
Játszd újra!
Hűségprogramunk tagjainak visszajelzései arról tanúskodnak, hogy az elmúlt években számtalan emlékezetes koncert szerzett életre szóló élményt közönségünknek. Azért, hogy az emlékek ne halványuljanak, sőt, azok is átélhessék egy-egy kiemelkedő Müpa-produkció varázsát, akik az eredeti előadásról lemaradtak, leghűségesebb látogatóink számára exkluzív vetítéssorozat keretében válogatunk a legjobbak közül az Előadóteremben. A rendelkezésünkre álló koncertfelvételekből úgy szemezgetünk, hogy a klasszikus zene mellett a jazz és a világzene rajongói is újra találkozhassanak kedvenceikkel. Hűséges nézőink láthatták már Mariza egy korábbi koncertjének felvételét, Mario Biondi vagy éppen az Avishai Cohen Trio felejthetetlen estjét. Ezúttal a szving királynőjeként is emlegetett svéd multiinstrumentalista-énekesnő, Gunhild Carling és a BJC Big Band 2019-es, a New Orleans Swingfesztivál keretében adott telt házas koncertjét idézzük fel 100 percben. A Csizmadia Dávid vezette Budapest Jazz Club zenekarának virtuóz koncertjén a trombitán, harsonán, dudán, furulyán, bendzsón, de még hárfán is játszó, ének- és sztepptánctudását sem véka alá rejtő szőke energiabomba mindvégig fergeteges hangulatról gondoskodik. Jól esik ezt felidézni december első napján is. A most látható koncert további részleteiről az eredeti előadás oldalán tájékozódhat. Legyen részese - először vagy újra - az élménynek, és töltsön el velünk egy kellemes estét! A férőhelyek száma korlátozott. Regisztráljon az elsők közt! A rendezvényre jegyek nem válthatók. A részvételre jogosult hűségprogramtagok és egy vendégük számára előzetes regisztrációval - az Előadóterem befogadóképességének mértékéig - a részvétel díjtalan. Az érkezéskor átvett, névre szóló belépőjegyeket érvényesítve a mélygarázs használata díjtalan. A platina szintű Müpa+ tagok a Platina-parkolóhelyekre is regisztrálhatnak. Rendező: Müpa
Közelgő események:

Nótás Mikulás | Gryllus...
Gryllus Vilmos Mikulás váró koncertje. „Nótás Mikulás, flótás, pikulás,jön a sok jóval, hegedű, szóval.Csellón muzsikál, csizmám tele már,mosolyog, hallgat, haza úgy ballag.” Belépés egy éves kor alatt ingyenes. További részletek

Nótás Mikulás | Gryllus...
Gryllus Vilmos Mikulás váró koncertje. „Nótás Mikulás, flótás, pikulás,jön a sok jóval, hegedű, szóval.Csellón muzsikál, csizmám tele már,mosolyog, hallgat, haza úgy ballag.” Belépés egy éves kor alatt ingyenes. További részletek

Ineffable
Az Ineffable eenéjében több stílus elemei is megtalálhatóak, így a jazz, a soul, a neo-soul, a R&B, a pop, a hip-hop, valamint egyéb progresszív műfajok. További részletek

Szigeti Juli
Szigeti Juli electro swing formációja az 1920-1930-as években népszerűvé vált swing zenei stílust, a jazzt az elektronikus tánczene stílusjegyeivel ötvözi. További részletek

Bosch Software Meetup - Az autóipari szoftverfejlesztés jövője
Az autóipar majd százötvenéves története a menetbiztonságot, megbízhatóságot és kényelmünket érintő innovációkban gazdag. Ami húsz éve tudományos fantasztikum volt, az ma a szoftveres megoldásokkal felvértezett valóság. A megújulás és fejlődés kulcsát a beágyazott rendszereken futó, külvilág számára sokszor láthatatlan kódsorok tízmilliói adják. Az autóipari szoftverrendszerek komplexitásának exponenciális robbanása és új technológiák... További részletek

TECHNO YOGA // HAPPY BIRTHDAY
Boldog Szülinapot Techno Yoga! 2 évesek lettünk, amit meg is ünnepelünk az Akváriumban! A jóga óra végén pedig tortázunk is egyet! Köszönjük nektek ezt a fanasztikus 2 évet és a bizalmat! Minden órán megtöltitek a termet szeretettel és jó hangulattal, amiért nagyon hálásak vagyunk, hiszen nélkületek nem jöhetett volna létre ez az egész. JEGYEK KORLÁTOZOTT SZÁMBAN! https:cooltix.hu/event/65378da1e77f765525cc8eaf Programterv: Techno Yoga instructor: Tauber... További részletek

82. Művészeti Aukció
A 82. Művészeti Aukció két napos eseményén (december 5-6.) közel 700 tétel, köztük ékszerek, luxusórák, festmények mellett ismét néhány különlegesség is kalapács alá kerül. A téli katalógus igazán izgalmas és színes összeállítást tartalmaz szakértőknek köszönhetően.Az idei év különleges, hiszen a 250. születésnappal együtt azt is megünnepeljük, hogy a BÁV hazánk legrégebbi pénzügyi szolgáltató vállalata. Ezért is külön öröm számunkra,... További részletek

Declan Welsh & the Decadent West (GB)
A Declan Welsh & The Decadent West egy glasgow-i brit punk-rockegyüttes, aminek középpontjában az intelligens szövegek, a fülbemászó hookok, az erős pop hatások és az elektronikus élő show áll. További részletek