
OrgonaExpedíció Extra
Monumentális, összetett, szerte a világon ismert és kedvelt hangszer, az ünnepek és a hangversenyek előkelő sztárja, életünk során mégis viszonylag kevesen kerülünk a közvetlen közelébe: nem más ez, mint a hangszerek királynőjeként is gyakorta emlegetett orgona, amelynek kezdetleges változatairól már ókori szövegekben is találni említést, ma pedig elsősorban templomokban és illusztris koncerttermekben csodálhatjuk a hangzását. Persze - talán érthető, ha elfogultak vagyunk - a mi szívünknek a Müpa 6804 sípból álló, 92 regiszteres, 5 manuálos orgonája a legkedvesebb, amelynek az elmúlt évek során számos felemelő zenei kalandban volt része: világsztárok és a hazai művészeti élet kiválóságai csalogatták elő legszebb hangjait, szerepelt egyházi ünnepkörhöz kapcsolódó hangversenyeken, az orgonairodalom legnagyobbjainak művei csendültek fel rajta, és sok ízben örvendeztette meg a nagyérdeműt könnyedebb dallamokkal is a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Egyik avatott megszólaltatója az OrgonaExpedíciók „túravezetője”, Fassang László, aki ezúttal a szokásosnál is izgalmasabb felfedezőútra invitálja a Müpa hűséges nézőit, amely során az érdeklődők nem csupán megfigyelőként, de aktív résztvevőként is bekapcsolódhatnak az alkotás folyamatába. A részvételhez természetesen semmiféle zenei előképzettség nem szükséges, kíváncsiság és vállalkozókedv viszont annál inkább. A férőhelyek száma korlátozott. Regisztráljon az elsők közt! A rendezvényre jegyek nem válthatók. A részvételre jogosult hűségprogramtagok és egy vendégük számára előzetes regisztrációval a részvétel díjtalan. Az érkezéskor átvett, névre szóló belépőjegyeket érvényesítve a mélygarázs használata ezen az estén díjmentes. A platina szintű Müpa+ tagok a platina-parkolóhelyekre is regisztrálhatnak. Rendező: Müpa
Közelgő események:

Fine Selection #140 • NEKES (Oslo Records, Berlin)
Hatalmas közös lazulás az orrteraszon a legkifinomultabb lemezlovasokkal, szettekkel, zenékkel, hangzásokkal és a legkiválóbb társaságban. További részletek

Bring Me The Horizon (US), Spiritbox (CAN) - Budapest Aréna
A Bring Me The Horizon koncertje előrébb került, így a brit szupersztárcsapatot június 1-jén hallhatjuk az Arénában az eredetileg tervezett, augusztusi időpont helyett. A zenekar koncertjére annyi az érdeklődő, hogy az új dátum mellett a beforgatott Aréna helyett a teljes Aréna a metalcore banda és rajongói rendelkezésére áll majd, akikre így már alig több, mint félévet kell csak várnunk. A Bring Me The Horizon első hazai headline koncertje pont a Dürer Kert régi... További részletek

Hatodik Érzék – Meditáció...
Ezen az eseményen megtanulhatod és megtapasztalhatod, hogyan kapcsolódhatsz a belső és külső világodhoz az érzékszerveiden túl is. Emberként ezt a világot az elménken és az 5 érzékszervünkön keresztül tapasztaljuk meg. Spirituális bölcsesség nélkül azt gondolhatnánk, hogy a valóság csak az, amit a szemünk lát, amit a fülünk hall. De mi a helyzet a világ többi részével, ami az 5 érzékszervünkön túl létezik? Itt megtanulhatod, hogyan kapcsolódhatsz a... További részletek

Góbé // Vendég: Zajnal
☀️Nyárindító Góbé-koncert a Kobuciban ☀️ A népzene és korunk zenéi nemcsak megférnek egymás mellett, de ugyanazon kultúrát alkotják, kölcsönhatásban állnak – ezeket a metszéspontokat keresi a Góbé eddigi négy világzenei nagylemezén. Akusztikus hangszereik technikai határait feszegetve hoztak létre újszerű, de etnikus hangképeket. Rock, blues, dubstep, reggae, metal, jazz, pop, dnb, hiphop, és ami eszükbe jut – voltaképpen egy olyan “népi... További részletek

hari_drama sʊl band & Nagy Emma Quintet
Szabadság, lendület, tudatosság, végtelen kreativitás és örömzenélés jellemzi a hari_drama formációt, amely napról-napra tágítja a zenéje határait és közönsége sorait. A Nagy Emma Quintet ugyanezen az úton jár. További részletek

Bring Me The Horizon ÚJ IDŐPONT
A kapunyitás várható időpontja: 18:30 Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy az időpont tájékoztató jellegű, a szervező fenntartja a változtatás jogát! Új dátumot kapott a Bring Me The Horizon budapesti koncertje A Bring Me The Horizon koncertje előrébb került, így a brit szupersztárcsapatot június 1-jén hallhatjuk az Arénában az eredetileg tervezett, augusztusi időpont helyett. A zenekar koncertjére annyi az érdeklődő, hogy az új dátum mellett a... További részletek

Bladerunnaz presents: Friday w/ Chimpo
A Friday bulisorozat egész nyáron minden pénteken 17 órától 22 óráig vár mindenkit, aki szereti a dallamos drum & bass-t, régit és újat egyaránt. Tartsatok velünk, hajó az idő! További részletek

Dirty Canvas lemezbemutató, Stone Sober
A Dirty Canvas büszkén mutatja be első nagylemezét őszinte szövegekkel, súlyos riffekkel, különleges vendégfellépőkkel, gitárszólókkal. Az estét a Stone Sober nyitja. További részletek