
Zorán
A kapunyitás várható időpontja: 18:30 Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy az időpont tájékoztató jellegű, a szervező fenntartja a változtatás jogát! Aki volt már Zorán-koncerten, tudja, hogy az mindig ünnep. Ritka percek, amelyek kiemelnek a hétköznapok sodrásából. A nagykoncertek közül is kimagaslanak azok, amelyeket az Arénában rendeznek. 2023. március 18-án Zorán-koncert lesz a Papp László Budapest Sportarénában. Erre készül most a művész és az ország talán legjobb muzsikusait felvonultató csapata. Persze megint lesznek vendégek, ahogy azt már megszokhattuk ezeken a kiemelt eseményeken. Így életének és zenei pályafutásának meghatározó szereplői közül is többen színpadra lépnek. Ezen az estén Zorán mintegy áttekintést nyújt pályájáról, felidézi korábbi koncertjeinek legsikeresebb mozzanatait, és izgalmas zenei meglepetésekben sem lesz hiány. A „kihagyhatatlan” dalok mellett, amelyeket nem hallhat elégszer a több generációt átfogó közönség, megszólalnak majd ritkábban hallhatók is. A 2023. március 18-i Aréna-koncert a tavasz egyik kiemelkedő eseménye, Zorán és közönsége közös ünnepe lesz. És hogy hány perc az ünnep? 120, talán kicsit több. Talán 140. De az biztos, hogy ez a bő két óra mindannyiunk számára emlékezetes lesz.
Közelgő események:

Nótás Mikulás | Gryllus...
Gryllus Vilmos Mikulás váró koncertje. „Nótás Mikulás, flótás, pikulás,jön a sok jóval, hegedű, szóval.Csellón muzsikál, csizmám tele már,mosolyog, hallgat, haza úgy ballag.” Belépés egy éves kor alatt ingyenes. További részletek

Nótás Mikulás | Gryllus...
Gryllus Vilmos Mikulás váró koncertje. „Nótás Mikulás, flótás, pikulás,jön a sok jóval, hegedű, szóval.Csellón muzsikál, csizmám tele már,mosolyog, hallgat, haza úgy ballag.” Belépés egy éves kor alatt ingyenes. További részletek

Ineffable
Az Ineffable eenéjében több stílus elemei is megtalálhatóak, így a jazz, a soul, a neo-soul, a R&B, a pop, a hip-hop, valamint egyéb progresszív műfajok. További részletek

Szigeti Juli
Szigeti Juli electro swing formációja az 1920-1930-as években népszerűvé vált swing zenei stílust, a jazzt az elektronikus tánczene stílusjegyeivel ötvözi. További részletek

Bosch Software Meetup - Az autóipari szoftverfejlesztés jövője
Az autóipar majd százötvenéves története a menetbiztonságot, megbízhatóságot és kényelmünket érintő innovációkban gazdag. Ami húsz éve tudományos fantasztikum volt, az ma a szoftveres megoldásokkal felvértezett valóság. A megújulás és fejlődés kulcsát a beágyazott rendszereken futó, külvilág számára sokszor láthatatlan kódsorok tízmilliói adják. Az autóipari szoftverrendszerek komplexitásának exponenciális robbanása és új technológiák... További részletek

TECHNO YOGA // HAPPY BIRTHDAY
Boldog Szülinapot Techno Yoga! 2 évesek lettünk, amit meg is ünnepelünk az Akváriumban! A jóga óra végén pedig tortázunk is egyet! Köszönjük nektek ezt a fanasztikus 2 évet és a bizalmat! Minden órán megtöltitek a termet szeretettel és jó hangulattal, amiért nagyon hálásak vagyunk, hiszen nélkületek nem jöhetett volna létre ez az egész. JEGYEK KORLÁTOZOTT SZÁMBAN! https:cooltix.hu/event/65378da1e77f765525cc8eaf Programterv: Techno Yoga instructor: Tauber... További részletek

82. Művészeti Aukció
A 82. Művészeti Aukció két napos eseményén (december 5-6.) közel 700 tétel, köztük ékszerek, luxusórák, festmények mellett ismét néhány különlegesség is kalapács alá kerül. A téli katalógus igazán izgalmas és színes összeállítást tartalmaz szakértőknek köszönhetően.Az idei év különleges, hiszen a 250. születésnappal együtt azt is megünnepeljük, hogy a BÁV hazánk legrégebbi pénzügyi szolgáltató vállalata. Ezért is külön öröm számunkra,... További részletek

Declan Welsh & the Decadent West (GB)
A Declan Welsh & The Decadent West egy glasgow-i brit punk-rockegyüttes, aminek középpontjában az intelligens szövegek, a fülbemászó hookok, az erős pop hatások és az elektronikus élő show áll. További részletek