REPUBLIC 30 Papp László Budapest Sportaréna
Fotó: budapestarena.hu
2020. augusztus 29., szombat 20:00

REPUBLIC 30

Helyszín:Papp László Budapest Sportaréna

Három évtizede tartó pályafutását ünnepli a REPUBLIC zenekar 2020. augusztus 29-én a Papp László Budapest Sportarénában. Bizony , immár 30 éve lesz annak, hogy néhány tehetséges fiatal zenésznek hála elindult az a bizonyos „mandula” hogy aztán sikert sikerre halmozva a Rendszerváltás szülte zenészgeneráció egyik legjelentősebb szónokává váljon. A 1990-es megalakulást követő év végére meg is született a Republic Bódi László Cipő , Boros Csaba , Nagy László Attila, Patai Tamás, és Tóth Zoltán alkotta klasszikus felállása, amely több mint 20 évig osztozott a közös munka minden örömében, sikerében, feladatában. A tehetség korán bizonyságot nyert hiszen a zenekar szinte rögtön sikerrel robbant a köztudatba, lendületes dallamaival, tele torokból énekelhető, őszinte szövegeivel. A szakmai elismerések egy balatonlellei rockfesztivál megnyerésétől az eMeRton, Arany Zsiráf és Fonogram díjakon át meg sem álltak a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitűntetésig, nem beszélve a megszámlálhatatlan arany-, platina- és gyémántlemezről. A 90-es évektől folyamatosan növekvő népszerűségük olyan pályatársak elismerését vívta ki, mint Bródy János, Tolcsvay László, a Beatrice, a Bikini, vagy akár Koncz Zsuzsa, gyakran közös produkciókat is adva az utókornak. Repül a bálna, Szeretni valakit valamiért, Engedj közelebb, Ha itt lennél velem, A 67-es út, Kék és narancssárga, Szállj el kismadár … hogy csak néhányat említsünk a megszámlálhatatlan Republic slágerből, melyeken generációk nőnek fel s amelyek az együttest a magyar popkultúra megkerülhetetlen bástyájává tették.

Közelgő események:

ELMARAD ? VÁLOGATOTT MESTERMŰVEK- A leghíresebb alkotásokról mindenkinek! Magyar Nemzeti Galéria
2020. április 03., péntek 11:30

ELMARAD ? VÁLOGATOTT MESTERMŰVEK- A leghíresebb alkotásokról mindenkinek!

A Magyar Nemzeti Galéria előre meghirdetett tárlatvezetésein azokat az egyéni látogatókat várjuk, akik nem tudnak szervezett, csoportos tárlatvezetésen részt venni, ugyanakkor szívesen hallanának információkat a leghíresebb alkotásokról és alkotóikról.

Elmarad! - Hidden in the basement (GR), Acid Victoria, Muddy Roots, Eugene Tooms Dürer Kert
2020. április 03., péntek 19:00

Elmarad! - Hidden in the basement (GR), Acid Victoria, Muddy Roots, Eugene Tooms

Harmadszorra egy méltó helyszínre hozzuk nektek a görög stoner, Hidden in the Basement zenekart. Ezúttal legújabb tavaly év végén megjelent "Cursed by the Sun" című nagylemezükkel turnéznak tavasszal.

Jegyár: 1000 Ft
Zoltán Erika - Csak neked Akvárium Klub
2020. április 03., péntek 19:30

Zoltán Erika - Csak neked

Jegyár: 4200 Ft - 9900 Ft
Trillion, vendég: Antares Akvárium Klub
2020. április 03., péntek 19:30

Trillion, vendég: Antares

Trillion: Like Water címmel 2018 októberében mutatta be második nagylemezét az underground körökben egyre népszerűbb Trillion. Az eredetileg egyszeri alkalomra összeállt banda tagjai olyan fajsúlyos zenekarokból lehetnek ismerősek, mint a Lazarvs (ex-Apey & The Pea), az ék, a Grand Mexican Warlock, a Shell Beach vagy éppen a Jazzékiel. A 2016 tavaszán megjelent első, Dreaming Black címet viselő nagylemezük osztatlan sikert aratott a szakma és a hallgatók körében...

Jegyár: 2500 Ft
Lajkó Félix és a Győri Balett Müpa Budapest
2020. április 03., péntek 19:30

Lajkó Félix és a Győri Balett

A Giselle a 19. századi romantikus balett stílusteremtő remekműve, népszerűsége a mai napig töretlen. A címszerep minden balerina álma. Az 1841-ben bemutatott darab Adolphe Adam muzsikájával hódította meg a világot. A jubileumi Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóelőadása valódi kuriózumnak ígérkezik - a Győri Balett előadásában e misztikus, egyszerre gyönyörű és borzongató történet ezúttal Lajkó Félix zenéjével kel új életre. Az előadás bemutatója a...

Jegyár: 3900 Ft - 12900 Ft
The Mission (UK) - The United European Party Tour 2. nap, vendég: Phil Shoenfelt (solo) Dürer Kert
2020. április 03., péntek 20:00

The Mission (UK) - The United European Party Tour 2. nap, vendég: Phil Shoenfelt (solo)

A brit dark wave kultzenekara ráadásul ezúttal minden állomáson két este is fellép, két részre bontva terjedelmes diszkográfiájukat. Ám, hogy melyik este, mi lesz az esti menü, azt mindig csak az adott pillanat dönti majd el, úgyhogy a zenekar rajongói felvéshetik a naptárba, hogy április 2-án és 3-án a The Mission-nel van randijuk a Dürer Kertben.

Jegyár: 7500 Ft
The Moog, Deep Glaze A38 Hajó
2020. április 03., péntek 20:00

The Moog, Deep Glaze

Nyári fesztiválos fellépése után még egy utolsó klubkoncertet ad The Moog utána eltűnik jó időre (ha nem örökre)! Ellöttük fellép a Deep Glaze, utánuk Tesco Disco buli lesz!

ELHALASZTVA - BIKINI | Amberjack Barba Negra
2020. április 03., péntek 20:00

ELHALASZTVA - BIKINI | Amberjack

Jegyár: 3000 Ft - 4000 Ft