
Csepregi Éva Életműkoncert
Csepregi Éva Életműkoncert az Arénában Kiemelt vendég: Neoton Família Sztárjai Életműkoncertet ad Csepregi Éva 2024. január 6-án a Papp László Budapest Sportarénában. A népszerű énekesnő estjére számos vendéget hív meg, köztük a Neoton Família Sztárjait. "Többször léptem fel a Sportarénában a Neotonnal, szólóban azonban az első arénás nagykoncertem lesz. A zenekarral 1998-ban még a Budapest Sportcsarnokban játszottunk, majd 2005-ben már az Arénában, utoljára a Famíliával. Azóta Neoton Família Sztárjai néven dolgozunk, és ötször voltunk az Arénában, legutóbb tavaly" - idézi fel Éva, aki nagyon régóta tervezett egy ilyen nagyobb szabású szólókoncertet, aminek most, közelgő kerek születésnapja apropóján jött el az ideje. Annak idején a Neoton Família mellett és később is több szólólemeze jelent meg itthon és külföldön egyaránt, dolgozott Bob Heatlie-vel, Végvári Ádámmal, és számos kiemelkedő dalszerzővel. Több, mint 50 országban lépett fel, köztük olyan rangos eseményeken is, mint a Yamaha International Song Festival, amelyet a Neotonnal 1983-ban meg is nyertek, illetve az 1988-as szöuli Olimpia megnyitója, ahol Mándoki Lászlóval adták elő az esemény hivatalos dalát, Korea címmel. "A nagyívű Életműkoncert alkalmából olyan dolgokat is szeretnék elénekelni, amiket nem, vagy csak nagyon ritkán szoktam, miközben persze előadjuk a kihagyhatatlan slágereket is, amilyen a Don Quijote, a Santa Maria, a Nyár van, a Holnap hajnalig vagy a 220 felett. Szeretnék néhány dolgot elmesélni a közönségnek, miközben archív képeket is bemutatunk a háttérben" - fűzte hozzá. A két és félórásra tervezett koncert három tematikus részből fog állni, a Neoton Família Sztárjai külön blokkban lépnek színpadra Évával. Az énekesnőt ezen kívül egy ismert muzsikusokból álló zenekar kíséri, fia, a dobos-énekes Heatlie Dávid vezetésével, aki végig színpadon lesz, hiszen hosszú évek óta állandó tag a Neoton Família Sztárjaiban is. Vendégként színpadra lép még Szulák Andrea és Náray Erika, a hangszereléseket Deseő Balázs készíti, a koncertet Radnai Márk rendezi.
Közelgő események:

Nótás Mikulás | Gryllus...
Gryllus Vilmos Mikulás váró koncertje. „Nótás Mikulás, flótás, pikulás,jön a sok jóval, hegedű, szóval.Csellón muzsikál, csizmám tele már,mosolyog, hallgat, haza úgy ballag.” Belépés egy éves kor alatt ingyenes. További részletek

Ineffable
Az Ineffable eenéjében több stílus elemei is megtalálhatóak, így a jazz, a soul, a neo-soul, a R&B, a pop, a hip-hop, valamint egyéb progresszív műfajok. További részletek

Szigeti Juli
Szigeti Juli electro swing formációja az 1920-1930-as években népszerűvé vált swing zenei stílust, a jazzt az elektronikus tánczene stílusjegyeivel ötvözi. További részletek

Bosch Software Meetup - Az autóipari szoftverfejlesztés jövője
Az autóipar majd százötvenéves története a menetbiztonságot, megbízhatóságot és kényelmünket érintő innovációkban gazdag. Ami húsz éve tudományos fantasztikum volt, az ma a szoftveres megoldásokkal felvértezett valóság. A megújulás és fejlődés kulcsát a beágyazott rendszereken futó, külvilág számára sokszor láthatatlan kódsorok tízmilliói adják. Az autóipari szoftverrendszerek komplexitásának exponenciális robbanása és új technológiák... További részletek

TECHNO YOGA // HAPPY BIRTHDAY
Boldog Szülinapot Techno Yoga! 2 évesek lettünk, amit meg is ünnepelünk az Akváriumban! A jóga óra végén pedig tortázunk is egyet! Köszönjük nektek ezt a fanasztikus 2 évet és a bizalmat! Minden órán megtöltitek a termet szeretettel és jó hangulattal, amiért nagyon hálásak vagyunk, hiszen nélkületek nem jöhetett volna létre ez az egész. JEGYEK KORLÁTOZOTT SZÁMBAN! https:cooltix.hu/event/65378da1e77f765525cc8eaf Programterv: Techno Yoga instructor: Tauber... További részletek

82. Művészeti Aukció
A 82. Művészeti Aukció két napos eseményén (december 5-6.) közel 700 tétel, köztük ékszerek, luxusórák, festmények mellett ismét néhány különlegesség is kalapács alá kerül. A téli katalógus igazán izgalmas és színes összeállítást tartalmaz szakértőknek köszönhetően.Az idei év különleges, hiszen a 250. születésnappal együtt azt is megünnepeljük, hogy a BÁV hazánk legrégebbi pénzügyi szolgáltató vállalata. Ezért is külön öröm számunkra,... További részletek

Declan Welsh & the Decadent West (GB)
A Declan Welsh & The Decadent West egy glasgow-i brit punk-rockegyüttes, aminek középpontjában az intelligens szövegek, a fülbemászó hookok, az erős pop hatások és az elektronikus élő show áll. További részletek

KEMP Dalszerzőtábor Nyílt Nap
Idén októberben 3. alkalommal került megrendezésre a Banana Records kiadó dalszerzőtábora, a KEMP, amely minden évben mintegy 200 jelentkezőből választja ki azt a 30 producert, dalszerzőt, előadót, akik aztán 4 napon keresztül különböző csapatokban és instrukciók szerint írnak dalokat és masterclasseken vesznek részt.„Itt íródott meg pl. Hundred Sins Opera c. albumának egy része, vagy Beton.Hofi Playbánia c. lemezének néhány dala, de itt született meg Co Lee,... További részletek