
Tavaszköszöntő
A Budapest Bár szövegei és dallamai a legkülönfélébb érzelmeket hívják elő egy-egy koncert alatt. Nem lesz ez másként március 21-én sem; a női lélek titkait, örömeit és bánatait próbálja megfejteni a zenekar a dalok, a hangok és az örökérvényű dalszövegek segítségével. A Budapest Bár zenekar ezen az estén Németh Jucival, Behumi Dórival, Frenkkel, Keleti Andrással és Kollár-Klemencz Lászlóval lép fel. A zenekarról:
A Budapest Bár a szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozásaival vált Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává. Az együttes varázslatos vonzerejét a kitűnő zenészeknek és a magyar rockzene kultikus énekeseinek köszönheti. Az eredetileg egyetlen lemezre születő Budapest Bár tizenkét énekessel, teljesen egyedi felállásban működik már 15 éve – talán épp ezért lett mára a legkeresettebb koncertzenekar, fesztiválok és nagyszínpadok rendszeres fellépője. A Budapest Bár védjegyévé vált egyedi stílus gyökerei az 1920-30-as évekbeli, budapesti kávéházak világáig nyúlik vissza. Az ismert és kedvelt dalokat cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock, klezmer és számos zenei műfaji elemmel ötvözve értelmezik újra.
A Budapest Bárt vezetőjének és alapítójának, Farkas Róbertnek eredeti szándéka pontosan az volt, hogy új lendületet adjon a kávéházi cigányzene műfajának, életben tartva és megújítva a régi hagyományokat. A zenekarnak köszönhetően rég elfeledett dallamok váltak újra a köztudat, és a fiatalok kultúrájának részévé. Számos régi dalt leporoltak, elfeledetteket élesztettek újra, közismerteket öltöztettek új köntösbe, az utóbbi időben pedig számos új dalt is írtak. Korok, kultúrák, stílusok és korosztályok találkoznak a produkcióban – talán ezért is szeretik fiatalok és idősebbek egyaránt az együttest, amely mára többgenerációs kedvenccé vált. A Budapest Bár cikázik a zenei stílusok között és kiszakít a mindennapokból. prgy1
Közelgő események:

Dancing Plague (US), Madeline Goldstein (US), Cawatana
Két különös szóló-projekt az Egyesült Államokból egy estén, amelyek a 80-as évek new wave, synth-pop, pop-punk és más rokon stíláris jegyeket idéznek meg sok színnel és szeretettel. További részletek

Marduk (SE), Doodswens (NL)
A súlyosnál is súlyosabb, a sötétnél is sötétebb, az ütésnél is ütősebb, a jónál is jobb svéd és holland black metál egy estén! További részletek

BP Shop presents - MOBB DEEP /USA/
Havoc és Prodigy neve külön-külön is legendás, de ha azt mondom, hogy Mobb Deep arra minden hiphop fan felkapja a fejét A srácok középsuliban találkoztak először, ahol a legenda szerint Havoc megpróbálta kirabolni P-t (vagy tán meg is tette).Eleinte Poetical Prophets néven álltak össze és úgy próbálkoztak kiadóknál, hogy beszöktek és saját magnóról tolták a saját kazijukat az épp szembejövő előadóknak, így figyelt fel rájuk Q-Tip. '92-ben váltottak nevet... További részletek

Cyndi Lauper
CYNDI LAUPER GIRLS JUST WANNA HAVE FUN BÚCSÚTURNÉ EURÓPÁBAN EGY ÉVTIZEDNYI KIHAGYÁS UTÁNI NAGY TURNÉ Ez a szenzációs show Budapesten is látható lesz, Cyndi Lauper koncert 2025. február 19-én a Budapest Arénában Cyndi Lauper ma bejelentette a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturné angliai és európai dátumait. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birminghamben és Belfastban,... További részletek

NaviBand (BY)
A Naviband lebontja a határokat az indie, az elektronikus és a világzene között. Ütős hangzások, pop dallamok, népi motívumok, az érzelemdús daloktól a dallamos pop számokig. További részletek

KASTA (RU)
Legendás orosz rap-csapat, amely népszerű valamennyi posztszovjet országban, de turnéztak már az Amerikai Egyesült Államokban is. A Kasta-t a New York City Rap hagyománya kiemelkedően inspirálta. Elítélték a háborút, a kitörése óta emigrációban élnek. További részletek

Nubiyan Twist (UK), Gorg & Benzol
Virtuóz zenészek, tehetséges producerek és ihletett zeneszerzők egyesítik erejüket, hogy egyedi, magával ragadó hangzást hozzanak létre, amely a jazz, a hip-hop, az afrobeat, a dancehall, a soul, a reggae és a tánczene elemeiből merít – számíts ultra-precíz zenélésre és egy erőteljes, nagyzenekari hangzásra. További részletek

Semmelweis Semester Opening
SEMMELWEIS SEMESTER OPENING Új év, új szemeszter, új lehetőségek és természetesen az első kötelező Semmelweises buli! Itt az ideje, hogy letedd a jegyzeteket, és megtöltsük az Akvárium Klubot felejthetetlen hangulattal és emlékekkel! A hangulatfelelősök: NAGY HALL: Fehér Krisztián Willcox Bréda Bia Koósz Milán Luu & Losi KIS HALL: Éberkóma Milan... akik gondoskodnak róla, hogy a buli minden szeglete életre keljen!Mikor? Február 20. Csütörtök - Írd be a... További részletek