszen dallamos, gitárcentrikus, energikus dalaikkal ugyanolyan bátran kísérleteznek. Az estet felvezeti két remek magyar produkció! További részletek

Ripoff Raskolnikov Band
Ripoff Raskolnikov minden bizonnyal azon kortárs alkotók egyike, akik miatt a kelet-európai blues nemcsak egy hagyományos zenei műfaj, hanem a művészi önkifejezés mindannyiunkat megsebezni vagy éppen felemelni képes, eleven formája is. Ripoff dalszövegei sokszor a költészet közeléből szólalnak meg, muzsikája a nagy példaképek, John Lee Hooker, Tom Waits vagy Blind Willie McTell spirituális erejéből táplálkozik. Sokunk számára felejthetetlen, ahogy megtört... További részletek

Fine Selection #140 • NEKES (Oslo Records, Berlin)
Hatalmas közös lazulás az orrteraszon a legkifinomultabb lemezlovasokkal, szettekkel, zenékkel, hangzásokkal és a legkiválóbb társaságban. További részletek