
Naked (SRB) – Lakatos...
NAKED (SRB) A belgrádi zenekar 2006-ban robbant be a szerb zenei színtérre sokrétű és energikus zenei kifejezésmódjával, megkapó, jól összehangolt zenek játékával azóta is töretlen népszerűségnek örvend Szerbiában, valamint egyre ismertebb mind a kontinensen, és Európa határain túl is.
A félreismerhetetlen Naked-hangzás több érzelmi rétegben is hangsúlyos, zenéjében egyszerre hozza a balkáni hagyományok elemeit és az afrikai, kelet-európai zenék hangulatát jazz, funk, rock, global urban, swing, funk, szabadzene és sok improvizáció szinergiájában.
A Naked (magyarul meztelen) névválasztásával egyidejűleg kívánja az őszinteséget, nyíltságot, igazságot, tisztaságot, tisztességet, reményt képviselni.
A Naked az elmúlt évtizedben több mint 600 koncertjével, több tucat hivatalos videójával, valamint számos televíziós és élő fellépésével az észak-balkáni világzenei élet egyik legfontosabb képviselőjévé vált. LAKATOS MÓNIKA FOLK TRIÓ Lakatos Mónika 2020-ban elnyerte a világzene Oscar-díjának számító Womex Életműdíjat, így a magyarországi oláh cigány zene a világ legrangosabb és legelismertebb előadójává vált.
A Lakatos Mónika Folk Trió koncertjein az autentikus oláh cigány dalokat sokszor fúzionálják más nemzetiségek zenéjével is, mindvégig tiszteletben tartva a saját kultúrájának zenei hagyományait. A két zenekar koncertjét követően a Naked és a Lakatos Mónika Folk Trió közös produkciójára kerül sor.
Közelgő események:

Friday & Bass Theory Club
A már megszokott Friday mellett ezen a pénteken Bass Theory Boat a dubstep kedvelőknek Dub Phase Soundsystemmel megtámogatva. További részletek

BASS Theory BOAT w/CADIK, GUMILAP, FROZEN DUBS, ZOSHA, BERGI
Nagy klasszikus és örök felfedezők teszik ezt az estét szédületessé és élvezetessé a hajóteraszon! További részletek

Telekom Afterwork DJ SETS present: PETER MAKTO, MATTHEW SONA, LIOZEN
Péntek délután ismét vár a Telekom Afterwork az Akvárium Klub Teraszán - munka után, naplementében, hideg italokkal és három kiváló DJ szettjével! PETER MAKTO MATTHEW SONA LIOZENCsatlakozz hozzánk péntek este, hogy lazán és stílusosan vezesd át a hétvégét. Cocktail happy hour 19:00-ig - egy koktél áráért kettőt kapsz! A Zing burgerei gondoskodnak az üzemanyagról, ha megéheznél. Gyere, élvezd a naplementét, a chill teraszt és a friss hangulatot a város... További részletek

30Y
30Y_25_KOBUCI: a kobuci kertben otthonra találtunk. beköltözünk '25-ben is tavasztól őszig. További részletek

Bugi Péntek
Ismered az érzést, amikor a zene önkéntelen mozgásra késztet? További részletek

Hacienda Present: Un Verano en BP
Ha szereted a reggaetont és a vérpezsdítő latin hangulatot, ez a buli neked szól! Két elképesztő DJ jön hozzánk egyenesen a Karib-térségből, hogy felturbózzák az éjszakát a legjobb reggaeton, dancehall, dembow és afro beats slágerekkel! További részletek

Indie Rehab vs Lithium Light
Idén még nem is volt ilyen buli! Pedig már július van. Ez egy ilyen kis "lájtos" nyári könnyed zenei csónakázás lesz a Duna lágy hullámain... További részletek

City Flow: Yoga On The Terrace
Visszatér a City Flow - Yoga on the Terrace! Az első két tesztalkalom sikere és lelkes fogadtatása után örömmel jelentjük be, hogy nyáron mostantól állandó szereplőként találkozhattok a Girls Do Yoga csapatával az Akvárium Teraszon! Mozogjunk együtt a város szívében: az Akvárium Klub és a Girls Do Yoga csapata összefog, hogy feltöltsön energiával egy újabb varázslatos szombat reggelen. Legyél akár teljesen kezdő, akár tapasztalt jógázó, szeretettel várunk,... További részletek