Architects
Az Architects első budapesti aréna koncertjére készül Három évvel fergeteges, Budapest Parkos koncertje után az Architects új lemezével tér vissza Budapestre. A koncert a zenekar eddigi legnagyobb magyarországi fellépése lesz, a helyszín ugyanis ezúttal a Budapest Aréna, ahol legújabb, The Sky, The Earth & All Between című lemezük dalaival érkeznek, ráadásul velük tart a szintén feledhetetlen bulit adó Landmvrks és a President is. Kevés zenekar jut el a 11. albumáig, és kevés zenekar hozza a legjobbját ilyenkor, de az Architects pontosan ezt tette. Az, hogy két évig a Metallicával turnéztak stadionokban, világossá tette számukra: az idők végezetéig is koncertezhetnek, noha amikor még tinédzserként elkezdték a zenekart, ezt nem érezték lehetségesnek. Most viszont rájöttek, hogy még csak a karrierjük felénél tartanak, feltéve, ha megmarad a szenvedély és megőrzik a kreativitásukat. A létrejött The Sky, The Earth & All Between egy mesteri rockalbum, amely folyamatosan váltogatja az agresszív, dallamos és kísérleti hangzásokat, miközben megőrzi az egységes látásmódot. A cím grandiózussága tükrözi az ambíciót, de a zene mégis könnyednek tűnik – elementáris összegzése mindannak, ami az Architects volt és amivé válhat. Ezt a mesteri elegyet mi is megízlelhetjük a banda eddigi legnagyobb budapesti koncertjén, 2026. január 27-én a Budapest Arénában. A koncertre elsőként a regisztrált Live Nation tagok válthatnak jegyet július 1-jén, 10 órától, míg az teljes körű jegyértékesítés július 2-án, 10 órakor indul.
Közelgő események:
Mészáros Tamás Art
Mészáros Tamás énekes, színész 2013-tól szóló karriert épít, saját dalokat ír. Megjelent három nagylemeze. Duettet készített Szolnoki Péterrel, a Bon-Bon együttes énekesével. Vendégművész: Molnár Ágnes énekesnő. További részletek
Nagyhall Techno Pilates by Tisy Jegyek korlátozott számban! Pilates, kicsit másképp, klubhangzással, klubkörnyezetben, dj-vel, UV festéssel és meglepi buborékfújással! A Techno Yoga csapata most egy újabb projecttel rukkolt elő, és ez pedig a Techno Pilates! Talaj pilates órák eszközökkel, UV festéssel az Akvárium Klubban, pilates Alijával.Program: • 18:00 - 19:00 - Érkezés, neon testfestés, öltözés • 19:00 - 20:00 - Techno Pilates UV fényekkel, DJ: SABIRA •... További részletek
Sisi
Sziasztok Kedvesek! Idén is eljött az a bizonyos házibuli! További részletek
Nagyhall PÁR / KAPCSOLAT Dr. Csernus Imre estje április 21-én Budapesten, az Akvárium Nagyhallban!Az Akvárium legnagyobb koncertterme, a közel 1300 fős NagyHall, Budapest egyik legkorszerűbb rendezvényhelyszíneként biztonsággal kiszolgálja a legnépszerűbb hazai és külföldi zenekarokat és elektronikus zenei produkciókat is. Szinte minden számottevő magyar zenekar fellépett az egyedi hangosítással és kiváló fényrendszerrel felszerelt koncerthallban. A magyar... További részletek
Ditz (UK), Siketfajd
Szédületes, erőteljes, újító előremutató noise rock/poszt-punk együttes, amely a 80-as és 90-es évek legjobb élmányeit, hangulatait, lendületét hozza vissza poszt-hardcore és noise rock hatásaival. További részletek
Sylvie's Head (SE), Cabrio Cat
A Sylvie’s Head szabadon mozog a kemény breakbeat-ek és láncfűrészes gitárok, baleár house eufória és a kiszámíthatatlan dub rock őrület között. A Cabrio Cat zenéje olyan, mint egy jól megkomponált mixtape: elektronikus alapok, élő hangszerelés, ének és rap. További részletek
“mókuS” Csillagom Koncert & Vudu Jabba – Népzenészek Jimi Hendrixet játszanak
Gyere el erre az izgalmas zenei utazásra! További részletek
“mókuS” & Vudu Jabba
“mókuS” Csillagom Koncert & Vudu Jabba – Népzenészek Jimi Hendrixet játszanak További részletek