
Oltári srácok - Az Aréna!
Az Art-Színtér örömmel jelenti be, hogy az idei esztendő elején hatalmas sikerrel lezajlott Oltári srácok turné a korábbi tervektől eltérően mégsem a végső búcsút jelenti a közönségtől. A rajongók kérésére ugyanis 2026-ban minden eddiginél látványosabb, nagyszabású koncert musical keretében a Papp László Sportarénában lép színpadra az eredeti szereplőgárda: Dolhai Attila (Matthew), Serbán Attila (Mark), Mészáros Árpád Zsolt (Luke), Kerényi Miklós Máté (Juan) és Szabó Dávid (Abraham). Az Oltári srácok (eredeti címén Altar Boyz ) című koncertmusicalt 2007 márciusában mutatták be idehaza az Operettszínházban , Somogyi Szilárd rendezésében, Tihanyi Ákos koreográfiájával. A produkció három éven át futott hatalmas sikerrel, és a fiatalabb korosztályt is becsalogatta a színházba. Közel két évtized múltán, idén januárban és februárban a fiúk újra összeálltak egy különleges hangulatú turnéra, melynek során az ország több nagyvárosában, köztük Szegeden, Pécsett, Zalaegerszegen, Mosonmagyaróváron, Budapesten, Székesfehérváron, Nyíregyházán és Miskolcon játszották az előadást. A sorozat sikere, a közönség lelkes fogadtatása, valamint az azóta szűnni nem akaró nézői levelek, üzenetek arra ösztönözték az alkotókat, hogy egy nagyszabású arénakoncerttel rukkoljanak elő. 2026. február 5-én a Papp László Sportarénában számos meglepetéssel készülnek a szervezők, maga az előadás is megújult formában lesz látható. Így ezúttal nem kell várni még húsz évet arra, hogy ismét felcsendüljenek az ismert és kedvelt dallamok.
Közelgő események:

HØT SPØT
Idén újra összejövünk a barátainkkal az A38 Hajó legendás ørrteraszán, høgy kellemes és minőségi basszus zenéket hallgassunk a naplementében a Duna fölött køktéllal a kezünkben. További részletek

Nest of Plagues, Pandora's Curse, Komodo, Wires
Szédületes energiák szabadulnak fel és zúdulnak ránk ezen az ezerszínű estén a metál megannyi formájában. További részletek

Nest of Plagues, Pandora's Curse, Komodo, Killersick
Szédületes energiák szabadulnak fel és zúdulnak ránk ezen az ezerszínű estén a metál megannyi formájában. További részletek

Budapest Bár – 1. nap
A Budapest Bár idén felnőttkorúvá válik: már 18 éve van együtt ez a különleges csapat. További részletek

Fine Selection #183 w/ Lost In Space - Attic Ears, Luiz, Electric Boutique
Fine Selection projektünk egy nappali bulisorozat, amely mára már az egyik meghatározó eleme Budapest színes elektronikus zenei szcénájának. Zeneileg az underground house & minimal vonalra fókuszálunk. További részletek

I Hate Myself Because (UA), vendég: Gulu Gulu
A „I Hate Myself Because” az ukrán Maksym Semeniuk garázspunk projektje. A művész excentrikus, szenvedélyes énekhangja durva gitárhagzásokkal és zúzós kísérettel elképesztő zenei kalandra visz. További részletek

Budapest Bár – 2. nap
A Budapest Bár idén felnőttkorúvá válik: már 18 éve van együtt ez a különleges csapat. További részletek

Bladerunnaz presents: Friday
A Friday bulisorozat egész nyáron minden pénteken 17 órától 22 óráig vár mindenkit, aki szereti a dallamos drum & bass-t, régit és újat egyaránt. Tartsatok velünk, hajó az idő! További részletek