
Páratlan párok 3. szezon
Bősze Ádám és László Ferenc Páratlan párok c. előadássorozata harmadik évadának minden egyes estéjén hajdani kortársak kerülnek majd egymás mellé: egy nagy zeneszerző és egy koronás fő vagy jeles államférfiú. Csupa olyan kiemelkedő személyiség tehát, aki meghatározója és főszereplője volt a maga korának, a művészet világában, illetve a politika- és hadtörténet közegében. Kézenfekvő vagy épp meglepő párosítások, amelyek láttán rendre felmerülhet bennünk a kérdés: voltaképpen melyikük élt a másik korában? Az ifjabb Johann Strauss élt Ferenc József korában – vagy fordítva? S miközben az egyes alkalmak a XVIII., XIX. vagy épp a XX. század egy-egy szakaszának kétféle arculatát vázolják majd fel, természetesen számos összefüggésre és párhuzamra is fény derülhet. Ahogyan kölcsönhatásokra is, hiszen nemcsak a politika befolyásolta a művészek életét, de egy-egy zeneszerzői életmű is hatással lehetett a történelem alakulására. Szerelmek, viszályok és betegségek, sikerek és kudarcok – a fejedelmi udvarokban és a koncerttermekben, a Fehér Házban és az operaszínpadokon. További alkalmak:
2023/10/24 Franz Schubert – Metternich
2023/11/21 Gioacchino Rossini – Napóleon
2023/12/19 Liszt Ferenc – Sissi
2024/01/26 Felix Mendelssohn – Viktória királynő
2024/02/27 Joseph Haydn – Mária Terézia
2024/03/19 Johannes Brahms – Andrássy Gyula
2024/04/23 Richard Wagner – II. Lajos bajor király
2024/05/28 Johann Sebastian Bach – Nagy Frigyes
2025/06/11 George Gershwin – F. D. Roosevelt
Közelgő események:

Fine Selection #140 • NEKES (Oslo Records, Berlin)
Hatalmas közös lazulás az orrteraszon a legkifinomultabb lemezlovasokkal, szettekkel, zenékkel, hangzásokkal és a legkiválóbb társaságban. További részletek

Bring Me The Horizon (US), Spiritbox (CAN) - Budapest Aréna
A Bring Me The Horizon koncertje előrébb került, így a brit szupersztárcsapatot június 1-jén hallhatjuk az Arénában az eredetileg tervezett, augusztusi időpont helyett. A zenekar koncertjére annyi az érdeklődő, hogy az új dátum mellett a beforgatott Aréna helyett a teljes Aréna a metalcore banda és rajongói rendelkezésére áll majd, akikre így már alig több, mint félévet kell csak várnunk. A Bring Me The Horizon első hazai headline koncertje pont a Dürer Kert régi... További részletek

Hatodik Érzék – Meditáció...
Ezen az eseményen megtanulhatod és megtapasztalhatod, hogyan kapcsolódhatsz a belső és külső világodhoz az érzékszerveiden túl is. Emberként ezt a világot az elménken és az 5 érzékszervünkön keresztül tapasztaljuk meg. Spirituális bölcsesség nélkül azt gondolhatnánk, hogy a valóság csak az, amit a szemünk lát, amit a fülünk hall. De mi a helyzet a világ többi részével, ami az 5 érzékszervünkön túl létezik? Itt megtanulhatod, hogyan kapcsolódhatsz a... További részletek

Góbé // Vendég: Zajnal
☀️Nyárindító Góbé-koncert a Kobuciban ☀️ A népzene és korunk zenéi nemcsak megférnek egymás mellett, de ugyanazon kultúrát alkotják, kölcsönhatásban állnak – ezeket a metszéspontokat keresi a Góbé eddigi négy világzenei nagylemezén. Akusztikus hangszereik technikai határait feszegetve hoztak létre újszerű, de etnikus hangképeket. Rock, blues, dubstep, reggae, metal, jazz, pop, dnb, hiphop, és ami eszükbe jut – voltaképpen egy olyan “népi... További részletek

hari_drama sʊl band & Nagy Emma Quintet
Szabadság, lendület, tudatosság, végtelen kreativitás és örömzenélés jellemzi a hari_drama formációt, amely napról-napra tágítja a zenéje határait és közönsége sorait. A Nagy Emma Quintet ugyanezen az úton jár. További részletek

Bring Me The Horizon ÚJ IDŐPONT
A kapunyitás várható időpontja: 18:30 Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy az időpont tájékoztató jellegű, a szervező fenntartja a változtatás jogát! Új dátumot kapott a Bring Me The Horizon budapesti koncertje A Bring Me The Horizon koncertje előrébb került, így a brit szupersztárcsapatot június 1-jén hallhatjuk az Arénában az eredetileg tervezett, augusztusi időpont helyett. A zenekar koncertjére annyi az érdeklődő, hogy az új dátum mellett a... További részletek

Bladerunnaz presents: Friday w/ Chimpo
A Friday bulisorozat egész nyáron minden pénteken 17 órától 22 óráig vár mindenkit, aki szereti a dallamos drum & bass-t, régit és újat egyaránt. Tartsatok velünk, hajó az idő! További részletek

Dirty Canvas lemezbemutató, Stone Sober
A Dirty Canvas büszkén mutatja be első nagylemezét őszinte szövegekkel, súlyos riffekkel, különleges vendégfellépőkkel, gitárszólókkal. Az estét a Stone Sober nyitja. További részletek